
A palotában jártak a nemzetközi szimpózium résztvevői
A Mátyás Király Múzeum is vendégül látta az 55. Nemzetközi Kerámia Szimpózium résztvevőit. A külföldi szakemberek a visegrádi királyi palotában elsősorban a kályhákkal, kályhacsempékkel és kerámia-leletekkel ismerkedhettek meg.

Sibrik-domb: az erőd belsejében folytatódott a feltárás

Visegrád: Mozart és Brahms a palotában

A legjobb helyen járt a nyári akadémia
A visegrádi királyi palotában tett látogatást a Visegrádi Négyek világörökségi-műemlékes fiatal szakembereinek nyári akadémiája.

I. András kiállítás: nyitás két lépcsőben
Július 7-én, délelőtt 10 órakor kerül sor az I. András és Salamon király történetét bemutató új időszaki kiállítás első fázisának megnyitására Visegrádon, a Salamon-toronyban.

Konferencia nyitotta az Anjou-évfordulót
Idén ünnepli Visegrád a városi kiváltságainak hétszázadik évfordulóját. Az egész éves ünnepségsorozatot egy konferencia nyitotta a Mátyás Király Múzeumban.

Plombák a Sibrik-dombról
A Visegrád, Sibrik-dombi lelőhely 2022. évi tervásatásának nem csak régészeti korszakhoz kötődő leletei voltak. A 19-20. századi ólomplombákkal folytatódik Boruzs Katalin ásatásvezető régész sorozata.

Parázstartó búra Visegrádról
A régészek általában nagy fontosságot tulajdonítanak a látszólag értéktelen cseréptöredékeknek, amelyek a földben jól megőrződnek, és változatosságukkal jól keltezik keletkezésük idejét. Azonban egyes különleges kerámia tárgyak önmagukban is érdekesek lehetnek távoli eredetük, egyedi készítésmódjuk vagy sajátos funkciójuk által. Ide sorolható egy a középkori Magyarországon eddig még egyedülálló, bár nem különösebben attraktív megjelenésű kerámia töredék: egy parázstartó búra töredéke is. Kocsis Edit restaurátor írása.

Ólom dobókocka a visegrádi Sibrik-dombról
Újabb lelet a Visegrád, Sibrik-dombi lelőhely 2022. évi tervásatásának eredményei közül. Boruzs Katalin ásatásvezető régész beszámolója.

Iovianus császár verete a Sibrik-dombról
A visegrádi Sibrik-dombi lelőhely 2022. évi tervásatásának egyik fontos leletéről számol be honlapunkon a feltárás vezetője, Boruzs Katalin régész, az MNM Mátyás Király Múzeuma munkatársa.

Középkori csontmegmunkáló műhely Visegrádról
A 14-15. századi város feltételezett piacterének északi oldalán 1985-ben végzett földmunkák és régészeti leletmentés során az egyik kutatóárokból több ezer megmunkált csonttárgy került elő. Kováts István régész ismertetője.

Így zajlott egy 18. századi rózsafüzér kereszt restaurálása
A Visegrád központjában található általános iskola régi épülete a 18. században a helyi közösség első templomaként működött. A falu temetője a templom mellett, keleti irányban terült el. Grósz Zsuzsanna restaurátor beszámolója egy lelet sorsáról.

Feltárás a Sibrik-dombon: előzetes jelentés
Boruzs Katalin ásatásvezető régész előzetes jelentése a Visegrád, Sibrik-dombi római kori tábor és középkori ispáni központ 2022. évi tervásatásáról.

Várja a régész az érdeklődőket a visegrádi Sibrik-dombra
Véget ért a 2022. évi ásatási idény a visegrádi Sibrik-dombon. A Kulturális Örökség Napjai keretében ismét megtekinthető lesz a feltárás Boruzs Katalin kalauzolásával, s ezt kiállításmegnyitó, majd hagyományőrző rendezvény követi.

Megnyílik a kolostor és a pokol is
A Múzeumok Éjszakája idei kísérőtörténete Tari Lőrinc pokoljárása lesz, s a palota mellett a ferences kolostor is látogatható lesz vezetéssel.

Sibrik-domb: előkerült az erőd római kori kapuja
Néhány napja fejeződött be a visegrádi Sibrik-dombon a MNM Mátyás Király Múzeumának és a Pilisi Parkerdő Zrt. Visegrádi Erdészetének együttműködésével megvalósított tereprendezés és rövid régészeti kutatás. Boruzs Katalin ásatásvezető régész írása.

Megnyílt a Visegrád harcosai
Egyszerre állandó kiállítás és múzeumpedagógiai foglalkoztató. Megnyílt a Visegrád harcosai a királyi palotában.

Visegráddal kezdődött el a magyar műemlékvédelem
Bár a kijelentés meglehetősen nagyképűnek tűnhet, azonban betű szerint mindenképpen igaz, ha felidézzük a Műemlékek Ideiglenes Bizottsága alakuló ülésének, s az azt követő heteknek a történéseit.

Könyvajánló: Rómaiak Visegrádon
Bár a rómaiak visegrádi jelenléte általában közismert, leginkább a késő császárkorra, a 4. század végére, így a Sibrik-dombi erőd korára gondolunk velük kapcsolatban. Boruzs Katalin könyve azonban egy jóval kevésbé ismert időszakot mutat be.

Tanulmánykötet születésnapra
Szőke Mátyás régész, a Visegrádi Mátyás Király Múzeum korábbi igazgatója nyolcvanadik születésnapjára adott ki tanulmánykötetet az intézmény.

Mágiával, boszorkánnyal érkezik Szent Mihály éjjele
Szent Mihály arkangyal a Biblia és a keresztény hit megingathatatlan alakja: ő volt az, aki átdöfte Lucifert és letaszította a földre. A gonosszal folytatott harcának emléke rendre visszatért névnapján, ennek szellemében elevenedik meg a középkori hit, mágia és boszorkányüldözés szeptember 25-én este a visegrádi királyi palotában.

Sibrik-domb: feltárult egy középkori kapu
Egyre több részlet derül ki az ásatásoknak hála, hogy miként változott a középkorban az egykori római tábor a visegrádi Sibrik-dombon. Boruzs Katalin ásatásvezető régész írt az idei eredményekről összefoglalót.

Újjászületik a visegrádi vár és palota
A visegrádi királytalálkozó hétszázadik évfordulójára, 2035-re teljesen megújul a visegrádi vár, a palota és a környezete. A már idén megkezdődő munkálatok részeként nemcsak a festői környezetben lévő visegrádi fellegvár és a királyi palota, de az alsóvár és a Salamon-torony, valamint a völgyzárófal és a vízibástya rekonstrukciója is megvalósul. A kulturális és turisztikai fejlesztések mellett pedig a településen élők érdekeit szolgáló beruházások is zajlanak.

Ünnepi díszben a királyi palota
A hétvégi Palotajátékhoz is a középkor hangulatát idéző hátteret ad az a kortárs kiállítás, amely június második fele óta díszíti a visegrádi királyi palota falait.

Május 1-jén nyit a visegrádi királyi palota
Szombaton, május 1-jén megnyitja kapuját a látogatók előtt a visegrádi királyi palota, amennyiben addig országosan sikerül elérni a négymillió oltottat. A belépéshez a jegyváltáson kívül felnőtteknél védettségi igazolvány is szükséges.

Új emléktábla a kőtár bejáratában

Sibrik-domb: megtekinthetőek lesznek az újonnan feltárt falak
Befejeződött a 2020-as ásatási idény a visegrádi Sibrik-dombon. Az eredményét a feltáró régész vezetésével tekinthetik meg az érdeklődők szeptember 19-én, a Kulturális Örökség Napjain.

Folytatódik az ispáni vár feltárása
Félidejénél tart a Visegrád Sibrik-dombi római erőd és ispáni vár idei régészeti kutatása. A cél a valószínűleg Szent László király korában épült torony eddig ismeretlen részének és a hozzá csatlakozó várfalaknak a feltárása.

Visegrádon a Mátyás király várai
A nagy sikerű vándorkiállítás a királyi palotában (a Mátyás Király Múzeumban) tekinthető meg látogatási időben.

Árpád-házi királysírok: megjelent a könyv
Más a cikksorozat és más a kötet – azt javasoljuk, hogy egyiket sem hagyja ki! A szerzőpáros ajánlója az olvasnivalóhoz.

IV. Sabján Tibor konferencia
A visegrádi Mátyás Király Múzeum a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumával közösen negyedik alkalommal rendezi meg, idén Sabján Tibor halálának 10. évfordulója alkalmából a középkori és kora újkori fűtőberendezésekkel foglalkozó konferenciát.

Könyvajánló: Lukács Zsófia: Füzér dekódolva
A rajongástól az elutasításig az érzelmek széles spektrumát váltotta ki a füzéri vár rekonstrukciója. A negatív szélsőségeket feltehetően az információhiány is táplálta, nevezetesen, hogy – Simon Zoltánnak jóval a helyreállítás tervezését megelőzően megjelent munkáján kívül – nem olvasható összefoglaló a munkát megalapozó kutatások eredményeiről. Ez a könyv a történeti enteriőrök tekintetében minden kérdést megválaszol a maga területén, sőt többet is ad.

Könyvajánló: Tari Edit: Kőbe faragott liturgia
A régész szerző bő harminc évvel ezelőtti templomásatásán tárt fel egy összetört kő keresztelőmedencét. Ez az esemény indította el a keresztelőkút párhuzamainak keresését, mint egy adatgyűjtő szelíd csermelyt, amely később patakká, vad folyóvá, majd legvégül tágas tengerré – egész pontosan könyvvé duzzadt.

Könyvajánló: Papp Adrienn: Török fürdők Magyarországon
Néhány héttel ezelőtt jelent meg a török kor egyik legjobb régész kutatójának kötete, amely elsősorban a nagyközönséget avatja be a török fürdők (és általában a korszak oszmán építészete) világába.

Könyvajánló: Buzás Gergely: Királyok Visegrádja
Egy újabb kötet Visegrád történelméről. De vajon a szintén friss katalógushoz-településmonográfiához képest tud újat mondani? Tud bizony, sőt nem csak mondani, de mutatni is.

Könyvajánló: Kováts István: Visegrád évezredei
Bár hivatalosan a visegrádi Salamon-torony állandó régészeti kiállításának a katalógusa, a kötet sokkal több ennél, hiszen egy legújabb kutatási eredményeket is bemutató településmonográfiát is kap az olvasó.

Látható a Chronica Hungarorum
Csaknem száz fénykép mutatja be a középkori magyar királyság, azon belül is leginkább az Árpád-kor legreprezentatívabb tárgyi emlékanyagát a Salamon-toronyban.

A 9. század és az átmenet a Kárpát-medencében és a Dunakanyarban
Konferenciát rendeznek az alig ismert történelmi korszakról 2017. szeptember 22-23-án a visegrádi királyi palotában.

Konferencia a 9. századról és az átmenet koráról
Szeptember 22-23-án várják az érdeklődőket a visegrádi királyi palotába a szervezők.

Könyvbemutatók a Nemzeti Múzeumban
Négy érdekes könyvet mutatnak be és a régészeti adatbázisról is beszámolnak a Magyar Nemzeti Múzeumban december 5-én.

Várhelyreállítások és várkutatás
Konferencia a visegrádi királyi palotában pénteken, 10. 28-án – itt a végleges, részletes program.

Konferencia: várhelyreállítások és várkutatás
Konferenciát rendeznek a visegrádi királyi palotában október 28-án, pénteken. Visegrád, Eger, Füzér és Visegrád a fő témák.

Palotajátékok és Virtuális Várak Filmfesztivál Visegrádon
Július 8-10. között rendezik meg a Nemzetközi Palotajátékokat. Szombaton és vasárnap Virtuális Várak Filmfesztiválra is várják az érdeklődőket.

Castrum Nana konferencia szombaton
A Magyar Nemzeti Múzeum Mátyás Király Múzeuma és az Ipso Facto alapítvány június 4-én rendezi meg a IV. Castrum Nana konferenciát a kisnánai várban.

Március végén újra indul a PILLA
Negyedszer indul a PILLA, a múzeumi szakemberek módszertani szemináriuma. Az első előadó Pusztai Tamás.

A Szentföld középkori régészete - mesterkurzus
Február 29-e és március 2-a közt mesterkurzust tart Denys R. Pringle, a Cardiffi Egyetem professzora, a Szentföld keresztes korának egyik leghíresebb kutatója.

Kubinyi-díj: átadás
A Kubinyi András-Díj átadására január 28-án, csütörtökön délután 5 órakor kerül sor a BTM-ben.

Várhelyreállítások-konferencia: végleges program
Várhelyreállítások a mai magyar műemlékvédelemben címmel rendez konferenciát a Magyar Nemzeti Múzeum Mátyás Király Múzeuma Visegrádon a Királyi Palotában 2016 január 22-én.

Várhelyreállítások a mai magyar műemlékvédelemben
A Magyar Nemzeti Múzeum Mátyás Király Múzeuma konferenciát rendez Visegrádon a Királyi Palotában 2016 január 22-én.

Kubinyi-díjak: pályázati felhívás
A Kubinyi András Középkortudományi Alapítvány pályázatot hirdet olyan fiatal kutatók számára, akiknek kutatási területe a középkori magyar történelem, régészet vagy más, ezekhez kapcsolódó tudományterület.

BTM: kettős könyvbemutató
2015. október 1-jén, csütörtökön 15 órakor a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeuma Gótikus termében kettős könyvbemutatót tartanak.

Visegrád és a magyar műemlékvédelem
A Magyar Nemzeti Múzeum Mátyás Király Múzeumának a Visegrád és a magyar műemlékvédelem című kiállítása 2015. 08. 19-én nyílik a visegrádi Salamon-toronyban.

Kiállítás: Értékes Pécs
Nem csupán egy épület, hanem egy egész város fejlődése, története elevenedik meg az Értékes Pécs projektben.

Mátyás király Napja - 2015
Május 2-3-án rendezi meg a visegrádi Mátyás Király Múzeum a kétnapos, sokszínű programot.

III. Sabján Tibor emlékkonferencia
Előadások a középkori és koraújkori fűtőberendezésekről április 18-án Visegrádon.

Korok ízei, korok konyhája
A kísérleti régészet esetenként ugyancsak ínycsiklandozó lehet. Példa rá ez a kisfilm.

Könyvajánló: Az almádi monostor
Megjelent szerzőnk, Hangodi László összefoglaló kötete az almádi monostor történetéről. A remek munka máris folytatásért kiált.

Várak, kastélyok, remények
Jó érzés végigolvasni a Várak, kastélyok, templomok legfrissebb, 2014-es kötetét. Az örömbe azért némi üröm is vegyül.

Könyvbemutató a Nemzeti Múzeumban

Középkori bencés kolostorok
Középkori bencés kolostorok legújabb kutatásai Magyarországon címmel rendez konferenciát a visegrádi Mátyás Király Múzeum.

A Jagellók Magyarországa
November 13-14-én rendezik meg a konferenciát az MTA BTK Régészeti Intézetének tanácstermében.

Ágyúk a középkorban és a kora újkorban
Művelődéstörténeti konferenciára vár a MNM Rákóczi Múzeuma a Múzsák Templomába Sárospatakon.

Konferencia: középkori bencés kolostorok
2014. november 15-én rendezik meg a legújabb kutatások eredményeit összegző konferenciát a visegrádi királyi palotában.

Archeologia Nap szombaton
Színes, nagyközönségnek szóló programok, kiállításmegnyitó, könyvbemutató – ezzel várják az érdeklődőket szombatra a visegrádi királyi palotába.

Elit alakulat - A Kárpát-medence leggazdagabb honfoglalás kori temetői
Állandó régészeti kiállítás nyílik a Herman Ottó Múzeumban Miskolcon, a Papszer 1. alatt október 6-án.

Meséld El Te! - Elkezdődött!
Ahány túra, annyi mese! – kezdetét veszi a Középkori templomok útja élményeinek megosztására buzdító „Meséld El Te!” pályázat.

Konferencia Esztergomban: a Velencei Charta 50 éve
Június 19-én rendezik meg a Velencei Charta 50 éve 1964-2014 című konferenciát az MNM Esztergomi Vármúzeumának Nagytermében.

Örökség 3D - konferencia Visegrádon
Örökség 3D A kulturális örökség digitális dokumentálása címmel konferenciát rendeznek április 29-30-án a visegrádi Mátyás Király Múzeumban.

A királynét megölni... - kiállításmegnyitó
2014. március 28-án, pénteken nyitják meg a visegrádi Salamon-toronyban a Gertrudis életét és emlékezetét bemutató vándorkiállítást.

Örökségünk védelme és jövője
Február 7-8-án rendezik meg a konferenciát az egri Dobó bástyában.

Kubinyi András-Díj: átadás
2014. január 28-án, kedden délután kerül sor az idei díjazottak elismerésére.

Tér, élmény: most kell látni a várkápolnát
Tizenhárom év után eltűnt az állványzat, így valódi térélmény fogad az esztergomi vár kápolnájában. Érdemes felkerekedni a látványért.

Fiatal Középkoros Régészek V. konferenciája
Csütörtöltől szombatig rendezik meg a Fiatal Középkoros Régészek V. konferenciáját a szentendrei Ferenczy Múzeumban.

Szakál Ernő konferencia
A Magyar Nemzeti Múzeum Mátyás Király Múzeuma a Szakál Ernő Emlékmúzeum- Alapítvánnyal együttműködve Történeti kőszerkezetek rekonstrukciós és restaurálási kérdései címmel konferenciát rendez Szakál Ernő emlékére a visegrádi királyi palota nagytermében 2013. november 19-én.

Konferencia: a középtopográfiai kutatások helyzete
A középtopográfia programjával, Veszprém, Zemplén megye sajtátosságaival, sőt a marosvásárhelyi helyzettel is megismerkedhetnek az érdeklődők.

Régészeti kalandozások
Konferenciát rendeznek szombaton, az ozorai Pipo várkastélyban. Ásatások Bugactól Cseljabinszkig, számítógépes rekonstrukciók, a restaurátor szerepe - és még sok más téma.

Egy merénylet, nyolcszáz év
Gertrudis királyné halálának nyolcszázadik évfordulójának alkalmából tudományos konferenciát rendez a szentendrei Ferenczy Múzeum.

Archexpo 2013
Várak, múzeumok, hagyományőrzés - ezek lesznek a középpontban a 2013. szeptember 27-én a Visegrádi Királyi Palotában megrendezett konferencián és szakmai vásáron.

Visegrádról: angolul, magyarul
Dupla könyvbemutatóra várják az érdeklődőket szeptember 23-ra, hétfőre a Magyar Nemzeti Múzeumba.

Szakál Ernőre emlékeznek Soprontól Visegrádig
Száz éve született a szobrász- és kőrestaurátor művész, aki évtizedeken át a magyar műemlékvédelem meghatározó alakja volt.

Középkori várak, virtuális vártúrák
Pénteken nyitják meg a magyar várépítészet történetét, érdekes fejezeteit látványosan bemutató tárlatot a visegrádi Mátyás Király Múzeumban.

Szőny: ásatásmustra után kiállításmegnyitó
Július 24-én, szerdán 2 órakor a Komárom/Szőny –Vásártéren Borhy László ásatásvezető régész, akadémikus bemutatja a folyamatban lévő régészeti feltárások ez évi eredményeit, majd megnyitják a Rómaiak a Dunakanyarban című kiállítást.

Királyi Mulatságok a visegrádi palotában
Hat nyári szombaton, 2013. július 20, 27-én, augusztus 3, 10, 17, 24-én a visegrádi királyi palota reneszánsz zenei koncertekkel, középkori harcművészeti bemutatókkal és kiállítási szakvezetésekkel várja látogatóit.

Virtuális vártúrák: film után kiállítás
Szombaton, július 13-án mutatják be a Magyar Televízió 2-es csatornáján a Virtuális Vártúrák – Régi váraink új fényben című filmet.

Dunakanyar, középkor, lovagrend, husziták
Bár egy történelmi(es) lektűr hozzávalóinak a felsorolása is lehetne a címbéli lista, valójában kiállításról van szó - igaz, mindjárt kettőről.

Mátyás király napja 2013
A visegrádi Királyi Palotában évente megrendezett tavasz-ünnepen megelevenedik a középkor, az ódon falak közé visszaköltözik Mátyás király udvara. Ezen a napon a Mátyás Király Múzeum látogatói betekintést nyerhetnek a reneszánsz ünnepek, lovagi tornák, vadászatok és lakomák világába.

Castrum Nana, s a disznó, akit erdeinek hívnak
Április 20-án rendezik meg a kisnánai várban az egynapos konferenciát, amelyen a tudományt Kohári Gabriella reneszánsz fogásai ízesítik.

Megnyílt a fotókiállítás
A fotópályázat eredményeként összeállt kiállítási anyag május 5-ig tekinthető meg a visegrádi Mátyás Király Múzeumban.

Mutasd meg a középkort - kiállításmegnyitó
A közösen megrendezett pályázat díjátadójára és a kapcsolódó kiállítás megnyitására 2013. április 5-én pénteken 16 órakor kerül sor a visegrádi Mátyás Király Múzeumban.

Róma romjain - a népvándorláskor Óbudán
Az ismeretterjesztő előadást április 7-én, 11 órától hallhathatják meg az érdeklődők az Aquincumi Múzeumban.

Műhelykonferencia: régészeti állattan
2013. június 14-e és 16-a között rendezik meg a tudományos eszmecserét a visegrádi Mátyás Király Múzeumban. Előadók, hallgatók jelentkezését várják.

A Szent Bertalan templom a középkorban
A pécsi dóm kőtárában rendezik meg 2013. március 6-án, szerdán a konferenciát.

Középkor: Most mutasd meg
Február 16-án kezdődik visegrádi Mátyás Király Múzeum, Archeologia – Altum Castrum Online és a műemlékem.hu fotópályázata.

Átadják a Kubinyi András-Díjat
A Budapesti Történeti Múzeum Gótikus termében kerül sor a díjátadóra január 28-án.

Fotópályázat: Mutasd meg a középkort
Fotópályázatot hirdet a visegrádi Mátyás Király Múzeum, az Archeologia – Altum Castrum Online és a műemlékem.hu. Időutaz(tat)ók előnyben!

Magyar régészet nemzetközi utakon
Konferenciát és kiállítást rendez a húsz éves Archaeolingua Alapítvány és Kiadó január 22-én.

Boldog Karácsonyt kívánunk!
Boldog Karácsonyt kívánunk Önnek és Szeretteinek! - az Altum Castrum szerkesztői, webmesterei és a múzeum munkatársai.

Egy élet a múzeum szolgálatában
Emlékkonferenciát rendez Héjj Miklós születésének 90. évfordulóján a Magyar Nemzeti Múzeum Mátyás Király Múzeuma december 1-jén Visegrádon.

Nyelv nem akadály
Különösen angol nyelvű mutációja miatt érdekes a Magyar Régészet című, az Archaeolingua Alapítvány gondozásában megjelenő honlap.

Fiatal Középkoros Régészek IV. konferenciája
Kaposváron rendezik meg 2012. november 22-24. között a Fiatal Középkoros Régészek IV. konferenciáját. A konferenciára előadással már nem, de poszterrel még lehet jelentkezni.

X. Erdélyi Magyar Régészeti Konferencia
November 9-11-e között rendezi meg Marosvásárhelyen a Maros Megyei Múzeum a konferenciát.

Archeologia Napok és ArchExpó: részletes program
Október 26-a és 28-a közt rendezi meg a Magyar Nemzeti Múzeum Mátyás Király Múzeuma az Archeologia Napokat, s annak részeként az ArchExpót. Itt a részletes program.

Archeologia Napok és ArchExpó: a régészet hétvégéje
A régészet rejtelmeibe kap bepillantást a látogató, sőt a részese lehet a felfedezésnek az első ízben megrendezett Archeologia Napokon október utolsó hétvégéjén.

Hadak útján - konferencia október 4-től
A Népvándorláskor Fiatal Kutatóinak XXII. Konferenciáját október 4-e és 6-a között rendezik meg a Magyar Nemzeti Múzeum Mátyás Király Múzeumának szervezésében Visegrádon.

Nem múlt el nyomtalanul… - Honfoglalás kori leletek Pest megyében
A kiállítandó leletek több mint másfél évszázad alatt kerültek elő a régióban, nem elhanyagolható hányaduk ennek ellenére még publikálatlan, így gyűjteményes megjelenítésük tudományos újdonságnak is számít.

Minden Mátyás szülőházáról
Megjelent Lupescu Radu monográfiája Mátyás király kolozsvári szülőházáról. Bár a borító külcsínre nem túl ingergazdag, a csaknem 160 oldalon alaposan feldolgozott, színes történet tárul elénk.

Megmentett örökség
Június 13-án 16 órakor nyitják meg a Budapesti Történeti Múzeumban a Megmentett Örökség - Kincsek Európa szívéből című kiállítást.

Könyvajánló: képeket ígér, többet ad
Abonytól Vácig, a neolittól a középkorig mutat be negyvenkilenc Pest megyei feltárást a Képek a múltból című reprezentatív kötet.

Hétezer éves múltidézés
Az eddigi kutatások szerint a legkorábbi letelepült közösségek több mint hétezer évvel ezelőtt vették birtokukba fővárosunk területét, amely attól kezdve folyamatosan lakott volt.

Aquincum: az igazság odaát van
Mármint a Szentendrei út túloldalán. A polgárváros nyugati felén is talajradaros és elektromágneses felmérés folyt, az előzetes eredményeket május 25-én az Aquincumi Múzeumban ismertetik.

Krakkó régészeti kincsei
Május 18-án 15 órakor nyitják meg a Budapesti Történeti Múzeumban Wiesław Majka rendhagyó, történelmi fotókiállítását.

2011: feltárások, eredmények
A tavalyi év néhány jelentősebb feltárási eredményét mutatják be a szakemberek a Magyar Nemzeti Múzeumban rendezett konferencián május 15–16-án.

Római emlékek – könyvismertető
Bár a fülszöveg szerint a nagyközönségnek, útikönyvnek szánták, szakemberek számára sem haszontalan forgatni.

Castellumok a középkori Magyarországon
A Castrum Bene Egyesület 18. vándorgyűlését a Tolna Megyei Múzeumok Igazgatósága meghívására Szekszárdon, a Wosinsky Mór Megyei Múzeumban rendezi 2012. május 11-13 között.

Mítoszok, mondák a tárgyak tükrében
Váradi Adél Hun(n) volt, hun(n) nem volt… - Mítoszok, mondák a tárgyak tükrében című előadásából az érdeklődők megtudhatják, mi történt Kr. u. 5. században a Kárpát-medencében.

II. Sabján Tibor Emlékkonferencia - részletes program
13. századi tűzhelyek a Budapest – Margit-szigeti királyi udvarház konyhájában, Árpádkori tüzelőberendezések, Címerábrázolások késő középkori kályhacsempéken, Nyírbátori kályhacsempék fekete mázainak meglepő anyagvizsgálati eredményei és ennek magyarázata, A besztercebányai típusú szentalakos csempék földrajzi és időbeli elterjedése, A sárospataki habán telep kályhacsempe leletei, A kiscelli Múzeum cserépkályháiról – csak néhány téma a konferencia programjából.

Nem múlt el nyomtalanul
Honfoglalás kori leletekből nyílik régészeti kiállítás március 30-án Cegléden a Kossuth Múzeumban.

Ripa Pannonica: bemutatják a könyveket
A világörökségi jelölést előkészítő kutatások eredményei könyvek formájában is elérhetők, olvashatók lesznek.

Így lett Budából középkori főváros
Az előadás a 13-15. századi belpolitikai, várostörténeti és -fejlődési, gazdasági folyamatokba is bepillantást nyújt.

II. Sabján Tibor emlékkonferencia
A visegrádi Mátyás Király Múzeum a 2010-es Sabján Tibor Emlékkonferencia iránti érdeklődést látva újabb kályhás konferenciát szervez 2012. április 26-27-ére, (csütörtök - péntek) a középkori, koraújkori kályhákkal, fűtőberendezésekkel foglalkozó kutatók, régészek, néprajzosok számára.

Az újrarajzolás terei
Beszélgetés múzeumról és kiállításról Frazon Zsófia: Múzeum és kiállítás. Az újrarajzolás terei című kötete apropóján.

Akkor és Most - Szegeden
Február 21-én, 15 órakor nyitják meg Szegeden a SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban az Akkor és Most – Magyarok Margatban című kiállítást. A tárlat az elmúlt évek legjelentősebb szentföldi keresztesekhez kötődő régészeti feltárásának az eredményeit mutatja be a nagyközönségnek.

Régi idők, új módszerek - kiállítás Pécsett
A Régi idők, új módszerek című kiállítást február 22-én nyitják meg Pécsett, a Múzeum Galériában.

Kedves Olvasó!
Az archaeologia szó és annak magyar változata, a régészet eredeti jelentése a régi dolgokkal foglalkozó tudomány.

Könyvbemutató: A középkori Tolna megye templomai
Összesen 374 templom szerepel K. Németh András régész, a simontornyai vármúzeum igazgatójának topográfiájában.
-
Fejlesztés Aquincumban, Veszprém: kutatás a Várhegyen, kirándult a kerámia szimpózium
2023-09-28 09:18:37 -
Szolnok: csak a nyitásra vár a kiállítás, feltárás a Sibrik-dombon, eredményes évad Zalaváron
2023-09-28 08:41:23 -
Ilyen a régészet laborja, Baláca: színház, programok, tervek, egy csehországi bronztárgy útja
2023-09-28 08:18:57 -
A palotában jártak a nemzetközi szimpózium résztvevői
2023-09-10 17:46:59 -
Sibrik-domb: az erőd belsejében folytatódott a feltárás
2023-09-05 12:41:35 - További cikkek megjelenítéséhez kattints ide!
-
Fejlesztés Aquincumban, Veszprém: kutatás a Várhegyen, kirándult a kerámia szimpózium
2023-09-28 09:18:37 -
Szolnok: csak a nyitásra vár a kiállítás, feltárás a Sibrik-dombon, eredményes évad Zalaváron
2023-09-28 08:41:23 -
Ilyen a régészet laborja, Baláca: színház, programok, tervek, egy csehországi bronztárgy útja
2023-09-28 08:18:57 -
A palotában jártak a nemzetközi szimpózium résztvevői
2023-09-10 17:46:59 -
Sibrik-domb: az erőd belsejében folytatódott a feltárás
2023-09-05 12:41:35
-
A palotában jártak a nemzetközi szimpózium résztvevői
2023-09-10 17:46:59 -
Sibrik-domb: az erőd belsejében folytatódott a feltárás
2023-09-05 12:41:35 -
Visegrád: Mozart és Brahms a palotában
2023-07-21 17:25:29 -
A legjobb helyen járt a nyári akadémia
2023-07-14 16:58:17 -
I. András kiállítás: nyitás két lépcsőben
2023-07-04 20:44:31