In memoriam Szekér György

A hazai középkortudományt, építészettörténeti kutatást és műemlékvédelmet 2025 végén súlyos veszteség érte, mikor váratlanul, 66 éves korában elhunyt Szekér György építész-művészettörténész.

 

 

Szekér György 1983-ban szerezte meg a Budapesti Műegyetemen építész diplomáját, majd ezt követően 1984–1989 között végezte el az ELTE BTK művészettörténet szakát, ahol a középkori építészet kutatására specializálódott. Én magam itt kötöttem egy életre szóló barátságot vele, amit a rokon szakmai érdeklődésünk és szemléletünk mélyített el. 1992-ben szerezte meg a művészettörténész diplomát, és az Országos Műemléki Felügyelőségen helyezkedett el kutatóként.

 

 

Érdeklődése már az egyetemen is a gótika, elsősorban a későgótika, és azon belül is főleg a hálóboltozatok kutatása felé fordult. Hazánkban ő volt az első, aki jól működő tudományos módszert dolgozott ki az elpusztult későgótikus hálóboltozatok rajzi rekonstrukciójára, és a műemléki bemutatásukra is. Egyik első műemléki munkája az OMF-nél a nagyszekeresi református templom 1984–1986 között, Sedlmayr János tervei szerint elvégzett helyreállítása során, a templomszentély boltozatának elméleti rekonstrukciója, és innovatív helyszíni bemutatása volt. Az 1990-2000-es évek szinte minden jelentős középkori tematikájú építészettörténeti, műemléki kutatásban részt vett, és ezek publikációi az ő kiváló felmérési- és rekonstrukciós rajzaival jelentek meg. Fontos szerepet játszott a Budapest Történeti Múzeum, 1991-ben, Brauschweigben rendezett, Budapest középkorát bemutató kiállításának előkészületeiben. Többek között a középkor végi budai királyi palota ide tervezett, bár végül meg nem valósult rekonstrukciós makettjének tervrajzait készítette el, amelynek egy részét a kiállítás katalógusában publikált is. E rajzok és a mögöttük álló elmélyült és fantáziadús kutatásai a budai palota tudományos rekonstrukciójának egyik legfontosabb lépését jelentették az 1960-es évek óta. A kiállítás katalógus számára megrajzolta a középkori budai templomok rekonstrukcióit is, és a BTM-el és Feld Istvánnal való szakmai együttműködése keretében részt vett a budai Szent Zsigmond templom feltárásában és megtervezte a gótikus templom bemutatását, amelynek része volt az a rekonstrukciós rajz is, amely egészen a közelmúltig ott volt látható a templom hamarosan eltűnő romjai között, segítve a turistákat a romok értelmezésében. Részt vett a budaszentlőrinci pálos kolostor kutatásban is, a feltárt épületmaradványok értelmezésben, amelyet Bence Zoltán régésszel közösen megírt könyven részeletes alaprajzi és tömeg-rekonstrukciókkal illusztrált. Mindenhol ott volt, ahol későgótikus boltozatok kerültek elő, vagy ilyenek helyreállításának igénye merült fel: például a pécsi dominikánus és a visegrádi ferences kolostor ásatásán vagy a füzéri várkápolna helyreállításán. A középkori épületeket feltáró régészek szinte mind hozzá fordultak, ha értelmezni és rajzaban rekonstruálni szerették volna az általuk feltárt épületeket. Így dolgozott együtt például Dankó Katalinnal a sárospataki ferences kolostor és a hécei castellum rekonstrukcióján, Feld Istvánnal az északmagyarországi reneszánsz kastélyok feldolgozásán, Juan Cabelloval a tari középkori udvarház elméleti rekonstrukcióján, Vándor Lászlóval a botszengyörgyi későközépkori kastély, Dénes Józseffel a góri favár elméleti rekonstrukcióján. Műemlékes épületkutatói munkái során számos templom és kastély kutatásán dolgozott, itt is elsősorban későgótikus és reneszánsz emlékek vizsgálata érdekelte: például a dozmati, beregdaróci, szamosújlaki templomok, golopi, sárospataki és nyírbátori kastélyok. 

 

 

Nyírbátor egyúttal a legjelentősebb műemléki helyreállítása is volt, ahol az épületkutatást követően elkészítette a reneszánsz kastély helyreállítási terveit és a kivitelezést is hosszú ideig vezette. Ez a helyreállítás igazi áttörést jelentett a magyar műemlékvédelemben, amely a 2000-es évekig a ’60-as évek modernista-brutalista műemlékhelyreállításainak bűvkörében élt. Szekér György Nyírbátorban szakított ezzel a dogmává merevedett hagyománnyal és a reneszánsz épület teljes rekonstrukcióját valósította meg. Merész vállalkozás volt, ami az állásába is került: 2007-ben, „munkatársai” részéről éles támadások érték, ami végül ahhoz vezetett, hogy szeretett munkahelye, ahol kiemelkedő tehetségét két évtizeden át kamatoztatta a tudomány és a műemlékvédelem javára, az OMF éppen aktuális utódintézménye, amely a nyírbátori helyreállítás új szemléketét nem volt képes elfogadni, a vitát szégyenletes módon úgy zárta le, hogy felmondott neki. A nyírbátori rekonstrukciót sem fejezhette már be, így más tervek szerint vált teljessé. 

 

Szekér György ettől kezdve szabadúszó építészként próbálta folytatni kutatásait, amelyeket jelentősen visszavetett az a körülmény, hogy közben a megélhetéshez szükséges jövedelmeit építészeti tervezésből kellett megkeresnie, már ha éppen tudott valamilyen megbízást szerezni. Élete következő csaknem két évtizede így tudományos szempontból már nem lehetett olyan termékeny, mint az előző kettő volt, de így is meghatározó jelentőségű munkákat végzett el. Elsősorban a diósgyőri Déryné-ház kutatását, illetve a diósgyőri várnak ebbe az épületbe másodlagosan befalazott faragott köveinek kibontását és tudományos feldolgozását kell kiemelnünk ebből az időszakból. Ez a munkája tette lehetővé számára a diósgyőri vár elméleti rekonstrukciójának megrajzolását, amely alapot szolgáltatott a vár 2010-es évek közepén végzett első, nagy sikerű helyreállítási ütemének, amelyben az egyik tervezőként is részt vett. Ám nem csak konkrét emlék-feldolgozásai és rekonstrukciói, hanem a rajzi és elméleti rekonstrukciók terén végzett elméleti munkássága is alapvető: egy olyan rajzi nyelv kidolgozását tűzte ki célul, amely lehetővé tette számára a tudományos rekonstrukciók finom árnyalatainak korrekt grafikai ábrázolását is. A BME Építészettörténeti és Műemléki Tanszékén oktatóként lehetősége volt az új építésznemzedékek nevelésére, és sokrétű tudásanyaga, valamint módszertani elvei átadására is.

 

Szekér György munkássága meghatározó része a magyar műemlékvédelem történetének. Kutatásai, tanulmányai és főleg hihetetlen gazdagságú rajzi munkássága valóságos kincsestára a középkori Magyarország építészettörténeti kutatásának. Szomorú veszteség, és már pótolhatatlan kár, hogy élete idő előtt megszakadt, még azelőtt, hogy a vele szemben elkövetett igazságtalanságát a magyar műemlékvédelem jóvá  tehette volna, és lehetőséget nyújtott volna számára tudományos eredményei méltó összegzésének.

 

Visegrád, 2026. január 15.