Dupla kiállítás az Erdélyi bástyához, Gödöllő: díjat ért a titkos élet, ismeretlen lelőhely Újbudán
Közkincs-kereső: műemlékvédelem, régészet, muzeológia. A 2019. május 22-i adás már az archívumban hallgatható.

A hétvégén rendezik meg a Régészet Napját, azaz a kiírás szerint napját és éjszakáját. Az egyik legérdekesebb programnak az Első bástya című kiállítás ígérkezik, amely alkalmat ad rá, hogy a látogatók felkeressék a tavaly feltárt Erdélyi bástyát a budai várban. Itt járunk a műsor első perceiben, a kalauzunk Terei György régész, a Budapesti Történeti Múzeum munkatársa.
Ezután Gödöllőre indulunk, ahol a királyi kastélyban az épületegyüttes azon korszakáról látható kiállítás, amikor éppen nem kastély volt. A gyerekek rendezte tárlatot az Év kiállítása különdíjával ismerték el. Riport Újváry Tamással, az intézmény igazgatójával.
Ritkán fordul elő, hogy egy teljesen új régészeti lelőhelyre bukkanjanak Budapest területén. Mást mégis egy bronzkori és kelta megtelepedés nyomai kerültek elő. Beszélgetés Kraus Dáviddal, a Budapesti Történeti Múzeum régészével Újbudán.
-
Négy könyv, négy hős, egy történet
2025-07-21 12:14:51 -
Megmentésre vár a kánai apátság, muhi csata és a tatárjárás: a legújabb kutatások
2025-07-16 22:18:58 -
Egy olasz a Vármúzeumban, kortárs művészek a várkastélyban, régészetről nem csak régészeknek
2025-07-16 22:12:08 -
BTM: középkori falvak kutatása Budapest területén, Mohács: gyűlnek a leletek
2025-07-16 22:06:38 -
Közpark lehet Aquincum láthatatlan részéből, könyvek, hősök és a történelmi emlékezet
2025-07-16 22:00:14 - További cikkek megjelenítéséhez kattints ide!
-
Négy könyv, négy hős, egy történet
2025-07-21 12:14:51 -
Megmentésre vár a kánai apátság, muhi csata és a tatárjárás: a legújabb kutatások
2025-07-16 22:18:58 -
Egy olasz a Vármúzeumban, kortárs művészek a várkastélyban, régészetről nem csak régészeknek
2025-07-16 22:12:08 -
BTM: középkori falvak kutatása Budapest területén, Mohács: gyűlnek a leletek
2025-07-16 22:06:38 -
Közpark lehet Aquincum láthatatlan részéből, könyvek, hősök és a történelmi emlékezet
2025-07-16 22:00:14
-
Korszakos eredményeket is hoztak tavaly a feltárások Visegrádon
2025-02-04 16:50:47 -
Széchenyi Ferenc Emlékérmet kapott Buzás Gergely
2024-12-19 18:47:20 -
Látható a páratlan reneszánsz szoborlelet
2024-12-17 09:32:22 -
A kardok után bemutatkoznak a reneszánsz szobortöredékek
2024-07-13 00:37:38 -
Benedetto da Maiano visegrádi oltára
2024-05-27 18:49:47