Kiállítás idézi fel Esztergom középkori katedrálisát
Megnyílt a „Rózsa a liliomok között” című tárlat az esztergomi Szent Adalbert Központban. A kiállítás a középkori Szent Adalbert székesegyház történetét, építészeti- és kultúrtörténeti értékeit mutatja meg.

Hatalmas érdeklődés mellett nyitották meg november 7-én az Esztergomi Szent Adalbert Központ második emeletén a „Rózsa a liliomok között – Esztergom „rubintként ragyogó csodás művű” középkori székesegyháza” című kiállítást. A tárlat annak az épületnek állít emléket, amely már az államalapítás korától, illetve a 11. századtól az ország egyik legjelentősebb egyházi intézménye volt, s egyre gyarapodó pompáját egészen a 16. századig, a török korig megőrizte.

A Szent Adalbert Központ legfelső emeletén hatalmas terek álltak rendelkezésre a kiállítás berendezéséhez, így a kurátorok (Buzás Gergely és Hegedűs András) bátran tehettek kísérletet a föld felszínéről a 18-19. századra szinte teljesen eltűnt épület belső tere monumentalitása érzékeltetésére. Bár az összesen három teremből álló sor rövidebb az eredeti katedrálisnál, s nyilván sem az előcsarnok, sem a főhajó magassága nem reprodukálható az újkori térben, különösen a harmadik terem esetében (amelybe a Porta Speciosát idéző képen át léphetünk be), lehet olyan érzésünk, hogy az egykori katedrálisban járunk, hiszen az északi falat hosszan kitöltő kép a templom belsejét idézi fel, pillérekkel, emberi szereplőkkel, egy szertartást jelenítve meg. Ez a kép, ahogyan a virtuális rekonstrukciók, a kísérő kisfilm és technikai megvalósítás is, a Pazirik Informatikai Kft-t dicséri.

Mivel egy épület történetét mesélik el (viszonylag kevés tárgy, elsősorban kőfaragvány kíséretében), központi szerepük van a maketteknek, amelyek közül az egyik metszetben bemutatja a gótikus korszakhoz tartozó belső szerkezetet is. A tablók olvasásával nem érdemes felhagyni a püspöki trónusnál (az egykori szentélyben), hiszen a teremsortól északra húzódó folyosón folytatódik a kiállítás, immár a Szent Adalbert székesegyház és társintézményei kultúrtörténeti szerepét bemutatva. Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye által rendezett tárlatot a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatta.
Bár a kiállítást megnyitották, sietnie kell annak, aki még idén látni akarja. December 1-jén ugyanis bezár télre, s csak tavasszal nyitják meg újra a látogatók előtt.
Fotó, szöveg: Kovács Olivér
2024. november 8.
-
Megismerhetjük az ötezer éve élt hódító pásztort, megjelent a Budavár török korát bemutató könyv
2025-03-13 17:18:19 -
BTM: így kutattak tavaly Budapesten a régészek, feltárás a vasvári domonkos kolostorban
2025-03-13 16:52:45 -
Rendkívüli kutatási eredmények Visegrádon, Mátyás Napra várnak a BTM Vármúzeumába
2025-02-28 16:13:03 -
Túlélő villa Aquincum határában, BTM: Garády Sándorra emlékeznek
2025-02-13 10:59:20 -
Mindenki Mohácsa: források és válságok
2025-02-09 18:27:03 - További cikkek megjelenítéséhez kattints ide!
-
Megismerhetjük az ötezer éve élt hódító pásztort, megjelent a Budavár török korát bemutató könyv
2025-03-13 17:18:19 -
BTM: így kutattak tavaly Budapesten a régészek, feltárás a vasvári domonkos kolostorban
2025-03-13 16:52:45 -
Rendkívüli kutatási eredmények Visegrádon, Mátyás Napra várnak a BTM Vármúzeumába
2025-02-28 16:13:03 -
Túlélő villa Aquincum határában, BTM: Garády Sándorra emlékeznek
2025-02-13 10:59:20 -
Mindenki Mohácsa: források és válságok
2025-02-09 18:27:03
-
Korszakos eredményeket is hoztak tavaly a feltárások Visegrádon
2025-02-04 16:50:47 -
Széchenyi Ferenc Emlékérmet kapott Buzás Gergely
2024-12-19 18:47:20 -
Látható a páratlan reneszánsz szoborlelet
2024-12-17 09:32:22 -
A kardok után bemutatkoznak a reneszánsz szobortöredékek
2024-07-13 00:37:38 -
Benedetto da Maiano visegrádi oltára
2024-05-27 18:49:47