Támfalomlás az egri várban: okok és okozatok

Február 17-én reggel ledőlt egy támfal az egri vár úgynevezett Szép-bástyája mellett. A hír azonnal elárasztotta a helyi és az országos médiát és a Facebook-ot, megindult a találgatás a katasztrófa okairól és felelőseiről. Nem szeretnénk a vizsgálóbizottság kenyerét elvenni, de az biztos, hogy a bástya fordulatos építés- és helyreállítástörténete rejti a szerencsétlen helyzet kialakulásának okait.

 

  

 

Az egri belsővár délkeleti sarka már az Árpád-korban fontos pont volt, ugyanis a meredek oldalú várdombot itt lehetett legkönnyebben megközelíteni egy vízmosáson keresztül. Amikor a 11. század elején kiépült a várhegy platóján az első udvarház és kápolna, az őket övező település gödörházai is itt, a felvezető út mellett sorakoztak. Később, a 13. század elején, amikor – az akkor már püspöki központnak helyet adó – dombot először vették körül várfallal, feltételezhetjük, hogy itt, az úgynevezett Hippolit-kapu helyén alakíthatták ki a vár első kapuját. Ez az első egri vár a tatárjárás idején elpusztult és a ma álló várfalak csak ezt követően, talán csak a 14. században épültek fel. Ekkor már kiterjesztették a várat a későbbi külsővár területére is. 1500 körül a várkapu is átkerült keletebbre: ekkor épült fel az úgynevezett Ókapu, a régi kaput pedig befalazták. A befalazott nyílására ebben az időben került fel Estei Hyppolit püspöknek a címere, ami miatt az épületet ma Hyppolit-kapunak nevezzük. 

1541 után Varkoch Tamás várnagy leválasztotta a vár keleti felét egy erős fallal, így ekkor vált újra sarokponttá a régi kapu melletti rész. Varkoch utóda, Dobó István az 1552-es török ostrom előtt az új várfal elé árkot ásatott és ennek földjéből a fal belső oldalát töltéssel erősítette meg. Az ostrom során a várnak ezt a fontos pontját, a „szegletet”, a török tüzérség megrongálta – feltehetően ekkor sérülhetett meg a középkori Hippolit-torony is –, de mivel a közeli Varkoch-kapu ágyúi elegendő védelmet biztosítottak a falaknak ezen a részen, rohammal itt nem próbálkoztak. Az ostrom után Bornemissza Gergely parancsnoksága idején a déli várfalat belülről megvastagították és ennek érdekében lebontották a fal mögött álló középkori épületeket, illetve a Hyppolit-torony belső oldalát. A torony földszintjét tömören befalazták és felső részét is átépítették. A fal mögötti, eredetileg a várfal felé erősen lejtő udvarszintet pedig feltöltötték. A szeglet elé egy új bástyát is emeltek. Ez a Gergely bástya, ami 1553-1555 között épült fel, tetőzete pedig 1558-ban lett kész.

Paolo Mirandola 1560-ban a Gergely-bástya fülesbástyává alakítását és mögötte egy ötszögű, magas ágyúállás építését tervezte meg. Ez akkor még nem valósult meg: a vár 1568-as felmérésén csak a déli várfal mögötti töltésre vezető rámpa látható. Az 1560-as években a várudvar feltöltött déli oldalán, a várfal mögött egy kaszárnya épült, ami viszont 1568-ban már állt. A tervezett ágyúállást végül Ottavio Baldigara építette meg 1568-1572 között. Az 1572 márciusában készült tervek már jelölik a palánk szerkezetű, szögletes, magas ágyúállást, amit két oldalt egy-egy folyosó fog közre. Az északi a Setét-kapuhoz vezet le, a déli pedig a Gergely-bástya földszintjére. A két folyosó célja hasonló volt: a külső és a belső vár összeköttetésének biztosítása. Míg az északi a Setét-kapun át a külső vár belső udvarára vezetett, a déli a Gergely-bástyán át a külső vár kettős várfala közti szárazárokba, ugyanis a Gergely-bástya földszintjének keleti oldalán egy kapu nyílott ebbe a falszorosba. A bástya földszintjét és azon át ezt a kaput a belső vár felől egy, a Varkoch-féle keleti várfalba vágott ajtón át lehetett megközelíteni. Mivel a várfal mögött ekkor már jelentős földtöltés volt, ezért kellett a töltésbe boltozott folyosókat mélyíteni. A Gergely-bástyába vezető folyosó külső szakaszának déli falát az 1552 után megköpenyezett, középkori, déli várfal alkotta, az ebben a mélységben alapfalként, szabálytalan felülettel kialakított köpenyezésre támasztották rá a folyosó dongaboltozatát. A boltozat másik vállát az újonnan emelt vastag északi fal tetején képezték ki. E fal átboltozott pillérekre volt alapozva. Mivel a folyosó építésekor már állt a déli várfal mögötti kaszárnya, ezért a folyosó belső szakaszát kissé megtörve, a kaszárnya délkeleti sarkáig építették ki. A folyosó járószintje fokozatosan mélyült a Gergely-bástya földszintjének szintjéig. Boltozatának teteje a Hyppolit-torony emeletének, illetve a déli várfal keleti szakaszának gyilokjáró-magasságában helyezkedett el. Ekkor a folyosó és a torony közti területet betemették, emiatt falazhatták el a torony földszintjének ajtaját, illetve falazták alá ezzel együtt a torony emeleti szintjét alátámasztó, 1552 után elhelyezett kőkonzolait is. Erre a töltésre építették rá a magas ágyúállást, ügyelve arra, hogy annak déli falai ne kerüljenek a folyosók boltozatai fölé és ne terheljék azokat. Már 1569-70-ben hozzákezdtek a Gergely-bástya körül a belső vár délkeleti fülesbástyájának építéséhez is, aminek a keleti fele 1577-re nagyrészt elkészült. Az északról és keletről körülépített Gergely-bástya az új védőmű belső udvarává vált, az egykori külső falszorosba nyíló kapujából pedig a fülesbástya alsó kazamatájának bejárata lett. Északi oldala mellé is kazamatákat építettek az 1572után épült új keleti várfal mögé. Mikor ezek a kazamaták elkészültek, a bástyaudvar rajtuk keresztül egy új bejáratot is kapott a Setét-kapu felől.

 

 

 

 

Az 1596-os török hódítás után csak fél évszázaddal folytatódtak ezen a területen az építkezések. A Baldigara által emelt magas ágyúállás faszerkezete erre az időre már nyilván elkorhadt, ezért a törökök kénytelenek voltak azt újjáépíteni. Evlia Cselebi török utazó, aki 1665-ben járt Egerben, leírta, hogy Ali pasa bástyája a Setét kapu felett állt. Eszerint ez nem lehet más, mint a később Szép-bástyának nevezett magas ágyúállás. Az Evlia Cselebi által megőrzött eredeti neve alapján építője egy Ali nevű pasa lehetett. Az egri vár élén több Ali nevű beglerbég állt még Evlia Cselebi látogatása előtt. Az elsőt 1597-ben említették. Később 1607-1608-ban újra egy Ali pasa volt a beglerbég. 1616-ban és 1618-ban egy Madzsaroglu Ali, 1648-ban pedig egy Vezir Szujoldzsu Ali nevű. 1658-ban újra Ali pasa nevű parancsnokot említettek. Vezir Szujoldzsu Ali 1674-75-ben többször visszatért, így lehetséges, hogy az 1658-ban és 1680-83-ban említett Ali pasa is vele azonos. Mivel hivatalviselési időszakai nagyjából ugyanarra a korszakra esnek, mint a belsővár délnyugati sarkán emelt, hasonló magas ágyúállást a 17. század középső harmadában építő Musztafa pasáé, ezért valószínű, hogy ő lehetett a Szép-bástya építője a 17. század közepén. Ezt sugallja a Szép-bástyának a Musztafa pasa bástyájához hasonló formája és szerkezete.

A Szép-bástyát gerendarács alapozásra emelték az addigra szétomlott 16. századi magas ágyúállás tetején. Vastag kőfalai sokszögű alaprajzon épültek. Tetejére az északi oldalról vezetett fel egy belső rámpa. Déli falát ráépítették a Gergely-bástya földszintjére vezető folyosó boltozatára, olyan módon, hogy a hatalmas fal asszimetrikusan terhelte meg a boltozatot, ami így hamarosan beszakadhatott, magával rántva az ágyúdomb déli falát is. A kiomlást már Zinzendorf várparancsnok 1704-es alaprajzi felmérése is ábrázolta, de Evlia Cselebi nem szól róla, így feltehetően 1665 után, de még a 17. században történhetett. Valószínűleg az ágyúdomb déli felének leomlása után töltötték fel a Gergely-bástya földszintjét is földdel. A 18. század utolsó évtizedeiben egyházi tulajdonba visszakerült várban a Szép-bástya többi falát is fokozatosan visszabontották. Végül a helyén maradt domb tetejére a 19. század első felében Pyrker János érsek egy kálváriát állíttatott.  

A Szép-bástya feltárását az 1950-1960-as években Kozák Károly kezdte meg. Már ő megtalálta amagas ágyúállás alatti 16. századi boltozott folyosó falait, de a belső szakaszának, a Hippolit-torony mögötti déli falát elbontotta, hogy alatta a torony belső részének középkori falait feltárhassa. A torony középkori földszintjét ezt követően helyre is állították. Ma itt egy falépcső van, és egyelőre –amíg a Varkoch-kapu helyreállítási munkálatai tartanak – ezen át lehet a városból a várat dél felől megközelíteni.

 

 

 

Az egri vár a keresztény Európa védelmében folytatott közel háromszáz éves török-ellenes harcok egyik jelképe, kultuszhelye, 2014 decemberétől nemzeti emlékhely, amelyben a Dobó István Vármúzeum működik. Az 1960-70-es években hibás elvek szerint végzett műemlékvédelmi beavatkozások, illetve az állagmegóvó munkák évtizedes elmaradása miatt a 2000-es évek elejére méltatlan állapotba került. Az egri vár helyzete az országban nem volt egyedi. Egyértelművé vált, hogy az utóbbi évtizedekben végzett műemléki beavatkozások (romkonzerválás) sok esetben megkérdőjelezhetőek, mert nem segítik elő a műemlékek hosszú távú megőrzését és fenntartását. Mivel az épített kulturális örökség esetünkben a múzeumi attrakció meghatározó részét képezi, az építmények állagromlása negatívan befolyásolta a várat üzemeltető Vármúzeum idegenforgalmi működését. Részben ennek, részben az országos tendenciának is köszönhető volt az intézmény látogatószámának 2003-tól tapasztalható meredek csökkenése.

Az épített örökségek kezelésével, illetve hasznosításával kapcsolatosan egy ideje, hazai és nemzetközi szinten egyaránt, heves viták folynak. Az egyik oldal a „romos állapot” fenntartása, az állagmegóvó kezelés, a másik oldal a műemlékek fejlesztése, az élményszerű bemutatás, a látogatóbarát környezet kialakítása mellett érvel, ez utóbbiakban látva a műemlékek fenntarthatóságának gazdasági alapjait.

Az új elvárások szellemében a vármúzeum akkori fenntartója, a Heves Megyei Önkormányzat 2011-ben az Észak-magyarországi Operatív Program (ÉMOP) turisztikai attrakciófejlesztési pályázatára nyújtott be tervet műemlékfejlesztési beruházás, valamint új, a látogatókat vonzó, a történelmet élményszerűen bemutató attrakció megvalósításra. A projektfejlesztést az időközben bekövetkező fenntartóváltások jelentősen hátráltatták, így a projektet az új fenntartó, Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata 2016-ra valósította meg.

A mintegy 2,1 milliárd forint összköltségvetésű beruházás során megújult a vár délkeleti része, a vár teljes közműrendszere, valamint megépült egy külső sétány, ami a Dobó-teret és a vár északi kapuját köti össze. A projekt leglátványosabb eleme a helyreállított Szép bástya, a vár legmagasabb pontja, amely azóta Eger egyik legnépszerűbb kilátóhelye. A bástyára ismét felkerült a Kálváriát jelképező három kereszt (innen kapta az építmény a modern kori elnevezését: Kálvária-domb). Restaurálták és a bástya egykori ágyúfelvonó rámpájára visszahelyezték az eredeti, Pyrker érsek idejében kialakított Kálvária stációk domborműveit. Látható, hogy a projekt tervezésekor a bástyával nem csupán rekonstruált erődítésként, hanem 19. századi funkcióját helyreállítva, vallási turisztikai helyszínként is számoltak.

  

 

 

 

 

A Szép-bástya 2015-ös helyreállítását megelőzően Nagy László és Giber Mihály, a Dobó István Vármúzeum régészeti végezték el a terület újbóli feltárását, amikor a magas ágyúállás alatti 16. századi folyosó falai újra előkerültek. Mivel Kozák ásatásának eredményei – bár a műemléki topográfiában publikálva voltak – addigra jórészt feledésbe merültek, a bástya helyreállítási tervében a 16. századi folyosó helyén egy modern vasbeton támfal szerepelt, ezért az ásatáson előkerült 16. századi falak sokaknak meglepetést okoztak. Hosszas vita indult az építtető város, a tervezők, kivitelezők és műemléki hatóság között a folyosó jelentős falmaradványainak megtartásáról vagy az eredeti tervek szerinti kivitelezésről, ami afal elbontásával járt volna. 

Ez végül is kompromisszummal végződött: egy, még az 1970-es években, Kozák Károly ásatási alapján készült terv elveinek megfelelően megmaradhatott az eredeti fal, de azalapozását meg kell erősíteni és fölé egy vasbeton szögtámfal készül, amit vasbeton gerendák támasztanak ki a déli várfalhoz. A Szép-bástya déli fala sem az eredeti alaprajzon épült újjá, hanem a 17. században már katasztrófát okozó déli falát hátrébb építették meg, így már nem nyúlik be azegykori folyosó fölé. Felvetődött az is, hogy érdemes volna a 16. századifolyosót visszaboltozni és a fajta lévő földtöltést visszaállítani, de ezt akkor a tervezők elvetették, a látszó vasbeton szerkezetek mellett érvelve. Így a boltozat feletti földtöltés sem készülhetett el, helyette egy sohasemvolt mély szurdok alakult ki a déli várfal és a magas ágyúállás között. Hogy az ágyúállás és a déli várfal közötti kapcsolat mégis létrejöjjön, egy új híd épült a szurdok felett. A hídépítése miatt azonban a 16. századi folyosó vastag, de alacsony falára egy magas és vékony új falat emeltek, amire a híd támaszkodhatott. Az új magas támfal és a Szép-bástya fala közti részt feltöltötték, hogy ott lehessen kialakítani a hídra vezető járdát.

A mostani omlás a hídtól nyugatra eső részen következett be: a felső vékony, modern támfal szakadt le. Azon a részen viszont – a hídtól keletre – ahol a 17. századi omlás bekövetkezett, úgy tűnik jól vizsgázott a 2015-ben épült újtámfalszerkezet, hiszen ott az omlás megállt. A most leomlott falszakasznál 2015-ben a tervezők kényszerpályán mozogtak, hiszen ez a 16. századi folyosó megtört alaprajzú, belső szakaszának északi fala fölé épült, márpedig ennek a folyosószakasznak a másik, déli falát már Kozák Károly lebontatta és a helyén újjáépült a középkori Hippolit-kapu belső fele. Így tehát itt nem volt lehetőség a 16. századi boltozatokat és földtöltést helyreállítani vagy az ezeket kiváltó modern vasbeton gerendaszerkezetet beépíteni a helyükre, ezért  az új támfal külső megtámasztás nélkül magasodott az egykori földtöltés helyén.

 

 

 

A felújított építményekkel kapcsolatban kedvezőek az üzemeltetési tapasztalatok. A látogatók kedvelik a megújult tereket. A Szép-bástya a folyamatos látogatóforgalom mellett, rendezvényeket is fogad, így átadása óta több alkalommal szerveztek a helyszínre imavirrasztást, illetve rendeztek körmenetet, de fontos színtere a Végvári Vigasságoknak is.

A megújult építmények állapotát évente garanciális műszaki felülvizsgálatokkal ellenőrizték. Ezek során már 2017-ben megállapították, hogy a bástya nyugati falán repedés keletkezett, de azt akkor az építmény természetes mozgásából fakadó dilatációnak gondolták. A repedések meglétét a későbbi felülvizsgálatok is rögzítik, de egy idő után már a látogatók számára is észlelhető volt.

A február 17-én bekövetkezett omlás pontos okai még nem tisztázottak. Most a legfontosabb további omlások megakadályozása, az építmény statikai megerősítése, hogy később lehetővé váljon a helyreállítás. De az okok feltárása fontos tanulságokkal bírhat a későbbi műemléki beruházások szempontjából. Meg kell vizsgálnunk, hogy az előkészítés, a tervezés, a műemléki és szakhatósági engedélyezés, a műszaki ellenőrzés, valamint az üzemeltetés bonyolult folyamatában történt-e hiba, és ha történt, az milyen hatással volt az eseményre.

Az egri várban jelenleg is zajlik a fejlesztés második üteme, a Nemzeti Kastély- és Várprogram keretében, illetve előkészület alatt áll a harmadik ütem, ami a Modern Városok Program finanszírozásban fog megvalósulni. Hasonló módon több tucat műemléki fejlesztés zajlik országszerte, így a mostani egri ügy ezekre is hatással lehet.

 

Buzás Gergely - Berecz Mátyás