Pusztul a romkert Szombathelyen, Zalavár: feltárnak és temetnek, Esztergomban folytatják
Közkincs-kereső: műemlékvédelem, régészet, muzeológia. A 2015. június 24-i adás már az archívumban hallgatható.

Egy hajdani palotaegyüttes, amelyben kis túlzással egymásnak adták a kilincset a császárok. Megfordultak benne a római birodalom vezetői, de még Nagy Károly frank uralkodó is. Most azonban már mozaikjainak és falképeinek megmaradása a tét. Szombathelyen a Savaria Múzeum kezelésében álló romkert vezetője, Mladoniczki Réka régész kalauzol.
Itt találták meg Közép-Európa egyik első keresztelőtemplomát, a Kárpát-medence egyetlen Karoling-kori palotáját. Most a hamarosan ezeréves kolostor templomát keresik. Riport Zalaváron Ritoók Ágnessel, a Magyar Nemzeti Múzeum régészével és Szőke Béla Miklóssal, a Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Intézetének főmunkatársával.
Tavasszal nyílt meg az esztergomi vármúzeum új kiállítása, azonban a munka nem ért véget. Beszélgetés Rezi Kató Gáborral, a Magyar Nemzeti Múzeum Esztergomi Vármúzeuma igazgatójával.
-
Temetők az űrből: lelőhelyek sokasága, BTM: török kori kiállítás készül a Vármúzeumban
2025-12-24 12:10:31 -
BTM: Középpontban a Középkor a Vármúzeumban, pusztul Losonc református temetője
2025-12-24 12:04:12 -
BTM: feltárás a Vörösvári útnál, Szekszárd: palotát a múzeumnak, Érzelem és politika
2025-12-24 11:59:08 -
Törökkoppány törökfürdője, Pusztamarótot kutatják, BTM: állatcsontok a Vármúzeumban
2025-12-24 11:53:29 -
Folytatódik a szőregi monostor feltárása, űrkorszak a Vármúzeumban, Vasvár: kutatás a kolostorban
2025-12-24 11:46:41 - További cikkek megjelenítéséhez kattints ide!
-
Temetők az űrből: lelőhelyek sokasága, BTM: török kori kiállítás készül a Vármúzeumban
2025-12-24 12:10:31 -
BTM: Középpontban a Középkor a Vármúzeumban, pusztul Losonc református temetője
2025-12-24 12:04:12 -
BTM: feltárás a Vörösvári útnál, Szekszárd: palotát a múzeumnak, Érzelem és politika
2025-12-24 11:59:08 -
Törökkoppány törökfürdője, Pusztamarótot kutatják, BTM: állatcsontok a Vármúzeumban
2025-12-24 11:53:29 -
Folytatódik a szőregi monostor feltárása, űrkorszak a Vármúzeumban, Vasvár: kutatás a kolostorban
2025-12-24 11:46:41
-
Korszakos eredményeket is hoztak tavaly a feltárások Visegrádon
2025-02-04 16:50:47 -
Széchenyi Ferenc Emlékérmet kapott Buzás Gergely
2024-12-19 18:47:20 -
Látható a páratlan reneszánsz szoborlelet
2024-12-17 09:32:22 -
A kardok után bemutatkoznak a reneszánsz szobortöredékek
2024-07-13 00:37:38 -
Benedetto da Maiano visegrádi oltára
2024-05-27 18:49:47



