Szakál Ernő: életút és életmű
Szakál Ernő legkiválóbb munkái összetett gótikus és reneszánsz kőszerkezetek rekonstrukciói – gótikus és reneszánsz kutaké, erkélyeké – amelyek megvalósítása során ezek egykori tervezésének módszerét is fölfedezte. Születésének századik évfordulójára kiállítást rendeztek Sopronban - ennek anyaga olvasható az Archeologián.

A magyar műemlékvédelem nagyjai ismerték fel Szakál egyedülálló értékeit, s hívták meg munkatársuknak. 1948 tájától műemléki munkája volt a túlnyomó. 1957-től önálló kőszobrász- kőfaragóműhelyt hozott létre Sopronban, amely az Országos Műemléki Felügyelőség tudományos osztályához tartozott. Ennek keretében működése az egész országra kiterjedt, s hol munkával, hol tanácsadással másfél évtized valamennyi jelentős kőmunkájára hatott Magyarországon. Műhelye, amely munkatársai, majd tanítványai vezetésével 2003-ig végezte ezt a feladatot, módszereket dolgozott ki a középkori és koraújkori kőemlékek szinte mindenfajta problémájának kezelésére.Születésének századik évfordulóját ezzel a kiállítással szülővárosa, a Soproni Múzeum és a hagyatékát gondozó Szakál Ernő alapítvány ünnepli.
-
Szombaton várja az érdeklődőket a Sibrik-dombi erőd
2026-09-17 19:23:57 -
Közösség vagy kirekesztés? Együttműködés vagy kihalás?
2026-09-06 07:56:02 -
BTM: feltárás a cella trichoránál, ismét kutatnak Fenékpusztán, Puma-kiállítás
2026-08-31 10:39:28 -
Zólyomi Pusztavár: kutatás és bemutatás, gonosz halott Szőregen, Vármúzeum: kiállítás készül
2026-08-31 10:02:54 -
Régészet, múzeumok, tudomány és fiatalok
2026-08-08 09:34:59 - További cikkek megjelenítéséhez kattints ide!
-
Szombaton várja az érdeklődőket a Sibrik-dombi erőd
2026-09-17 19:23:57 -
Közösség vagy kirekesztés? Együttműködés vagy kihalás?
2026-09-06 07:56:02 -
BTM: feltárás a cella trichoránál, ismét kutatnak Fenékpusztán, Puma-kiállítás
2026-08-31 10:39:28 -
Zólyomi Pusztavár: kutatás és bemutatás, gonosz halott Szőregen, Vármúzeum: kiállítás készül
2026-08-31 10:02:54 -
Régészet, múzeumok, tudomány és fiatalok
2026-08-08 09:34:59
-
Szombaton várja az érdeklődőket a Sibrik-dombi erőd
2026-09-17 19:23:57 -
Kiállítás is nyílt a Szent György lovagrendre emlékezve
2026-04-26 01:05:32 -
Visegrád műemlékeinek múltja, jelene és jövője
2026-04-20 09:12:16 -
Nagy Lajos 700: konferencia Visegrádon
2026-03-21 08:41:46 -
Nagy Lajos 700: kiállítás és konferencia a Nemzeti Múzeumban
2026-03-06 06:42:51
