tematikus keresés térképes keresés közkincs-kereső

Átadták a sümegi vár új épületszárnyát és kiállításait

Az északi épületszárny rekonstrukciója már tavaly elkészült a sümegi várban, mostantól pedig a benne lévő enteriőröket, valamint a vártörténeti kiállítást is láthatják a látogatók.
 
 
Komoly fejlesztést élt meg az elmúlt hónapokban a Balaton-felvidék egyik legismertebb műemléke, a sümegi vár. A 13. századi eredetű vár jelenlegi arculata akkor alakult ki, amikor a 16. század közepén a folyamatos török veszélynek kitett Veszprém püspökei ide helyezték a székhelyüket. A déli oldalon fényűző palotaszárnyat emeltek (amely napjainkban romként konzerválva, emeleti szintjén lefedetlen terekkel látható), míg az udvar túloldalán gazdasági épületszárny készült. Ebben kapott helyet a 16. század második felétől a vár konyhája és sütőháza, itt élt a pék és a szakács, valamint az udvarbíró. Az épület keleti részén volt az istálló. Az emeleten pedig a katonák, a várnagy és a kapitány szállása volt. A 18. században elkezdődött pusztulástörténet során (amelynek nyitányaként feltehetően felgyújtották az épületegyüttest) természetesen ez a szárny is károsodott. A sümegi vár a múlt század ötvenes évei második felében az újjászerveződő magyar műemlékvédelem egyik legjelentősebb projektje lett.
 
 
A romként emeleti szintjén is fennmaradt gazdasági szárnyat tehát már több mint fél évszázada megkutatta Kozák Károly, majd Koppány Tibor munkájának eredményeként elkészült a földszinti résznek a rekonstrukciója. Minden adat rendelkezésre állt azonban ahhoz, hogy az egykori teljes épülettömeg helyreállítsák – erre került sor az elmúlt két évben a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. (NÖF) szervezésében.
 
 
 
Az egykori berendezésből természetesen semmi nem maradt fenn, azonban a 17. századi inventáriumok a gazdasági szárnyat is többször leírják részletesen.  Ezeknek a nyomán tervezte meg az enteriőröket Lukács Zsófia, így a konyhát, a sütőházat, a pék és szakács lakórészeit, valamint az udvarbíró szobáját is láthatjuk. Az kevesebb eredeti részletét megőrző emeleti részen már nem az egykori berendezés rekonstrukciója, hanem a vár új kiállítása kapott helyet Buzás Gergely kurátori tevékenységének hála. A vártörténeti kiállítás örvendetes módon régészeti leletekkel, valamint a Pazirik Informatikai Kft. által készített virtuális rekonstrukciókkal, makettekkel, grafikákkal, videókkal és egyéb multimédiás eszközökkel roppant sokszínűen és látványosan mutatja be a sümegi vár évszázadait.
A március 28-i megnyitót követően a vár ezen szárnya már a látogatók előtt is nyitva áll.
 
Fotó, szöveg: Kovács Olivér
2023. 03. 28.

Érdekesnek, hasznosnak találta a cikket? Jelentkezzen magazinunk állandó olvasójának!