tematikus keresés térképes keresés közkincs-kereső

Új kiállítással búcsúztathatjuk az évet a palotában

Két kiállítással búcsúzik 2023-tól a Magyar Nemzeti Múzeum Mátyás Király Múzeuma. A Visegrád a 700 éves királyi székhely című tárlat a királyi palotában már látogatható.
 
 
Visegrád a 700 éves királyi székhely címmel nyílt tablókiállítás a visegrádi királyi palota díszudvarát ölelő kerengőben. A tablók az épületegyüttest építő Anjou uralkodóknak állítanak emléket, hiszen hétszáz évvel ezelőtt, 1323-ban költöztette I. Károly az udvarát a településre, amely ekkortól városi kiváltságokat élvezett. A királyi udvar az első években az alsóvárban kapott helyet, a jelenlegi palota elődjét – amely valójában több épület volt – az évtized második felében építették. Zách Felicián merényletkísérlete után Károly inkább a fellegvárban időzött családjával. Halála után egy palotát kezdtek el építeni az özvegyének – ennek a maradványai néhány hete kerültek elő az egykori ferences kolostor telkén folytatott feltárás során –, majd I. Lajos lebontatta a rossz emlékű régi palotát és a helyén, több évtizedes építkezések során született meg a ma látható palota tömege.
 
 
Ezt a korszakot mutatja be tehát az új kiállítás, amelyet Buzás Gergely, a Magyar Nemzeti Múzeum Mátyás Király Múzeumának igazgatója nyitott meg. Nem csak ez a tárlat készült azonban el, hanem az András és Salamon, Visegrád első királyai című is a Salamon-toronyban. Utóbbi azonban – mivel ez a kiállítóhely a téli hónapokban zárva tart – májustól lesz folyamatosan látogatható a Salamon-torony nyitása után.
 
 
A kiállításmegnyitókra szombaton került sor, különleges program kíséretében, hiszen a kiállítás-megnyitókon felsorakoztak azok a hagyományőrző csapatok is, amelyek immár évek óta rendre középkori hangulatot varázsolnak a palota rendezvényein. A palotában lévő kiállítás – a többi itt látható tárlattal együtt – megtekinthető az ünnepek alatt, akár Karácsony és Szilveszter napjain is, hiszen a következő három hétben a Mátyás Király Múzeum a királyi palotában non stop nyitva tartással várja az érdeklődőket.
 
2023. december 18.