Split: magyarok egykor és most Dalmáciában, Szombathely: így újul meg a mozaikpadló
Közkincs-kereső: műemlékvédelem, régészet, muzeológia. A 2018. augusztus 1-jei adás már az archívumban hallgatható.

Ha nem is ősi magyar föld, de évszázadokon át többnyire a magyar királyság fennhatósága alá tartozott. Ennek hiába hatszáz éve, ma is találunk olyan magyarokat a városban, akik nem turisták. Dalmáciában, Splitben járunk a műsorban, követve a tatárok elől menekülő IV. Béla király nyomát. Megtudjuk azt is, hogyan kerültek ismét magyarok a tengerparti városba, illetve kiderül, miért nem kell szülőhelyének, Klissza várának Szent Margit emléke. A dalmáciai városban Tripolszki Anikó, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége Spliti Magyar Egyesületének elnöke, a megyei magyar kisebbség képviselője, Beslics Annamária, az egyesület alelnöke és idegenvezető, valamint Fontányi Árpád, az egyesület alapító elnöke kalauzol.
A műsor utolsó perceiben Szombathelyre indulunk. Néhány napig a nagyközönség is láthatta, hogy milyen állapotban van az egykori római helytartói palota már felszedett mozaikpadlója, amelynek megkezdődött a restaurálása. Beszélgetés Sosztarits Ottó régésszel, a Savaria Múzeum munkatársával, az Iseum Savariense intézményvezető-helyettesével.
-
BTM: avar temetőt tártak fel, ősszel is vár a Vármúzeum, jön a KÖN
2025-09-29 11:01:41 -
Fény és árnyék: egy állandó kiállítás tanulságai, egy élet munkája a lőcsei Szepesi Ház
2025-09-18 17:34:31 -
Középkori kőfaragványok Budapest területéről, Füleki vár: kilátó lesz, újraépítés nem
2025-09-18 17:18:44 -
BTM: éremleletek mesélnek a múltról, bronzkori élettörténetek egy könyv lapjain
2025-08-29 12:11:37 -
BTM: feltárás Újbudán, Dunavecse: a vaskor békéje, Szolnok: cölöpök a Tiszában
2025-08-29 11:30:22 - További cikkek megjelenítéséhez kattints ide!
-
BTM: avar temetőt tártak fel, ősszel is vár a Vármúzeum, jön a KÖN
2025-09-29 11:01:41 -
Fény és árnyék: egy állandó kiállítás tanulságai, egy élet munkája a lőcsei Szepesi Ház
2025-09-18 17:34:31 -
Középkori kőfaragványok Budapest területéről, Füleki vár: kilátó lesz, újraépítés nem
2025-09-18 17:18:44 -
BTM: éremleletek mesélnek a múltról, bronzkori élettörténetek egy könyv lapjain
2025-08-29 12:11:37 -
BTM: feltárás Újbudán, Dunavecse: a vaskor békéje, Szolnok: cölöpök a Tiszában
2025-08-29 11:30:22
-
Korszakos eredményeket is hoztak tavaly a feltárások Visegrádon
2025-02-04 16:50:47 -
Széchenyi Ferenc Emlékérmet kapott Buzás Gergely
2024-12-19 18:47:20 -
Látható a páratlan reneszánsz szoborlelet
2024-12-17 09:32:22 -
A kardok után bemutatkoznak a reneszánsz szobortöredékek
2024-07-13 00:37:38 -
Benedetto da Maiano visegrádi oltára
2024-05-27 18:49:47