Árpád-kori templom és temető Abasáron
A templom körül legalább 300-400 elhunytat temethettek el, azonban ettől magasabb sírszám is elképzelhető. Tóth Zoltán beszámolója.

2014 áprilisának közepén kezdődött a nyomvonal kiásása, amely során a régészeti lelőhely közelében állandó régészeti szakfelügyeletet biztosított az egri Dobó István Vármúzeum.Néhány napos munkavégzés után a munkagép megbolygatta a temető első sírját. A lelőhely kiterjedését ezek után megállapítottuk, majd április második felében elkezdődött a sírok kibontása, amely június közepéig tartott.
A lelőhely környezetében komoly mezőgazdasági tereprendezési munkákat végeztek az 1960-as években. Ezek során a Szent Petronilla kápolna még álló falait ledöntötték, a szentély környékén a domboldalt levágták, valamint egyes részekről kb. 80-100 cm földet is elhordtak.
A temetkezéseket a mai felszíntől átlagosan 130 cm mélyen találhatók meg. Azonban a tereprendezés után sírok egy része közvetlenül a felszín alól, 20-30 cm-ről került elő.
Folytatás, részletek a csatolt tanulmányban!
-
Embermagasságú erődfalat tártak fel a Sibrik-dombon, Tata: kutatják a várat
2026-09-26 16:30:31 -
Aquincum újabb rejtélye, török világ a Vármúzeumban, templomromok kutatása a Balaton-felvidéken
2026-09-26 16:16:05 -
Nyírbátor és a Báthoriak, török kor, rác hódítók, tovább kutattak a bándi Essegvárban
2026-09-26 16:09:49 -
Szombaton várja az érdeklődőket a Sibrik-dombi erőd
2026-09-17 19:23:57 -
Közösség vagy kirekesztés? Együttműködés vagy kihalás?
2026-09-06 07:56:02 - További cikkek megjelenítéséhez kattints ide!
-
Embermagasságú erődfalat tártak fel a Sibrik-dombon, Tata: kutatják a várat
2026-09-26 16:30:31 -
Aquincum újabb rejtélye, török világ a Vármúzeumban, templomromok kutatása a Balaton-felvidéken
2026-09-26 16:16:05 -
Nyírbátor és a Báthoriak, török kor, rác hódítók, tovább kutattak a bándi Essegvárban
2026-09-26 16:09:49 -
Szombaton várja az érdeklődőket a Sibrik-dombi erőd
2026-09-17 19:23:57 -
Közösség vagy kirekesztés? Együttműködés vagy kihalás?
2026-09-06 07:56:02
-
Szombaton várja az érdeklődőket a Sibrik-dombi erőd
2026-09-17 19:23:57 -
Kiállítás is nyílt a Szent György lovagrendre emlékezve
2026-04-26 01:05:32 -
Visegrád műemlékeinek múltja, jelene és jövője
2026-04-20 09:12:16 -
Nagy Lajos 700: konferencia Visegrádon
2026-03-21 08:41:46 -
Nagy Lajos 700: kiállítás és konferencia a Nemzeti Múzeumban
2026-03-06 06:42:51
