Szerkezetkész Rákóczi György ágyúöntő műhelye

A teljes méretében rekonstruált bronzolvasztó kemence és a fúróberendezés lesz vélhetően a legfőbb látványossága I. Rákóczi György sárospataki ágyúöntő műhelyének.

 

 

Szerkezetkész immár Sárospatakon az a modern bemutatóépület, amelyben június 30-a után, a május közepén befejeződő építőipari kivitelezést, majd a kiállítás berendezését követően a látogatók megismerkedhetnek a 17. századi ágyúöntéssel. A kuriózumnak számító ipartörténeti emlék bemutatására a Magyar Nemzeti Múzeum nyert el forrást uniós pályázatból.

A sárospataki vár kertjében álló épület csupa üveg homlokzata egyelőre megosztja a látogatókat, ám hosszú távú sikere borítékolható, hiszen a a világos térben látványosan tárulnak fel a megmaradt alapfalak, s lesz elég hely a bronzöntés és az ágyúkészítés menetét bemutató rekonstrukciónak és az egy az egyhez léptékű makettnek is. A bronzolvasztó kemencét teljes métetében építik újjá, le lehet majd menni a tűztérbe is és felépítik azt az állvány- és csigarendszert is, amellyel a frissen öntött csöveket fúrták, valamint a dőróberendezést is. A grandiózus szemléltető eszközöket a helyszínen feltárt leleteket is bemutató kiállítás és multimédiás tartalmak egészítik majd ki.

I. Rákóczi György ágyúöntő műhelyének feltárása 2006-ban kezdődött el. A kutatók az írásos emlékek alapján keresték a kora újkori üzem maradványait, s a feltárás előtt geofizikai méréseket végeztek, amelyek kirajzolták a föld alatti falmaradványok helyét. A műhely alapfalai helyenként alig egy arasznyira voltak a park pázsitja alatt.

Az ágyúöntő műhelyt – amely a kora újkor egyetlen ilyen emléke Magyarországon – I. Rákóczi György alapította. Bár a most látható falak kiépítésére csak 1631-ben került sor, a szakemberek a kisebb maradványok alapján valószínűsítik, hogy a területen már a Lorántffy Zsuzsannával 1616-ban kötött házassága után röviddel iparosításba fogott.

 

 

I. Rákóczi György esetében a források alapján 65 általa öntetett ágyúról tudunk. Hogy miért volt szüksége a főúrnak ennyi ágyúra? A választ részben a kor geopolitikai viszonyai adják meg. Mint erdélyi fejedelem, sikeresen egyensúlyozott a rész-önállóság és a török Porta iránti hűség között. Többfelől is meg kellett védenie magát, így érdemes volt várait – Sárospatakot, Tokajt, Munkácsot és Pocsajt – komoly tűzerővel is ellátni. Nem szabad elfeledkezni a presztízsről sem. A nagyúr mind Bécsnek, mind Isztambulnak meg akarta mutatni, hogy képes felszerelni várait a kor legerősebb tűzfegyvereivel.

Az ágyúöntő műhely azonban nem élte túl a fejedelmet. Miután 1648 októberében meghalt, gyakorlatilag elsorvadt az üzem. Özvegye inkább a tudománnyal, tanítással törődött, így a század közepén a gyár már csak vegetált.

1672-ban tűzvész pusztított Sárospatakon, ami megpecsételte a műhely sorsát is. A járószint feletti falait visszabontották, a helyét elegyengették – a teresítéssel felszámolva a középkori Patak hajdani főutcájának a vár előtti szakaszát.

„Ez a megsemmisülés mentette meg végül is a műhelyt, hiszen így mentesült a későbbi átépítésektől, vagyis valóban a 17. század közepi állapotokat láthatja most a látogató” - jelentette ki Ringer István régész, a feltárás vezetője. „Valódi ritkaság az épségben megmaradt hatalmas lángkemence, amelynél a falak és a tűztér működésének értelmezéséhez itáliai ágyúöntő mesterek 17. századból fennmaradt leírásait kellett tanulmányoznunk.”