Feltárul az ezeréves székesegyház

A váci vár területén az 1960-as évektől folytak különböző kiterjedésű és intenzitású ásatások többnyire a váci múzeum régészeinek vezetése mellett. 1998-ban a vár belsejének kutatása kapott nagyobb lendületet, de 2002  után hosszú évekig tartó szünet következett. A váci önkormányzat és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával a váci Tragor Ignác Múzeum 2013-ban és 2014-ben folytathatta a kiemelkedő jelentőségű tudományos munkát. Bízunk benne, hogy az idei évben is lehetőség lesz a feltárások folytatására.

A 11. században alapított váci püspökség központja – a székesegyház, a püspökség lakó- és gazdasági épületei – a mai Géza király téren és környékén helyezkedtek el. Ez a terület néhány méterrel a Duna és a környezete fölé emelkedve már a korábbi korszakokban is otthont nyújtott elődeinknek. Az őskori kerámia mellett a római korban itt élt germánok, a kvádok településének részletei is napvilágra kerültek. A honfoglalás utáni évtizedekben újabb kis falu alakulhatott itt ki, melynek egy félig földbe mélyített háza, egy kemencéje és több tárológödrét is ismerjük. E településrész a püspökség alapításával és az itteni építkezésekkel egy időben szűnhetett meg, a korábbi lakóknak talán csak kissé arrébb kellett költözniük. 

A váci egyházmegye a hagyomány szerint Szent István király (uralkodott: 997-1038) tíz püspöksége közé tartozik. A kutatás szerint vagy ő, vagy valamelyik utóda hozta létre a 11. század közepén. Mindenképpen kritikával fogadandó a Képes Krónika azon kijelentése, hogy csak később, I. Géza király (1074-1077) idején került sor az alapításra. A több száz évvel az események után élt krónikás téves megállapítása szerint I. Géza egy csodás látomás nyomán az itteni sűrű erdőség helyén hozta létre a váci egyházmegye központját, a Szűz Mária-székesegyházat. Nagyon hihető viszont a krónika azon része, mely szerint I. Géza komoly építkezéseket végeztetett itt és 1077-ben kedves székesegyházában helyezték örök nyugalomra. Sírja, temetkezési helye a jelenlegi kutatás egyik lényeges célja.

 

 

A székesegyház mellett kaphattak helyet a püspök és főpapjai, a kanonokok lakóépületei, a szolgák házai, az istállók és a beszedett tized tárolására szolgáló magtárak, esetleg pincék. Ezt a központot a kezdeti időkben talán csak egy kisebb árok vagy fakerítés ölelte körbe. A váci vár létrejöttéről az 1400-as évek közepén értesülünk, amikor egy oklevél említi a váci püspök itteni várnagyát. Báthori Miklós püspöksége (1474-1506) jelentette az egyházi központ fénykorát. A reneszánsz Itáliában tanult főpap a korabeli források szerint nagyméretű építkezéseket folytatott a székesegyházban és a palotájában.

1544-ben a török Vácot is elfoglalta. 1600 táján három évtizedre ismét magyar kézbe került a város és az erősség, majd 1626-tól 1686-ig újra muszlim uralom következett. A hódítók a falak erősítése céljából a székesegyház egy részét is lebontották, köveiből új bástyákat emeltek. A visszafoglalás után a romos vár már nem épült újjá. A kuruc háborúk után a ferences rend kapta meg a területet. Az ekkor épült hatalmas ferences kolostor és templom készítésekor a még megmaradt falakat is elbontották, az így nyert kövekből építkeztek. A 20. században a régészeti munkák megkezdése előtt semmi sem utalt az egykori fényes központra. 

 

 

A kutatás során jelentős támpont a feltárt részek azonosításához az a Tragor Ignác kutatásának köszönhetően már egy évszázada ismert felmérés, mely a 17. század elején készülhetett a váci várról és a városról. Az erődítmény belsejét és falait igen részletesen bemutató munka megbízhatóságát az eddigi ásatások alátámasztották.

A felmérésen jól látható a hozzávetőleg kelet-nyugati irányú székesegyház, mely keleti része a nyolcszög három oldalával záródik. Az épületnek három hajója volt, a hajók közt két sorban 4-4 oszlop helyezkedett el, ezek tartották a hajók boltozatát. A templomtól északra egy rá merőleges épület látszik, ez valószínűleg a püspöki palotával azonosítható. (Ennek a részletei a ma álló kolostor belső udvarában kerültek elő.) A várfal sarkai ekkor még nincsenek megerősítve, erre csak az 1626-tal kezdődő török korszakban kerül sor. Ekkor bontják el a muzulmánok az általuk dzsámiként használt székesegyházat (vagy annak jelentős részét), hogy a négy sarokbástyához elég kőanyaguk legyen.  

A felmérés ideje, azaz a 17. század eleje előtti korszakokról is számos információhoz jutottunk a feltárásoknak hála, bár nehezíti a munkát, hogy a területen hatalmas földmunkát végeztek a ferencesek, amivel a felső földrétegeket teljesen eltüntették. A székesegyház Báthori Miklós püspök idején nyerhette el a felmérésen látható formáját. Ő építette ki a nyolcszög három oldalával záródó szentélyt, mely hatalmas vastagságú és négy méter mélységig lenyúló alapfalai arra mutatnak, hogy rendkívüli súlyt kellett tartaniuk. Valószínűleg igen magas és nehéz boltozattal fedett szentélyt hoztak ekkor létre, ezért volt szükség a monumentális alapokra.  A feltáráson rengeteg reneszánsz, 15. század végi mázas díszítésű padlólap került elő. Nem tudni, hogy ez a burkolat csak a püspöki palotában vagy a templomban is megtalálható volt-e? Gyönyörű reneszánsz stílusú domborművek díszítették a korabeli épületeket, sajnos ezeknek csupán töredékei kerültek elő.

Báthori idejében a 14-15. századi gótikus templom egyes részeit elbontották, hiszen a fekete, piros és fehér színű festéssel díszített fal egyes darabjait a 15. század végén épült alapokba építették be. A gótikus templom három hajója mai tudásunk szerint azonos lehetett a felmérésen látható templommal, azaz a hajók vonalát, méretét Báthori nem változtatta meg jelentősen. A templom délnyugati részén egy a későközépkorra, a 14-15. századra tehető, téglából készült, de cső alakú tégla csatorna került elő. Ez a palota felől vezetett az egyház alá, majd a Duna felé haladt tovább. A csatorna elkészülte után a templomon belüli szakasza fölé egy nagyobb faltömböt építettek. Ez talán a nyugati karzatra vagy egy nyugati toronyba vezető kőlépcső alapozása lehet. A gótikus templom szentélye valószínűleg a főhajóval megegyező szélességű volt és így a Báthori-féle szentélynél természetesen keskenyebb, de hosszúságuk, kelet-nyugati irányú kiterjedésük megegyezhetett.  

A gótika előtti román stílusú épület magja, a legelső, biztosan a 11. századra tehető és részleteiben feltárt székesegyház csak egy hajós lehetett, ez nagyjából azonos lehet a felmérésünkön látható főhajóval. A hajó keleti részét félkör alakú szentély zárta le. Ennek két rövid szakasza ismert, így kiszerkeszthető a vonala. Így tudjuk, hogy a szentély kelet-nyugati irányba csupán 3- 4 méter kiterjedésű volt, míg a hajó a későbbi főhajóhoz hasonlón nagyjából 25 méter hosszú. Ez a furcsán hosszúkás templomalaprajz, a hajó és a szentély ilyen aránya más hazai 11. századi egyházaknál is előfordul. Ezzel a székesegyházzal egy időben készülhetett a tőle nyugatra előkerült, a Dunára gyönyörű kilátású, 8 x 12 méter alapterületű impozáns kő épület, mely talán az első püspökök palotája lehetett. 

 

 

Még a román stílus idején, a 11. vagy a 12. században az egyhajós templomot jelentősen megnagyobbították. A főhajó északi és déli oldalához illeszkedve felépítettek két mellékhajót, melyek hossza megegyezett a korábbi templom hajójával, azaz az új főhajóval, szélességük 4 méter lehetett. (Szinte mindenütt csak az alapozás vagy az alapozási árok maradt ránk, ezért bizonytalan a felmenő falak pontos helye, szélessége.) A főhajóvá vált korai hajó északi és déli falait – tehát a korábbi egyház nagy részét – lebontották a járószint szintje alá. A két lebontott fal helyén, arra alapozva két oszlopsort alakítottak ki, melyek a három hajó boltozatát tartották és a főhajót elválasztották a mellékhajóktól. A hajók ezen formája, szerkezete valószínűleg a pusztulásig fennmaradt, ez látszik a 17. századi felmérésen is. A székesegyháztól nyugatra levő 8 x 12 méteres épületet is elbontották a második román periódus kialakításakor és a helyén egy nyugatra néző szentély épült, mely ugyanolyan széles volt, mint a templom főhajója. A főhajóval össze is kötötték az új nyugati szentélyt, melyet így mindkét végén egy-egy félkörös szentély zárt le. A nyugati szentély lebontásának idejét nem ismerjük. Könnyen lehet, hogy csak a török háborúk első felében, a 16. században pusztult el. Csak azt tudjuk biztosan, hogy a 17. század elejére tehető felmérésen ez a nyugati rész már nem szerepel.

Remélhetőleg a továbbiakban is sikerül folytatni a feltárásokat és így újabb eredmények születhetnek. A feltárás mellett gondoskodni kellene a maradványok bemutatásáról is, ami a ferences épületkomplexum felújításával összhangban lenne legideálisabb.