EXPO sikerek a Nemzeti Múzeumban, kutatják a pálosokat, könyvet kap a tákosi templom
Közkincs-kereső: műemlékvédelem, régészet, muzeológia. A 2023. január 4-i adás már az archívumban hallgatható.

Magyarország történelme a világkiállítások tükrében. Néhány hete nyílt meg a Magyar EXPO sikerek című tárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban – itt járunk a műsor első perceiben, a kalauzunk Gál Vilmos muzeológus, a kiállítás kurátora.
Ezután a pálos szerzetesrend kutatásáról és bemutatásáról lesz szó. Erdélyben költözik a pálosokról szóló kiállítás, itthon pedig idén újabb régészeti feltárásokra készülnek. Beszélgetés Pető Zsuzsával, a Magyar Nemzeti Múzeum régészével, a tárlat kurátorával beszélgettem.
Végül arról beszélgetünk majd, hogy gyakorlatilag társadalmi munkában készülőben van egy könyv, amely a sokak által látogatott, ám tulajdonképpen alig ismert tákosi református templomot mutatja majd be. Interjú a szerzővel, Varga Kálmán történésszel.
-
Temetők az űrből: lelőhelyek sokasága, BTM: török kori kiállítás készül a Vármúzeumban
2025-12-24 12:10:31 -
BTM: Középpontban a Középkor a Vármúzeumban, pusztul Losonc református temetője
2025-12-24 12:04:12 -
BTM: feltárás a Vörösvári útnál, Szekszárd: palotát a múzeumnak, Érzelem és politika
2025-12-24 11:59:08 -
Törökkoppány törökfürdője, Pusztamarótot kutatják, BTM: állatcsontok a Vármúzeumban
2025-12-24 11:53:29 -
Folytatódik a szőregi monostor feltárása, űrkorszak a Vármúzeumban, Vasvár: kutatás a kolostorban
2025-12-24 11:46:41 - További cikkek megjelenítéséhez kattints ide!
-
Temetők az űrből: lelőhelyek sokasága, BTM: török kori kiállítás készül a Vármúzeumban
2025-12-24 12:10:31 -
BTM: Középpontban a Középkor a Vármúzeumban, pusztul Losonc református temetője
2025-12-24 12:04:12 -
BTM: feltárás a Vörösvári útnál, Szekszárd: palotát a múzeumnak, Érzelem és politika
2025-12-24 11:59:08 -
Törökkoppány törökfürdője, Pusztamarótot kutatják, BTM: állatcsontok a Vármúzeumban
2025-12-24 11:53:29 -
Folytatódik a szőregi monostor feltárása, űrkorszak a Vármúzeumban, Vasvár: kutatás a kolostorban
2025-12-24 11:46:41
-
Korszakos eredményeket is hoztak tavaly a feltárások Visegrádon
2025-02-04 16:50:47 -
Széchenyi Ferenc Emlékérmet kapott Buzás Gergely
2024-12-19 18:47:20 -
Látható a páratlan reneszánsz szoborlelet
2024-12-17 09:32:22 -
A kardok után bemutatkoznak a reneszánsz szobortöredékek
2024-07-13 00:37:38 -
Benedetto da Maiano visegrádi oltára
2024-05-27 18:49:47
