Így változik majd a Nemzeti Múzeum, megújult a belvárosi templom, középkori konyha Visegrádon
Közkincs-kereső: műemlékvédelem, régészet, muzeológia. A 2016. augusztus 17-i adás már az archívumban hallgatható.

Hun kori leletegyüttessel gyarapodott a Magyar Nemzeti Múzeum egy megtaláló bejelentésének köszönhetően. Erről, s új kiállítóterekről, az intézmény megújításáról is beszélgetünk Varga Benedek főigazgatóval a műsor első perceiben.
Ezután a pesti belvárosi templomba indulunk, amely a múlt hétvégétől ismét nyitva áll több mint két éves kutatás, bővítés és helyreállítás után. Ezerhétszáz év épített emlékei láthatók az épületben, amit Kovács Eszter régésszel, a Budapesti Történeti Múzeum munkatársával még a megnyitó előtt jártunk be.
Végül egy középkori konyha feltárásán járunk a visegrádi királyi palota területén. Ha minden jól megy, ötszáz év után ismét vendéglátóhely, múzeumi büfé lehet majd idővel belőle. Riport Buzás Gergely régész-művészettörténésszel, a Mátyás Király Múzeum igazgatójával.
-
Berzence: folytatódott a várásatás, Vasvár: kezdődik a helyreállítás, Aquincum római vécéi
2026-06-03 18:21:51 -
Kápolnafeltárás a Nagy-Egeden, Fertőd: a harcos herceg, ICOMOS, műemlékek, NKA
2026-06-03 18:02:53 -
Tovább kutatják a szőregi monostort, Nagy Lajos palotája Visegrádon, Szolnok: feltárás a városmagban
2026-06-03 17:53:39 -
Ez várható a műemlékvédelemben, ICOMOS: díjak citrom nélkül, Aquincum túlélő villája
2026-06-03 17:45:37 -
Békéscsabán a dinoszauruszaink, BTM: ékszerekkel indul a MindenKor, akvarellek Debrecenben
2026-06-03 17:40:04 - További cikkek megjelenítéséhez kattints ide!
-
Berzence: folytatódott a várásatás, Vasvár: kezdődik a helyreállítás, Aquincum római vécéi
2026-06-03 18:21:51 -
Kápolnafeltárás a Nagy-Egeden, Fertőd: a harcos herceg, ICOMOS, műemlékek, NKA
2026-06-03 18:02:53 -
Tovább kutatják a szőregi monostort, Nagy Lajos palotája Visegrádon, Szolnok: feltárás a városmagban
2026-06-03 17:53:39 -
Ez várható a műemlékvédelemben, ICOMOS: díjak citrom nélkül, Aquincum túlélő villája
2026-06-03 17:45:37 -
Békéscsabán a dinoszauruszaink, BTM: ékszerekkel indul a MindenKor, akvarellek Debrecenben
2026-06-03 17:40:04
-
Kiállítás is nyílt a Szent György lovagrendre emlékezve
2026-04-26 01:05:32 -
Visegrád műemlékeinek múltja, jelene és jövője
2026-04-20 09:12:16 -
Nagy Lajos 700: konferencia Visegrádon
2026-03-21 08:41:46 -
Nagy Lajos 700: kiállítás és konferencia a Nemzeti Múzeumban
2026-03-06 06:42:51 -
Nagy Lajos 700: a nápolyi kapcsolat
2026-02-17 18:32:03
