Könyvajánló: Árpád-kori építészet a Dunántúlon

Nem vagyunk ebben a műfajban elkényeztetve, ám Szakács Béla Zsolt munkája eszünkbe juttathatja, miért is jó és hasznos műemléki topográfiát használni.

 

 

Míg tőlünk nyugatabbra már több mint százötven éve elkezdték, s hatalmas területeket dolgoztak fel térben és időben egyaránt (persze készen soha nincsenek vele, de hát ilyen a műfaj természete), addig Magyarországon mindeddig nem sikerült átfogóbb műemléki topográfiát tető alá hozni. 1934-ben ugyan kezdetét vette egy topográfiai program, 1948-ban megjelent az Esztergom gyűjteményeit feldolgozó kötet, ám az ügy azóta jóindulattal is bukdácsol csupán.

Persze, műemléki topográfiát csinálni hálátlan dolog. Sok pénzbe kerül. Sok időbe. Ráadásul folyamatos revíziót igényel, hiszen változik a világ, s benne az épített emlék. Ha az állapota nem, átnevezik az utcát, ahol áll. Szóval ezzel foglalkozni cudar dolog.

 

 

A többi között ezért is öröm kézbe venni Szakács Béla Zsolt Árpád-kori építészet a Dunántúlon című munkáját, amely a Martin Opitz Kiadó gondozásában jelent meg. Mint a bevezetőből kiderül, ez esetben sem játszi könnyedséggel pattant ki az alkotó agyából a mű, nagyjából másfél évtized, ha nem is folyamatos, de vissza-visszatérő munkája van benne. A címe némiképp csalóka, s már a B2-B3 oldalakon lévő térkép felfedi valódi lényegét, hiszen azon a választott térség Árpád-kori templomait látjuk. Valóban, a mindössze négy világi emlék (az esztergomi vár, a lékai vár, az óbudai királyi vár, valamint a visegrádi alsóvár) mellett 250 templom szerepel benne, vagyis a szakrális emlékek száma nagyságrendileg nagyobb.

A kötet egyébként az előszót követően egy terjedelmesebb tanulmánnyal kezdődik, amely a többi között a kutatástörténetet és a korszakból ismert épületek kapcsán az építészeti, művészettörténeti összefoglalót is tartalmazza. A tanulmány után pedig maga az egyes épületek bemutatása, vagyis a topográfia következik olvasmányos leíró stílusban, sok képpel illusztrálva. Hogy a munka grandiózussága ellenére befejezetlen és befejezhetetlen, erre maga a szerző is utal az utolsó fejezetben, amikor a kutatás híján csak a feltételezetten Árpád-kori épületeket mutat be.

 

 

A topográfia tehát befejezhetetlen folyamat, s óhatatlanul felmerül, hogy művelésére nem alkalmasabb-e az online formátum, ahol bármikor javíthatók az adatok. Nos a válasz részben igen, azonban az alapok tekintetében semmiképp sem. Vagyis javításra szerencsés az online adatbázis, ám azt meg kell előznie egy fizikálisan létező kötetnek, amely minden későbbi korrekció esetében a hivatkozási alap lehet.

Szakács Béla Zsolt munkája szerencsére éppen ilyen. Kályha a topográfia rendetlen szobájában, ahová mindig visszatérhetnek majd a kutatók.