Film és hitelesség, Tornanádaska: középkori a templom, új kiállítás Hajdúböszörményben
Közkincs-kereső: műemlékvédelem, régészet, muzeológia. A 2023. december 6-i adás már az archívumban hallgatható.

Vajon mennyire hitelesek a történelmi témájú játékfilmek és akár az ismeretterjesztő alkotások, s a valósághű ábrázolás egyáltalán számon kérhető? Filmre vitt történelem címmel rendeztek konferenciát a Magyarságkutató Intézetben, erről beszélgetünk a műsor első perceiben B. Szabó János történésszel, az intézmény Történeti Kutatóközpontjának igazgatójával.
Ezután az ország egyik legészakibb településére, szinte a szlovák határon álló Tornanádaskára indulunk. A település katolikus templomáról már korábban is feltételezték, hogy középkori eredetű, ám most a falkutatásnak hála megvan rá a bizonyíték is. Riport Paszternák István régésszel, műemlékvédelmi szakértővel.
Végül Hajdúböszörménybe, a Hajdúsági Múzeumba indulunk, ahol a legújabb régészeti leletekből új időszaki tárlat nyílt a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával. Interjú a tárlat kurátorával, Bálint Marianna régésszel.
-
Temetők az űrből: lelőhelyek sokasága, BTM: török kori kiállítás készül a Vármúzeumban
2025-12-24 12:10:31 -
BTM: Középpontban a Középkor a Vármúzeumban, pusztul Losonc református temetője
2025-12-24 12:04:12 -
BTM: feltárás a Vörösvári útnál, Szekszárd: palotát a múzeumnak, Érzelem és politika
2025-12-24 11:59:08 -
Törökkoppány törökfürdője, Pusztamarótot kutatják, BTM: állatcsontok a Vármúzeumban
2025-12-24 11:53:29 -
Folytatódik a szőregi monostor feltárása, űrkorszak a Vármúzeumban, Vasvár: kutatás a kolostorban
2025-12-24 11:46:41 - További cikkek megjelenítéséhez kattints ide!
-
Temetők az űrből: lelőhelyek sokasága, BTM: török kori kiállítás készül a Vármúzeumban
2025-12-24 12:10:31 -
BTM: Középpontban a Középkor a Vármúzeumban, pusztul Losonc református temetője
2025-12-24 12:04:12 -
BTM: feltárás a Vörösvári útnál, Szekszárd: palotát a múzeumnak, Érzelem és politika
2025-12-24 11:59:08 -
Törökkoppány törökfürdője, Pusztamarótot kutatják, BTM: állatcsontok a Vármúzeumban
2025-12-24 11:53:29 -
Folytatódik a szőregi monostor feltárása, űrkorszak a Vármúzeumban, Vasvár: kutatás a kolostorban
2025-12-24 11:46:41
-
Korszakos eredményeket is hoztak tavaly a feltárások Visegrádon
2025-02-04 16:50:47 -
Széchenyi Ferenc Emlékérmet kapott Buzás Gergely
2024-12-19 18:47:20 -
Látható a páratlan reneszánsz szoborlelet
2024-12-17 09:32:22 -
A kardok után bemutatkoznak a reneszánsz szobortöredékek
2024-07-13 00:37:38 -
Benedetto da Maiano visegrádi oltára
2024-05-27 18:49:47
