tematikus keresés térképes keresés közkincs-kereső

Okkal színes középkor

A fagyciklusok nem csak a mai műemlékvédelemnek okoznak problémát. A kövek, faragványok épségét már a középkorban is védték – vakolattal, festékkel, gyakrabban, mint gondolnánk.

A középkort a megmaradt építészeti emlékek miatt általában sivár színvilágúnak képzeljük el. Nyers kőfelületek mindenfelé, legfeljebb a kőhiányos területeken a tégla vöröses színe oldja a csupa szürkét. Az igazság azonban az, hogy állagmegóvási céllal gyakran került színes máz a falakra, még ha ennek kevéssé is maradt látható nyoma.
Magyarországon a középkorban viszonylag ritka volt az igazán jó minőségű fagyálló kőanyag, ráadásul a Kárpát-medence időjárása az épületek állapota szempontjából is kedvezőtlen. Míg délebbre a mediterrán, Nyugat-Európában az óceáni klíma miatt sokkal ritkább a fagy, északabbra pedig hónapokon át nappal sem emelkedik fagypont fölé a hőmérséklet, addig a Kárpát-medencében telente gyakran nappal olvad, s beszivárog a kövek repedéseibe a nedvesség, ami éjszaka a fagy hatására kitágul - így roncsolva akár évi száznál is több ciklusban a kőanyagot. A pusztulás a falaknál és a faragványoknál egyaránt jelentkezett, így már több száz évvel ezelőtt is igyekeztek a felületet kezelni, ellenállóbbá tenni az időjárással szemben.
Így a visegrádi palota rekonstruált díszudvarának vörös-rózsaszín színezése elsőre ugyan meglepheti a látogatót, azonban ezek valóban az eredeti Mátyás-kori színek. A 15. század végi színezések (részben a palota korábbi kifestéseire támaszkodva) ráadásul egy komplex színhasználati rendszer szerint készültek: a reprezentáció szempontjából fontos elemek (így a díszudvar is) a vörösmárvány és a hárshegyi homokkő színvilágát adták vissza, míg a fehér a mészkőt idézte. A korabeli látogató először a külső, fehérre vakolt falakat látta meg, amelyeket kváderes díszítéssel tettek mozgalmassá (a kváderek határát nem csak felfestették, de a vakolat megszilárdulása előtt bele is karcolták a felületbe), s ahogyan mind beljebb haladt, egyre inkább a vörös-rózsaszín, vagyis az előkelőbb kőanyagot idéző színvilág kezdett dominálni. Visegrádon nem csak a falakra jutott szín, de még a kerti kőkutakra is, amelyeket szintén festettek.
Visegrád esetében csak töredékei maradtak fenn az egykori vakolásnak, festésnek, ám a középkori módszerek két balatonfelvidéki templomrom megmaradt falain is tanulmányozhatók. Taliándörögd plébániatemploma a 14. század első felében, míg Nagyvázsony pálos kolostortemploma a 15. század utolsó negyedében azonos technikával épült: a törtkőből felhúzott falakat nyers vakolattal borították be. A sarokarmírozások kvádereit és az ablakkereteket mindkét helyen vakolás nélkül hagyták és hasonló (de nem azonos) módon kezelték a tagozatokat is.

Részletek a falfestéről Buzás Gergely tanulmányában

Érdekesnek, hasznosnak találta a cikket? Jelentkezzen magazinunk állandó olvasójának!