tematikus keresés térképes keresés közkincs-kereső

Végéhez közeledik a külsővár feltárása Várpalotán

Nagy magasságban álló, jó megtartású falmaradványok sokasága került elő jelentős mennyiségű tárgyi lelet kíséretében a várpalotai vár keleti külső oldalán folytatott feltárás során.
 
 
Augusztusban vette kezdetét a nagy felületű feltárás a várpalotai vár keleti külső oldalán Nagy Szabolcs Balázs ásatásvezető régész irányításával. A külsővár létezésének emlékét kora újkori ábrázolások is megőrizték, azonban eddig csupán néhány kisebb feltárásra került sor a várat övező területen, így azt sem lehetett tudni, hogy az egykori védműveket milyen mértékben bontották vissza a 18. századi területrendezés során.
 
 
A feltárás során nagy magasságban, jó állapotban kerültek elő a védművek maradványai, azonban mint kiderült, az elsőként épült, most azonosított fal feltehetőleg megelőzte a vár felépültét, hiszen sikerült egy hosszabb szakaszát megismerni annak a körítőfalnak, amely még a 15. században övezte az akkor itt álló udvarházat. Ezt az udvarházat bővítették aztán várrá a 15. század közepén. A külsővár kiépülése a 16. század első felében vette kezdetét, ennek jelenleg leglátványosabb eleme egy nagyméretű rondella. A falrendszer a teljes területen jól áttekinthető, csak néhol bolygatták újkori, jellemzően csatornázáshoz köthető beásások.
 
 
Míg a 16. században a vár kifejezetten jól védhetőnek bizonyult, a 17. században gyakran gazdát cserélt, talán nem is maradt írásos nyoma valamennyi elfoglalásának. A tárgyi leletanyag a korszakra jellemzően a végvári katonaság (keresztény és muszlim egyaránt) mindennapi életének emlékeit, s az ostromok során becsapódott kisebb-nagyobb lövedékek sokaságát egyaránt tartalmazza.
A külsővár most feltárt falait nem temetik vissza, a terület rendezése során szeretnék bemutatni azokat. Bár a kutatás nagy felületen folyt, azonban csak a beruházás keretében érintett mélységben került sor feltárásra, így a 15. századot megelőző rétegek – így a várat megelőző területhasználat emlékei - érintetlenek maradtak.
 
Fotó, szöveg: Kovács Olivér

Érdekesnek, hasznosnak találta a cikket? Jelentkezzen magazinunk állandó olvasójának!