Feltárul az almádi monostor románkori temploma

Hétfő óta folyik az almádi monostor templomának feltárása. Az ásatás még a félidejénél sem tart, de az előkerült falak és leletek már most is meglepő gazdagságát tárják elénk a 12. századi Magyarország egyházi építészetének. Buzás Gergely ásatásvezető régész beszámolója.

 

 

Az Atyuszok 1117-ben alapított almádi monostorának 1121-ben felszentelt temploma évszázadok óta a föld alatt rejtőzött. A kolostor feltárását a monostorapáti plébánia közössége és plébánosa kezdeményezte és finanszírozza ma is. A régészeti munka a Magyar Nemzeti Múzeum Mátyás Király Múzeuma irányításával, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum, valamint a Veszprém megyei régészeti hatóság szakmai támogatásával, számos önkéntes részvételével már 2014 óta folyik. Az első években egy hatkaréjos rotunda került felszínre, majd sikerült azonosítanunk a későközépkori kerengő és kolostorépületek helyét, végül rábukkantunk az apátsági templom maradványaira is. Az idei ásatás célja a monostor szívének, az apátsági templomnak a feltárása. E nagy munka érdekében sokan megmozdultak: támogatók és önkéntesek sokasága állt az ügy mellé, így a plébániának sikerült az önkéntes munkára vállalkozó diákoknak régésztábort szervezni és az ásatáshoz szükséges egyéb anyagi forrásokat is biztosítani. 

 

 

A munkát e hét elején kezdtük meg és azóta a templom nagy része feltárult előttünk. A háromhajós, háromapszisos, román stílusú bazilika falai meglepően jó állapotban maradtak fenn a mintegy 2 méter vastag falomladék-réteg alatt. A kváderkövekből épült falak és pillérek magassága van ahol meg is haladja a 2 métert, de még a jobban lepusztult részeken is több kvádersor magasan kerültek elő. A legérdekesebbek a belső pillérek díszes lábazatai között előkerült 12. századi kórusrekesztő elemei voltak. Eredeti helyükön maradtak fenn a szerzetesi kórus oldalsó rekesztőkorlátjainak talpkövei és az ezekbe, valamint a pillérekbe bevésett mellvédlap-fészkek. A hajókat keresztben kettészelő korlátelemek fészkei is megfigyelhetőek a pillérlábazatokon. Fennmaradt továbbá a kórusba felvezető lépcsőfok jelentős része és mögötte a főhajó és a mellékhajók csiszolt márványpadlójának néhány darabja is. Mindemellett több elemét megtaláltuk a fehérmárvány kórusrekesztő ornamentális és állatalakos faragásokkal díszített osztópilléreinek, a geometrikus díszű, illetve díszítetlen mellvédlapoknak, valamint a sokszögű márványoszlopoknak is. Bár a legjelentősebb faragványok kétségkívül a kórusrekesztő előkerült töredékei, ám mellettük figyelemreméltóak a templom építészeti tagozatainak darabjai is: a három pár pillér lábazatainak eredeti helyükön fellelt profiljai, a pillérek mellett lezuhanva talált geometrikus formájú pillérfejezetek, a fogrovatos díszű vállpárkányok, a tagolatlan árkádív-elemek, a szentélyablak díszes keretköve, továbbá a külső homlokzatok párkányzatát díszítő törpegaléria oszlopocskái és ívkövei. Az ásatás korábbi éveihez hasonlóan idén is számos másodlagos felhasználásból származó római faragványt találtunk: feliratos köveket, oltár- és sírsztélé töredékeket. Bebizonyosodott, hogy a 12. század első évtizedeiben emelt templomot később többször javították, kisebb átépítéseket végeztek a belsejében, valamint freskókkal is gazdagon díszítették.

 

 

Érdekes módon a templom belsejében eddig nem bukkantunk sírokra, a jelek szerint a kegyúri család tagjai a templom délkeleti oldalához csatlakozó, a 16. század elején lebontott románkori kápolnában temetkezhettek, így sírjaik is jórész sértetlenül kerültek elő. A korábban feltárt két falazott kegyúri sír mellett idén újabbakat is találtunk. Még ezeknél is izgalmasabbnak tűnik a templom déli mellékszentélye és a mögötte épült, feltehetően káptalanteremként is használt rotunda közti szűk terület, ahol négy Árpád-kori falazott sírt találtunk. Bár ezek egy részét később kincskeresők megbolygatták és a csontokat kiszórták belőlük, de van olyan sír is, amihez a jelek szerint nem fértek hozzá.

Az ásatás következő napjaiban is bőven várhatóak még meglepetések. A templom nyugati homlokzatának feltárásához még csak most kezdtünk hozzá, de annyi már látszik, hogy egy bonyolult, többször átépített épületrésszel lesz dolgunk. A kegyúri kápolna alaprajzát és a temetkezéseit, valamint a rotunda előtti sírokat is szeretnénk még tisztázni az idei ásatás során. 

 

 

Annyit azonban már az eddigi eredmények alapján is biztosan állíthatunk, hogy hazánk egyik legjobb állapotban fennmaradt és leggazdagabb kőfaragvány-anyaggal rendelkező 12. századi magánmonostorát találtuk meg, amely még a Balaton-felvidék különösen gazdag középkori építészeti emlékei közül is messze kiemelkedik, így például jóval több részletet és jóval teljesebben őrzött meg, mint a térség két másik románkori bencés monostora, a tihanyi és a bakonybéli. Ez a helyszín hazánk keresztény múltjának és a középkori bencés kultúrának egyik leglátványosabb emléke, ezért pedig akár a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa projekt kiemelkedő eleme is lehetne. A feltárt falak konzerválása, védelme és méltó bemutatása azonban messze túlmutat a helyi egyházközség és önkormányzat, valamint az ásatásban részt vevő önkéntesek és múzeumok anyagi lehetőségein.

  

Írta: Buzás Gergely, fotó: Buzás Gergely, Kovács Olivér