Egy különleges könyvveret a kaposszentjakabi apátságból

A kötetek veretekkel való ellátásának köszönhetően sok elpusztult könyv is hagyott régészeti nyomot maga után. Ujhelyi Nóra és Varga Máté tanulmánya.

 

 

Közgyűjteményeink – és ritkább esetben magánkönyvtárak – nagy becsben tartott elemeit képezik letűnt korok könyvei, így az a néhány fennmaradt középkori darab is. Nem csupán tartalmukért, de önmagukért, tárgyként tekintve rájuk is érdemes figyelmet szentelni nekik és megbecsülni forrásértéküket. A könyv, akármilyen masszív kötéstáblával is rendelkezett, alapvetően egy sérülékeny értéktárgy volt, amely az évtizedes-évszázados használattól elkophatott, a papír- vagy pergamen a háborúkban, tűzvészekben könnyen lángra kaphatott, nem is beszélve arról, hogy régi könyvek lapjai újakba vagy azoknak kötésébe is belekerülhettek. Azonban a középkori könyvkötészet egy fontos hagyományának, a kötetek veretekkel való ellátásának köszönhetően sok elpusztult könyv is hagyott régészeti nyomot maga után.

Ezek a veretek a magyar kutatásban az utóbbi években kezdtek egyre nagyobb figyelmet kapni, de német, holland, vagy éppen angol kutatók már néhány évtizede foglalkoznak velük. Meg kell hagyni, hogy ezek az országok, szerencsésebben alakuló régészeti és műemlékvédelmi helyzetük okán több könyvverettel is rendelkeznek, mint amennyivel a magyar kutatók számolhatnak.

A kaposszentjakabi – régi nevén Zselicszentjakab – bencés apátság területéről az 1960-as években zajlott ásatásokról több ilyen veret is napvilágot látott, de mindeddig közöletlenek maradtak. E leletcsoportból kiemelkedik egy példány, aminek mostani közreadásával igyekszünk hozzájárulni a középkori könyvkultúra és könyvkötészet, valamint a szentjakabi ásatási eredmények részletesebb megismeréséhez.