A kardok után bemutatkoznak a reneszánsz szobortöredékek
Míg a Nemzetközi Palotajátékok első, pénteki napján a kardoké volt kiállításként a főszerep, szombaton és vasárnap láthatóak lesznek a tavasszal előkerült reneszánsz szobortöredékek is a visegrádi királyi palotában.

A szoborlelet jelentősége kiemelkedő, hiszen ilyen minőségű és állapotú, az első vonalba tartozó firenzei reneszánsz szobrász alkotása régészeti ásatásból Magyarországon még soha nem került elő korábban. Mint olvasóink emlékezhetnek rá, a szobortöredékeket Francesco Caglioti, a pisai egyetem professzora, az itáliai reneszánsz szobrászat neves szakértője Benedetto da Maiano 1480-as években faragott kétségtelen műveiként azonosította. Az egykori fehérmárványból faragott, reneszánsz oltár töredékei, vagyis két kerubfejjel díszített konzol, két szabadon álló angyalfigura töredékei, egy angyalt ábrázoló relief darabja és egy fülke hátsó saroktöredéke a visegrádi ferences templom feltárásán került elő tavasszal.
Bár a szoborleletről a sajtó beszámolt, a nagyközönség megfelelő kiállítási körülmények híján még nem láthatta azokat. A Mátyás Király Múzeum ezért vasárnapig egy „villámtárlat” keretében a királyi palota látogatói elé tárja azokat.


A pénteken megnyílt, A kard öt évezrede című tárlat megnézéséhez kevésbé kell sietni. Miután mind a megnyitóra, mind a könyvbemutatóra sor került (hiszen a kiállítás Kovács Olivér: A kard regénye című tudományos-ismeretterjesztő kötete ihletésére született), egész év végéig megtekinthető marad.
Fotó: Kiss Cserne Anna
2024. július 13.
-
BTM: római vízvezeték és Anonymus kőmedre, jön a Tájházak Napja, fotó kapcsán nyomoztak Aquincumban
2025-05-04 10:59:04 -
Csorba László: egy éve a BTM élén, Szeged: ásatás a Dóm téren
2025-04-19 14:17:08 -
A visegrádi ferences kolostor 2023–2024. évi kutatásai
2025-04-13 17:40:33 -
MS mester és kora: a romlás virágai?
2025-04-09 17:43:55 -
BTM: Szent Margit emlékezete és kutatása, Jagelló-kor: válság és virágzás
2025-04-09 17:34:50 - További cikkek megjelenítéséhez kattints ide!
-
BTM: római vízvezeték és Anonymus kőmedre, jön a Tájházak Napja, fotó kapcsán nyomoztak Aquincumban
2025-05-04 10:59:04 -
Csorba László: egy éve a BTM élén, Szeged: ásatás a Dóm téren
2025-04-19 14:17:08 -
A visegrádi ferences kolostor 2023–2024. évi kutatásai
2025-04-13 17:40:33 -
MS mester és kora: a romlás virágai?
2025-04-09 17:43:55 -
BTM: Szent Margit emlékezete és kutatása, Jagelló-kor: válság és virágzás
2025-04-09 17:34:50
-
Korszakos eredményeket is hoztak tavaly a feltárások Visegrádon
2025-02-04 16:50:47 -
Széchenyi Ferenc Emlékérmet kapott Buzás Gergely
2024-12-19 18:47:20 -
Látható a páratlan reneszánsz szoborlelet
2024-12-17 09:32:22 -
A kardok után bemutatkoznak a reneszánsz szobortöredékek
2024-07-13 00:37:38 -
Benedetto da Maiano visegrádi oltára
2024-05-27 18:49:47