BTM: kolostor a Duna medrében, készülnek a kiállítások, Berzence: folytatódott a várkutatás
Közkincs-kereső: műemlékvédelem, régészet, muzeológia. A 2022. július 20-i adás már az archívumban hallgatható.

Egy hajdani premontrei apátság a Háros-szigeten, amelynek másfél évszázada még látszottak a falai, ám korunkra szinte nyom nélkül eltűnt. A maradványait azonban most azonosították a Budapesti Történeti Múzeum szakemberei, sőt a kutatásba búvárrégészt is bevontak. Erről beszélgetünk a műsor első perceiben. Ezután a többi között hallhatnak arról is, hogy milyen kiállítások várhatóak a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumában az elkövetkező hónapokban. Riport Terei György régésszel, a BTM Középkori Főosztályának vezetőjével.
A műsor második felében Somogy megyébe, Berzencére indulunk. A településen még tavaly kezdték feltárni a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával az egykori várat. Az idei ásatási szezon eredményeiről beszélgetünk Molnár István régésszel, a várkutatás vezetőjével.
-
BTM: éremleletek mesélnek a múltról, bronzkori élettörténetek egy könyv lapjain
2025-08-29 12:11:37 -
BTM: feltárás Újbudán, Dunavecse: a vaskor békéje, Szolnok: cölöpök a Tiszában
2025-08-29 11:30:22 -
Szemtől szemben a hódító pásztorral, kutatják a hadifogolytáborokat
2025-08-29 11:21:01 -
Négy könyv, négy hős, egy történet
2025-07-21 12:14:51 -
Megmentésre vár a kánai apátság, muhi csata és a tatárjárás: a legújabb kutatások
2025-07-16 22:18:58 - További cikkek megjelenítéséhez kattints ide!
-
BTM: éremleletek mesélnek a múltról, bronzkori élettörténetek egy könyv lapjain
2025-08-29 12:11:37 -
BTM: feltárás Újbudán, Dunavecse: a vaskor békéje, Szolnok: cölöpök a Tiszában
2025-08-29 11:30:22 -
Szemtől szemben a hódító pásztorral, kutatják a hadifogolytáborokat
2025-08-29 11:21:01 -
Négy könyv, négy hős, egy történet
2025-07-21 12:14:51 -
Megmentésre vár a kánai apátság, muhi csata és a tatárjárás: a legújabb kutatások
2025-07-16 22:18:58
-
Korszakos eredményeket is hoztak tavaly a feltárások Visegrádon
2025-02-04 16:50:47 -
Széchenyi Ferenc Emlékérmet kapott Buzás Gergely
2024-12-19 18:47:20 -
Látható a páratlan reneszánsz szoborlelet
2024-12-17 09:32:22 -
A kardok után bemutatkoznak a reneszánsz szobortöredékek
2024-07-13 00:37:38 -
Benedetto da Maiano visegrádi oltára
2024-05-27 18:49:47