Könyvajánló: Mongol invázió Európa ellen

A tatárjárásról megjelent új kötet elsősorban roppant széles horizontjával nyűgözi le az olvasót. A mongol birodalom és hadjárataik mellett körképet ad az európai kontinens konfliktusairól az időszakban és a közgondolkodásban élő történelmi sztereotípiánál egy reálisabb történelemszemléletet kínál.

 

 

Néhány hete jelent meg a Mongol invázió Európa ellen (1236 – 1242) című összefoglaló munka B. Szabó János és Uhrin Dorottya szerkesztésében, a Corvina kiadó gondozásában. Tulajdonképpen tanulmánykötetről van szó, összesen tizenhét, a korszak egyes történeti és hadtörténeti kérdéseiben jártas szakember több mint két tucat írását olvashatjuk, hiszen van, aki több cikket is jegyez. Bár a puha borító akár ismeretterjesztő kötetet is rejthetne, a képek hiánya (mindössze két térképet kapunk a borítók belső oldalán), már árulkodó, hogy a 430 oldalon szakcikkeket találunk, amelyekben persze elmélyedhet a laikus érdeklődő is. Ez csupán abból a szempontból adhat okot némi elégedetlenségre, hogy jelentősen megszűri a leendő olvasó körét, holott a szerkesztői koncepció nyomán összeálló „történelmi tabló” megismerése a szélesebb nyilvánosság számára is mindenképpen hasznos lenne. Persze képekkel már könnyen a duplájára hízhatott volna a könyv, s az oldalszám ugyanúgy elrettenthetné a laikus érdeklődőket, nem beszélve az így megnövekedett árról.

A kötettel kapcsolatos aggályaim nagyjából ki is merültek ennyiben. Történelmi tablót írtam az imént, hiszen a tanulmányfüzér valóban az: miután megismerkedhettünk a mongol birodalom születésével és gyors növekedésével, a korabeli Európa egyes országainak rövid, elsősorban hadtörténeti jellegű összefoglalóit kapjuk, a fegyveres konfliktusok tárgyalásával az Ibériai-félszigettől, Franciaországtól és Angliától a Német-római Birodalmon és Itálián át egész a Kijevi Ruszig és Kis-Ázsiáig. Összecsapásról összecsapásra haladunk, ami remekül érzékelteti, hogy a 13. század első felében nem hogy egységes Európáról nem beszélhetünk, de igazán átütő katonai erővel bíró hatalmak sem emelkedtek a többi fölé a torzsalkodások közepette. Ezután a mongol invázió előkészítése, majd a Kelet-Európai hadi események következnek. Az első mongol harcos a 285. oldalon, vagyis a könyv kétharmadánál lép a Magyar Királyság földjére.

 

 

Ezt követően megkapjuk a magyarországi események részletes leírását, ráadásul olyan szempontokkal, adatokkal kiegészítve, amelyek még a történészek többsége számára sem ismertek egészükben. Az elmúlt években ugyanis elsősorban a Bács-Kiskun megyei régészek kutatásainak hála rendre előkerülnek a tömegmészárlások gyakran szívbe markoló emlékein túl a magyar lakosság ellenállásának bizonyítékai is. Ezek az erődítésmaradványok, tárgyi leletek pedig arról tanúskodnak, hogy az Alföldön korántsem várta birkaként a népesség, hogy kardélre hányják, vagy elhurcolják.

 

 

Erőteljesen árnyalni kell tehát azt a képet, ami a tatárjárásról a történelmi emlékezet hordoz. Magyarország nem hullott gyümölcsként a mongolok ölébe és az sem igaz, hogy Európa magukra hagyta volna a magyarokat a bajban. Bár közös európai haderő valóban nem ütközött meg a hódítókkal, dacára a kontinens széttagoltságának, szerveződött keresztes hadjárat ellenük. Igaz ugyanakkor, hogy a mongol birodalom a korszak szuperhatalma volt, s fegyveresen aligha lehetett volna feltartóztatni. Mint a szuperhatalmak többségével, velük is a belső ellentétek végeztek, ráadásul meglehetősen gyorsan, hiszen egy évszázaddal később I. Lajos király már támadó hadjáratot vezetett ellenük. Persze, egyes területeken a mongol befolyás még sokáig kitartott, máig hatóan befolyásolva népek, országok sorsát.

A Mongol invázió Európa ellen című kötetet nyilván a szakemberek fogják az első betűtől az utolsóig elolvasni. Ugyanakkor bízom benne, hogy az olvasóközönség szélesebb rétegeihez is utat talál. Még az egyik magyar történelmi traumaként ismert eseménysor tágabb horizontú bemutatásával is bizonyítja, hogy korántsem vagyunk a balsors által kivételesen tépett nép, a világ nem körülöttünk forgott és forog. Ugyanakkor már a 13. század közepén is részei voltunk Európának, sokkal több csáppal kapaszkodva nyugat, mint kelet felé.