Fémkeresősök: már osztogatnak és nem fosztogatnak
A múlt évtizedben a fémkeresősök a régészeti leletek hiénáiként vonultak be a köztudatba. Bár a farkasból nem lesz bárány, ideje újraértelmezni ezt a „köztudatot”.
Az orosházi Nagy Gyula területi múzeum tavaly tavasszal kötött szövetséget a helyi fémkeresőkkel, hogy azok immár az intézmény keretein belül, önkéntesként segítsék a gyűjtőmunkát. Alig másfél év alatt 13 ezer tárgy került a jóvoltukból a múzeumba – egy részüket maguk gyűjtötték a terepen és szolgáltattak be, a komolyabb együtteseknél pedig pontos koordinátákat adtak át, hogy hol csipogott a műszer. A játékszabályokat betartják: maguk nem fognak feltárásba, illetve a szántás szintje alá nem merészkednek a terepi gyűjtés során. A tárgyak leltározásából, értelmezéséből is kiveszik a részüket, kéthetente klubszerűen összeülnek, egyeztetnek a múzeum régész-igazgatójával. Részben a munkájuk eredményeként született meg az intézmény legújabb tárlata, amelyben a kiállított tárgyak többsége ennek a szövetségnek hála került napvilágra.
Orosházán csoda történt volna? Vagy itt élnének a „jó” fémkeresősök, míg az ország többi részében a keselyűk, akik alig várják, mikor csaphatnak le egy lelőhelyre?
A fémkeresős társadalmat a kétezres évek elején kriminalizálta a régész-muzeológus szakma. A sztereotípia megszületésének persze volt alapja: az akkor megvásárolható fémkeresők drágák voltak, sokan gondolták úgy, hogy érdemes keresgélni a lelőhelyek környékén, legalább az árát visszahozza a műszer. Persze az akkori keresők többsége sem volt gazfickó (a legtöbben nem is a régészeti leletekre, hanem a világháborús roncsokra és tárgyakra buktak), ám a szakma „farkas” kiáltása az illegális tevékenységek közé taszította a fémkeresőzést. „Neca ecos omnes. Deus suos agnoscet”, azaz Öljétek meg mindet, Isten majd kiválogatja az övéit. Ennek szellemében a jóhiszemű és jó szándékú fémkeresős is ment a többivel a levesbe. A műszer feltárásban hasznos voltát ugyan senki sem tagadhatta, de a kétezres évek első felében a múzeumok többsége nem használta, stigmatizált tárgy lett. Olyan eszköz, amelynek segítségével akár lelőhelyeket foszthatnak ki. Szerencsére a kenyérvágó kést, amivel akár ölni is lehet, nem jutott eszébe betiltatni senkinek.
A technika azonban fejlődik, ami tíz éve még luxusnak számított, az már tömegcikk. Sokan vettek ilyet olyanok, akiknek eszükbe sem jutott soha, hogy a leleteket megtartsák, értékesítsék. Akik a szó eredeti, nem rosszízű jelentése szerint amatőrök, vagyis szerelmesek a tevékenységükbe, s azt fizetség nélkül végzik. Egyszerűen megszállottan vonzza a múltból megmaradt tárgy és a megtalálás izgalma.
Néhány múzeum az elmúlt években persze felismerte, milyen jó szolgálatot tehetnek a terepen a némely régésznél is otthonosabban mozgó segítők, így mind a pécsi, mind a kecskeméti múzeum elkezdte lebontani a falakat. A teljes „társadalmasítás” azonban az orosháziak érdeme. A térségükben ezzel „kifehérítették” ezt a tevékenységet, hiszen a csapatba szerveződött fémkeresősök nem csak egymást figyelik, de riasztanak, ha idegen téved a felségterületükre. Ráadásul olyan tárgy- és ami még fontosabb, információrengeteggel látják el a múzeumot, aminek a feldolgozása a szakma oldaláról is komoly erőfeszítést követel. S emellett korántsem mellékesen kialakulhat egy támogatói mag a múzeum körül, ami minden intézménynek csak hasznára lehet a kultúra általános talajvesztésének korában.
Nem lett persze minden rablóból pandúr, valamennyi farkasból bárány. Ám a gyorshajtást sem úgy kell megszüntetni, hogy betiltják az autókat. A tapasztalat most azt mutatja, hogy némi előrelátással szabálykövetővé tehető sok olyan ember, aki eddig éppen a meghaladott szabályok miatt az illegalitás határán táncolt.
Annyit mindenképp megér az orosházi példa, hogy a szakma elgondolkodjon rajta, elkezdődjön a párbeszéd. Lehetőség szerint egyenlő felek közti vita, s nem a hatalom bástyáiból hangoztatott dogmatikus kinyilatkozások. A régészet érdekérvényesítő ereje, intellektuális hatalma már odavan – ideje szövetségeseket és nem ellenfeleket keresni.
Kovács Olivér
-
Visegrád: kibővült A kard öt évezrede, így működik a Rom Vándor program
2024-11-15 08:56:56 -
Kiállítás idézi fel Esztergom középkori katedrálisát
2024-11-09 08:11:21 -
Egy könyvről és az olvasókról
2024-11-03 18:44:33 -
BTM: a Középkori Vár Napjára várnak, Taran, a jamnaja óriás, egy évtized Határtalan Régészet
2024-10-27 09:49:37 -
Fejtés előtt feltárás, Ráckeve János vitéze, könyv jelent meg a középkori építészetről
2024-10-27 09:22:33 - További cikkek megjelenítéséhez kattints ide!
-
Visegrád: kibővült A kard öt évezrede, így működik a Rom Vándor program
2024-11-15 08:56:56 -
Kiállítás idézi fel Esztergom középkori katedrálisát
2024-11-09 08:11:21 -
Egy könyvről és az olvasókról
2024-11-03 18:44:33 -
BTM: a Középkori Vár Napjára várnak, Taran, a jamnaja óriás, egy évtized Határtalan Régészet
2024-10-27 09:49:37 -
Fejtés előtt feltárás, Ráckeve János vitéze, könyv jelent meg a középkori építészetről
2024-10-27 09:22:33
-
A kardok után bemutatkoznak a reneszánsz szobortöredékek
2024-07-13 00:37:38 -
Benedetto da Maiano visegrádi oltára
2024-05-27 18:49:47 -
Bemutatták Benedetto oltárát Visegrádon
2024-05-27 18:26:37 -
Egy nap sem kellett és meglett a ferences templom
2024-04-09 07:52:35 -
Királyi nászút Visegrádon
2024-02-16 11:32:50