Almádi monostor: újratemették az alapítók csontjait
A szentmise keretében, ünnepélyes keretek között folytatott szertartást követően az Atyusz-nemzetség 12. századi, illetve későbbi képviselői immár a monostorapáti templom erre a célra kialakított szarkofágjában nyugszanak.

Az érintetlen kegyúri temetkezések még az almádi monostor 2017-es ásatási évadja során bukkantak elő az apátsági templom oldalkápolnájában. A két falazott, sírkővel lezárt sír összesen legalább négy ember maradványait rejtette, valamint további öt személynek a sírföldbe keveredett csontjai is előkerültek. Az egyik sírba egy idősebb nőt, a másikba eredetileg egy férfit temettek el. Róluk feltételezhető, hogy az 1121-ben kiadott alapítólevélben név szerint is említett alapítók, azaz a monostoralapítást kezdeményező Bánd második felesége, Gyönyörű úrnő, illetve Bánd fia, Atyusz lehettek. Miután elvégezték a csontok antropológiai vizsgálatát, az ásatást vezető Buzás Gergely vetette fel, hogy a múzeumi raktár polcánál méltóbb helyen is nyugodhatnának. Mivel a monostor feltárás alatt álló területén a maradványok sorsa bizonytalan lett volna, a monostorapáti templomban készült számukra egy szarkofág, amelyben hivatalosan megőrzésre helyezték el a négy fémládát, az aprólékosan dokumentált csontokkal.

Közben folyik az apátság, ezen belül is az elsőként feltárt rotunda romkonzerválása. Idén ugyan nem kerül sor feltárásra, azonban a konzerválási munkálatok során szükség volt a terep kitisztítására, illetve egy vízelvezető árok kialakítására. Ezek során már láthatóvá vált a templom hármas apszisa, valamint a kincskeresők által felforgatott törmelékből előkerült egy római oltárkő is. A tudományos kutatás a jövőben a templom feltárásával folytatódhat.
Az almádi monostort és környezetét civil kezdeményezésre, javarészt társadalmi munkában igyekeznek ismét láthatóvá tenni. A munkálatok célja, hogy egy szakrális, lelki célra használható területet alakítsanak ki.
Fotó, szöveg: Kovács Olivér
-
Embermagasságú erődfalat tártak fel a Sibrik-dombon, Tata: kutatják a várat
2026-09-26 16:30:31 -
Aquincum újabb rejtélye, török világ a Vármúzeumban, templomromok kutatása a Balaton-felvidéken
2026-09-26 16:16:05 -
Nyírbátor és a Báthoriak, török kor, rác hódítók, tovább kutattak a bándi Essegvárban
2026-09-26 16:09:49 -
Szombaton várja az érdeklődőket a Sibrik-dombi erőd
2026-09-17 19:23:57 -
Közösség vagy kirekesztés? Együttműködés vagy kihalás?
2026-09-06 07:56:02 - További cikkek megjelenítéséhez kattints ide!
-
Embermagasságú erődfalat tártak fel a Sibrik-dombon, Tata: kutatják a várat
2026-09-26 16:30:31 -
Aquincum újabb rejtélye, török világ a Vármúzeumban, templomromok kutatása a Balaton-felvidéken
2026-09-26 16:16:05 -
Nyírbátor és a Báthoriak, török kor, rác hódítók, tovább kutattak a bándi Essegvárban
2026-09-26 16:09:49 -
Szombaton várja az érdeklődőket a Sibrik-dombi erőd
2026-09-17 19:23:57 -
Közösség vagy kirekesztés? Együttműködés vagy kihalás?
2026-09-06 07:56:02
-
Szombaton várja az érdeklődőket a Sibrik-dombi erőd
2026-09-17 19:23:57 -
Kiállítás is nyílt a Szent György lovagrendre emlékezve
2026-04-26 01:05:32 -
Visegrád műemlékeinek múltja, jelene és jövője
2026-04-20 09:12:16 -
Nagy Lajos 700: konferencia Visegrádon
2026-03-21 08:41:46 -
Nagy Lajos 700: kiállítás és konferencia a Nemzeti Múzeumban
2026-03-06 06:42:51




















