A két, egymástól függetlenül megtalált albarelló, vagyis orvosságos edény hosszú utat járt be, míg végül a királyi palotában szemétbe vetették őket.

2006 nyarán bukkant rá Szőke Mátyás a Mátyás Király Múzeum jelenlegi főbejárata mellett, az északnyugati palotaszárny déli végének feltárása során a szeméttel feltöltött emésztőgödörben az alig több mint tizenöt centiméter magas edényre, amely az azévi kutatómunka kétségkívül legegzotikusabb darabja volt. Az edényt – amelyet egészben dobtak ki, a réteg tanulsága szerint a 15. század vége felé – kobaltkék festés díszíti, s mind anyagában, mind kialakításában jelentősen eltér az európai edényektől. 1952-ben is előkerült egy hasonló edény a visegrádi feltárásokon, amit – nyilván azért, mert hasznavehetetlenné vált – már 1360 táján kidobtak. Az ilyen közel-keleti albarellók, vagyis orvosságos edények egyébként igen ritkák a középkori magyar leletanyagban, csak a budai palota feltárásakor került elő néhány töredékük.

Bár a közel-keleti albarellók az európai mediterráneumban sokkal gyakoribbak voltak (köszönhetően annak, hogy ez a térség részt vett a levantei kereskedelemben), ott is megbecsült, akár emberöltőkön át őrzött edényeknek számítottak. Felbukkannak a 15. századi festményeken is, gyakran orvosságos edényként Mária kezében, s van olyan oltárkép, amelyen már vázaként örökítették meg, igaz, a benne lévő liliomokkal Mária szimbólumaként.

Hatalmas az út, amit a valószínűleg muszlim kézművesek munkája bejárt, mire a keresztény tisztaság jelképe lett belőle, s nagy utat jártak be a Visegrádon talált albarellók is. Bár hasonló edényeket az akkor még részben iszlám Ibériai-félszigeten és Egyiptomban is készítettek, az edények alakja és kifestése arra utal, hogy ezek Szíriában, Hamá városában készültek. Az ősi település a Damaszkuszt Aleppóval összekötő kereskedelmi útvonalon, az ország északi részén, egy termékeny síkságon, az Orontész partján fekszik és a középkorban közismert volt kerámiáiról. Csakhogy Szíriával a középkori Magyarországnak nemigen voltak közvetlen kapcsolatai – leszámítva II. András keresztes hadjáratát 1217-18-ban, ám ez valószínűleg még a vizsgált albarellók készítése előtt történt, ráadásul arra sem ad magyarázatot, hogy miként kerülhettek az edények Visegrádra. Sokkal valószínűbbnek tűnik az „olasz kapcsolat”, nevezetesen, hogy az albarellók a 14. század közepén, I. Lajos ugyancsak élénk itáliai kapcsolatai révén jutottak el a magyar királyi udvarba.

Erzsébet anyakirályné (I. Károly özvegye) 1343-ban tett nagyobb utazást a félszigeten, Lajos pedig a nápolyi hadjáratai során tehetett szert az egzotikus edényekre. A közvetett itáliai beszerzés azért is valószínűnek tűnik, mert a levantei kereskedelmet az olaszok, elsősorban a velenceiek tartották a kezükben a 14. században (sőt már korábban, a szentföldi keresztény államok fennállása idején is).  A Hamához legközelebbi nagy kikötő és kereskedelmi lerakat Tripoliszban volt, amely éppen ekkortájt, a 14. század közepén kezdett ismét komoly hangsúlyt kapni a 13. század végi elpusztítása után. Az sem elképzelhetetlen, hogy a két albarelló különböző időpontban került az országba (az egyik még mindenképpen Lajos korában, hiszen ezt datálja a réteg, amelyből előkerült), a másik pedig akár Luxemburgi Zsigmond kiterjedt diplomáciai kapcsolatai révén.

Szíriai albarelló a visegrádi királyi palotából – Kocsis Edit tanulmánya