tematikus keresés térképes keresés közkincs-kereső

Tovább kutatták az Aranymonostort, Almád: terepet rendeztek, templomot találtak, így vár Vaja kastél

Közkincs-kereső: műemlékvédelem, régészet, muzeológia. A 2018. szeptember 5-i adás már az archívumban hallgatható.
 
 
Az alföldi homokhátság egyik legjelentősebb települése lehetett a tatárjárás előtt Pétermonostora, amelyet a gazdag leletanyag miatt csak Aranymonostorként ismerünk napjainkban. Az idén folytatódott a feltárás – itt járunk a műsor első felében, a kalauzunk Rosta Szabolcs, a Bács-Kiskun-megyei múzeumok igazgatója, ásatásvezető régész.
Ezután a Balatonfelvidékre, Monostorapáti határába indulunk. Évek óta kutatják a dombtetőn Almád szinte teljesen elveszett monostorát – most a tereprendezés közben azonosították az apátsági templom helyét is. Riport Hangodi László történésszel.
Végül a vajai kastélyról lesz szó, ahol hamarosan megnyitják az immár hagyományos őszi művésztelepet, jövőre pedig kettős évfordulóra készülnek. Beszélgetés Molnár Sándor múzeumvezetővel és Paczári Andrásné közönségkapcsolati munkatárssal.
 

Érdekesnek, hasznosnak találta a cikket? Jelentkezzen magazinunk állandó olvasójának!