Somogyi vársorsok, Radostyán: megtalálták a falban a középkori templomot
Közkincs-kereső: műemlékvédelem, régészet, muzeológia. A 2021. december 1-i adás már az archívumban hallgatható.

Két vár Somogy megyében. Az egyiknek már befejeződött a feltárása, sőt egy parkot is kialakítottak a helyén, ahol láthatóak a maradványai. Kaposváron járunk a műsor első perceiben. Molnár István feltáró régésztől, a Rippl-Rónai Múzeum munkatársától megtudjuk azt is, hogy hogyan haladnak Bercence várának kutatásával, illetve itt milyen módon mutathatják majd be a romokat.
A műsor második felében Észak-kelet Magyarországra, Radostyánba indulunk. Bár a szakemberek már régóta gyanítják, hogy a település református temploma középkori eredetű, most meglett a bizonyíték, hiszen megtalálták az épület déli kapuját és két elfalazott ablakát is. Riport Váradi Zsolt lelkésszel és Paszternák István régésszel, műemlékvédelmi szakértővel.
-
Fejlesztés Aquincumban, Veszprém: kutatás a Várhegyen, kirándult a kerámia szimpózium
2023-09-28 09:18:37 -
Szolnok: csak a nyitásra vár a kiállítás, feltárás a Sibrik-dombon, eredményes évad Zalaváron
2023-09-28 08:41:23 -
Ilyen a régészet laborja, Baláca: színház, programok, tervek, egy csehországi bronztárgy útja
2023-09-28 08:18:57 -
A palotában jártak a nemzetközi szimpózium résztvevői
2023-09-10 17:46:59 -
Sibrik-domb: az erőd belsejében folytatódott a feltárás
2023-09-05 12:41:35 - További cikkek megjelenítéséhez kattints ide!
-
Fejlesztés Aquincumban, Veszprém: kutatás a Várhegyen, kirándult a kerámia szimpózium
2023-09-28 09:18:37 -
Szolnok: csak a nyitásra vár a kiállítás, feltárás a Sibrik-dombon, eredményes évad Zalaváron
2023-09-28 08:41:23 -
Ilyen a régészet laborja, Baláca: színház, programok, tervek, egy csehországi bronztárgy útja
2023-09-28 08:18:57 -
A palotában jártak a nemzetközi szimpózium résztvevői
2023-09-10 17:46:59 -
Sibrik-domb: az erőd belsejében folytatódott a feltárás
2023-09-05 12:41:35
-
A palotában jártak a nemzetközi szimpózium résztvevői
2023-09-10 17:46:59 -
Sibrik-domb: az erőd belsejében folytatódott a feltárás
2023-09-05 12:41:35 -
Visegrád: Mozart és Brahms a palotában
2023-07-21 17:25:29 -
A legjobb helyen járt a nyári akadémia
2023-07-14 16:58:17 -
I. András kiállítás: nyitás két lépcsőben
2023-07-04 20:44:31