Benedetto da Maiano visegrádi oltára

Kiemelkedő a most előkerült szoborlelet jelentősége, hiszen ilyen minőségű és jó állapotú, az első vonalba tartozó firenzei reneszánsz szobrász alkotása régészeti ásatásból Magyarországon még soha nem került elő korábban. Buzás Gergely feltáró régész beszámolója.

 

 

A visegrádi Szűz Mária Ferences kolostort még Zsigmond király alapította 1425 után, majd 1473–1513 között Mátyás király és II. Ulászló építette újjá. A kolostor templomának jelenleg folyamatban lévő feltárása során egy különleges régészeti lelet került elő. A főoltár előtt kialakított kripta beomlott belső terébe bezuhanva előkerültek az egykori fehérmárványból faragott, reneszánsz oltár töredékei: két kerubfejjel díszített konzol, két szabadon álló angyalfigura töredékei, egy angyalt ábrázoló relief darabja és egy fülke hátsó saroktöredéke.

 

 

E töredékeket Francesco Caglioti, a pisai egyetem professzora, az itáliai reneszánsz szobrászat neves szakértője, Benedetto da Maiano, 1480-as években faragott kétségtelen műveiként azonosította. Benedetto da Maiano (1442 – 1497. május 24.), a firenzei kései quattrocento szobrászat egyik legjelentősebb mesterének alkotása volt. Kapcsolata Mátyás királlyal régóta ismert tény. Giorgio Vasari egy anekdotát is megőrzött a művészről miszerint a korábban faintarziával foglalkozó Benedetto akkor kezdett márványt faragni, amikor Mátyás király udvarába utazva a hosszú úton tönkrement a király számára készített intarziája. Nemrégiben az ő, 1476-ban faragott műveként azonosította Paolo Parmiggiani, a pisai egyetem kutatója a budapesti Szépművészeti Múzeumban őrzött Mátyás és Beatrix kettős márvány portrét is. 

Azonban Benedettonak nem csak erről a Magyarországra készült munkájáról tudunk. 1493-ban keletkezett két oklevél, ami arról szól, hogy Mátyás megrendelésére egy eucharisztikus tabernákulumot is készített. Azonban a király halálával ez a munka félbeszakadt, így a magyar király megbízottjának vissza kellet fizetnie a korábban kapott 80 aranyforint felét, míg a másik felét a faragatlan és a megmunkált márványokért, a tervrajzokért és modellekért megtarthatta. Lehetséges, hogy a visegrádi töredékek valamilyen kapcsolatban vannak ezzel a megrendeléssel. Akár úgy, hogy a nem sokkal korábban készült visegrádi oltár sikere miatt rendelte meg Mátyás Benedettotól ezt a tabernákulumot is, akár úgy, hogy II. Ulászló 1493 után mégis befejeztette Bendettoval vagy mással a félkész és félig már kifizetett tabernákulumot, majd Visegrádra hozatta ahol tabernákulum-oltárként állítatta fel a ferences templomban.  Ez utóbbi feltételezést erősíti, hogy a visegrádi ferences templomnak az oltárnak helyet adó szentélye bizonyosan csak II. Ulászló korában épült fel.

 

 

Több, közelebbről ismeretlen lelőhelyű, de Visegrádról származó, reneszánsz fehérmárvány faragványtöredéket – párkányelemek, oszlopfőtöredék, kanedelláber és gyümölcsfüzér darabok, egy puttófej és egy relief-részlet – őriz a visegrádi múzeum, amelyek méág az 1940-50-es években kerültek elő. Ezek a darabok nem a palotákápolna Mátyás-kori, reneszánsz tabernákulumából származnak, de nem is sorolhatóak Benedetto da Maiano művei közé. Elképzelhető, hogy ezek is a ferences templom oltárának részletei, de annak már a II. Ulászló megrendelésre, egy másik mester által faragott részeiből származnak. Erre vall, hogy van közöttük egy olyan töredék, egy felhőrészlet is, ami viszont bizonyosan a mostani lelethez tartozó darabnak tűnik. Mindenből arra következtethetünk, hogy valószínűleg a mostani lelet nem az oltár végső pusztulása során került a sírkamrába. Mikor ezek a szobrok lezuhantak, az oltár nagy része ekkor még állva maradhatott és csak később, a templom teljes összeomlása idején pusztult el és szóródtak szét a darabjai. 

A kripta feltárása során egy igen érdekes és tragikus történet rajzolódott ki számunkra. A kripta felső részébe, a templom összeomlott boltozatának az elemeit találtuk meg, amelyek beszakították a kripta boltozatát is. Ahogy kiemeltük ezeket a boltozati bordákat, megtaláltuk magának a kriptának a beszakadt boltozati tégláit is, majd több olyan beszakadt kőlapot, amely egykor a kriptának a fedlapját alkották. A kőlapok között hevertek a reneszánsz szobortöredékek, ablakkeret darabok és számos ablaküveg szilánk. Közöttük három csontvázat találtunk, amelyek nem szabályosan eltemetett halottaké voltak, hanem jól láthatóan a kőtöredékekkel együtt dobták be őket a sírgödörbe. Az egyiküknek a koponyáján egy szúrt sebet figyeltünk meg, és a környezetükben nagyon sok kilőtt ólom puskagolyót találtunk. A halottak mellett még egy réztál is volt, amin egyértelműen fegyver, egy harci csákány okozta nyomok voltak megfigyelhetők. A halottak mellett egy vassarkantyú és páncéldarab is volt. Ezek a leletek arra vallottak, hogy egykor harc folyt a templomban és ez vezethetett a templom sérüléséhez: ekkor törhettek be az ablakok és ekkor törhetett össze az a két szobor is. Később valaki rendet próbált rakni, és a törmelékeket valamint az ott heverő halottakat behúzta a nyitott sírgödörbe. Ennek az eseménynek a keltezésre is van lehetőségünk. Ugyanis a kerubfejeken megfigyelhetőek egy korábbi rongálás nyomai is: az orrok, szemek és ajkak kisebb sérülései arra vallanak, hogy valaki ezeket egyszer megpróbálta összetörni. Erre legkorábban 1526-ban kerülhetett sor, amikor a mohácsi csata után egy török csapat kifosztotta Visegrádot. Ekkor törték össze például a királyi palota díszudvaránál álló Herkules-kutat is. Ezt követően történhetett valamikor a ferences oltár sérülése, viszont minden bizonnyal 1544 előtt, mivel 1544-ben a törökök elfoglalták Visegrádot, a város lakossága és a ferencesek elmenekültek, így ezután már senki nem tett volna rendet az elhagyott templomban. Az márványoknak a sírkamrába kerülésére az 1540-es évek első felének harcai a legvalószínűbbek. 1540. októberében Leonard von Vels, Ferdinánd király hadvezére, a Szapolyai János kezén lévő visegrádi alsóvár ostroma során, a katonái által a ferenceseknek okozott károk miatt kártérítést adott a barátoknak. Lehetséges, hogy ezek voltak azok a károk, amelyek nyomait az ásatás során megtaláltuk. 

  

 

A templom pusztulására csak később, az 1544-es török hódítás után került sor. Ezt követően pusztulhatott el az épület tetőzete, majd idővel beomlott a boltozat is, és ez törte össze teljesen magát a főoltárt is. 

 

 

Kétségkívül kiemelkedő a most előkerült szoborlelet jelentősége, hiszen ilyen minőségű és jó állapotú, az első vonalba tartozó firenzei reneszánsz szobrász alkotása régészeti ásatásból Magyarországon még soha nem került elő korábban. Visegrádon is csak minden évszázadban volt hasonló lelet: a Visegrádi Madonnát, a firenzei Gregorio di Lorenzo művét, a 19. században találták meg, majd a 20. században Giovanni Dalmata Herkules-kutját. A 21. század nagy visegrádi lelete pedig a visegrádi Szűz Mária Ferences kolostor Benedetto da Maiano által faragott reneszánsz fehérmárvány oltára.

 

 

2024. május 27.