Megismerésre vár a Karoling-kor, Pécs: temetőben született a város, Ózd: ez maradt a vasgyártásból
Közkincs-kereső: műemlékvédelem, régészet, muzeológia. A 2017. szeptember 27-i adás már az archívumban hallgatható.

Változik a múlt. Egyre inkább úgy tűnik, hogy új fejezetet kell írni a Kárpát-medence kora középkoráról, elsősorban a honfoglalást megelőző évtizedekről, illetve a magyar állam megalapításáról. A Karoling-kornak mind több emléke kerül elő a Dunántúlon, erről a korszakról rendeztek a napokban konferenciát a visegrádi királyi palotában. Beszélgetés a rendezvény szervezőivel, Sudár Balázs történésszel és Buzás Gergely régész-művészettörténésszel, a visegrádi Mátyás Király Múzeum igazgatójával.
Ezután Pécsre, az ókeresztény sírkamrákhoz és temetőhöz indulunk. A sírépítmények feltehetően kulcsszerepet játszottak a város középkori újjáéledésében. Interjú Tóth Zsolttal, a Janus Pannonius Múzeum régészével.
Végül a hajdani szocialista nehézipar egyik egykori fellegvárában, Ózdon járunk majd. Megtudjuk, mit tud kezdeni a város az ipari örökséggel, s kiderül az is, hogy hamarosan a múzeumlátogatók szeme láttára gyártanak majd vasat. Riport Oláh Zsolttal, az Ózdi Muzeális Gyűjtemény és Gyártörténeti Emlékpark megbízott vezetőjével.
-
Temetők az űrből: lelőhelyek sokasága, BTM: török kori kiállítás készül a Vármúzeumban
2025-12-24 12:10:31 -
BTM: Középpontban a Középkor a Vármúzeumban, pusztul Losonc református temetője
2025-12-24 12:04:12 -
BTM: feltárás a Vörösvári útnál, Szekszárd: palotát a múzeumnak, Érzelem és politika
2025-12-24 11:59:08 -
Törökkoppány törökfürdője, Pusztamarótot kutatják, BTM: állatcsontok a Vármúzeumban
2025-12-24 11:53:29 -
Folytatódik a szőregi monostor feltárása, űrkorszak a Vármúzeumban, Vasvár: kutatás a kolostorban
2025-12-24 11:46:41 - További cikkek megjelenítéséhez kattints ide!
-
Temetők az űrből: lelőhelyek sokasága, BTM: török kori kiállítás készül a Vármúzeumban
2025-12-24 12:10:31 -
BTM: Középpontban a Középkor a Vármúzeumban, pusztul Losonc református temetője
2025-12-24 12:04:12 -
BTM: feltárás a Vörösvári útnál, Szekszárd: palotát a múzeumnak, Érzelem és politika
2025-12-24 11:59:08 -
Törökkoppány törökfürdője, Pusztamarótot kutatják, BTM: állatcsontok a Vármúzeumban
2025-12-24 11:53:29 -
Folytatódik a szőregi monostor feltárása, űrkorszak a Vármúzeumban, Vasvár: kutatás a kolostorban
2025-12-24 11:46:41
-
Korszakos eredményeket is hoztak tavaly a feltárások Visegrádon
2025-02-04 16:50:47 -
Széchenyi Ferenc Emlékérmet kapott Buzás Gergely
2024-12-19 18:47:20 -
Látható a páratlan reneszánsz szoborlelet
2024-12-17 09:32:22 -
A kardok után bemutatkoznak a reneszánsz szobortöredékek
2024-07-13 00:37:38 -
Benedetto da Maiano visegrádi oltára
2024-05-27 18:49:47
