Előzetes jelentés a szászvári vár 2013-as ásatásáról
Július elején ért véget a szászvári vár 2013-as feltárása. Az eredményekről Buzás Gergely számol be tanulmányában.

Szászváron a római katolikus plébániaház épületének műemléki kutatása során 1980-ban derült fény arra, hogy a későbarokk formában megőrződött épület valójában a pincétől a tető oromfaláig középkori eredetű, mellette pedig a gazdasági épületek és a kerítés falaiban középkori várfalak rejtőznek. A meginduló régészeti kutatások, amelyeket 1980-tól a 2000-es évek közepéig Gerő Győző és G. Sándor Mária folytatott a régi plébániaépület udvarán.
A múlt évben az örökségvédelmi hatóság megadta az engedélyt a műemléki helyreállítás megindítására, ezért a tulajdonos Magyar Állam pályázatot nyújthatott be a munkálatokra, amit meg is nyert, így a vár eddig feltárt északnyugati részének jövője rendeződni látszik. Az eddigi kutatások azonban megmutatták, hogy a várnak még további, feltárható és helyreállítható részei rejtőznek a föld alatt, amelyek ismerete és bemutatása nélkül a helyreállítás csak egy csonka épületet fog eredményezni. Ezért került sor az újabb feltárásra, emylnek részleteiről a csatolt előzetes jelentésben olvashat.
-
Szombaton várja az érdeklődőket a Sibrik-dombi erőd
2026-09-17 19:23:57 -
Közösség vagy kirekesztés? Együttműködés vagy kihalás?
2026-09-06 07:56:02 -
BTM: feltárás a cella trichoránál, ismét kutatnak Fenékpusztán, Puma-kiállítás
2026-08-31 10:39:28 -
Zólyomi Pusztavár: kutatás és bemutatás, gonosz halott Szőregen, Vármúzeum: kiállítás készül
2026-08-31 10:02:54 -
Régészet, múzeumok, tudomány és fiatalok
2026-08-08 09:34:59 - További cikkek megjelenítéséhez kattints ide!
-
Szombaton várja az érdeklődőket a Sibrik-dombi erőd
2026-09-17 19:23:57 -
Közösség vagy kirekesztés? Együttműködés vagy kihalás?
2026-09-06 07:56:02 -
BTM: feltárás a cella trichoránál, ismét kutatnak Fenékpusztán, Puma-kiállítás
2026-08-31 10:39:28 -
Zólyomi Pusztavár: kutatás és bemutatás, gonosz halott Szőregen, Vármúzeum: kiállítás készül
2026-08-31 10:02:54 -
Régészet, múzeumok, tudomány és fiatalok
2026-08-08 09:34:59
-
Szombaton várja az érdeklődőket a Sibrik-dombi erőd
2026-09-17 19:23:57 -
Kiállítás is nyílt a Szent György lovagrendre emlékezve
2026-04-26 01:05:32 -
Visegrád műemlékeinek múltja, jelene és jövője
2026-04-20 09:12:16 -
Nagy Lajos 700: konferencia Visegrádon
2026-03-21 08:41:46 -
Nagy Lajos 700: kiállítás és konferencia a Nemzeti Múzeumban
2026-03-06 06:42:51
