Ásatás az egri középkori székesegyházban

A hét végén zárult le a középkori egri székesegyház próbaásatása, amely nem várt új tudományos eredményeket hozott. Buzás Gergely összefoglalója.

 

 

Az egri vár fejlesztési programjának kiemelt fontosságú eleme a középkori egri székesegyház műemléki helyreállítása. Az 1800 körül lebontott majd a XIX. század második felétől egy évszázados régészeti munkával feltárt középkori katedrális a középkori Magyarország egyik legnagyobb temploma volt és romjai ma is impozáns részei az egri vár épületegyüttesének. Sajnos az 1960-70-es évek elhibázott műemlék-helyreállítási koncepciója – amelyet tovább súlyosbítottak a 2000-es években elvégzett drénezési munkákkal – súlyos károkat okoztak a középkori épületmaradványokban, így a teljes pusztulás elkerülése érdekében mára elkerülhetetlenné vált a katasztrofális állapotban lévő rom megóvásának újragondolása. Ehhez azonban elengedhetetlenül szükséges a középkori székesegyház épületének, építéstörténetének alapos megismerése. Évtizedek óta, több kutató munkája révén folyik ma is a székesegyház faragottkő emlékeinek tudományos feldolgozása, amelynek eredményeként a közelmúltban megnyílhatott a vár újrarendezett kőtár-kiállítása is. Ennek kapcsán új elméleti rekonstrukciók is készültek a középkori katedrális egyes építési fázisairól. Közben az egri Dobó István Vármúzeum munkatársai a korábbi ásatások dokumentációjának összegyűjtését és rendszerezését is megkezdték. Az idén pedig végre megindulhattak az újabb régészeti kutatások is. 

A Forster Központ által menedzselt próbafeltárást a Salisbury Kft. a Magyar Nemzeti Múzeum Mátyás Király Múzeumával és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Régészeti Tanszékével együttműködésben, az én vezetésemmel végezte el az elmúlt két hétben. A kutatás legfontosabb új eredményei a templom északi oldalán nyitott szelvényekben tárultak fel. Itt már az 1930-as évek óta jelentős régészeti kutatások folytak. 1937-38-ban feltárták a Szent István király tiszteletére szentelt templom alapfalait: egy egyenes szentélyzáródású, egyhajós románkori kápolnát ami fölé a XV. században egy poligonális szentélyzáródású, támpilléres teremtemplom épült. Tőle délre, a székesegyház északi homlokzata mentén 1966-ban Kozák Károly egy kelet nyugati irányú falat talált, ám ennek korát és funkcióját nem vizsgálta.  

Kutatásunk során kiderült hogy ez a Kozák Károly által már megtalált, 65 centiméter széles, kváderkövekből épült fal egy kerengő fala, amely a románkori székesegyház északi oldalához csatlakozott. Megtaláltuk a fal északkeleti sarkát és keleti szárnyának indítását, mögötte pedig egy keleti épületszárny falmaradványait is. Ezen a részen a kerengő mögötti épületszárnyban egy válaszfal csonkjai is előkerültek, bár 2000-es években lefektetett csatornák és kábelek árkai csaknem teljesen elpusztították a maradványait.  A kerengő déli és keleti szárnya 2-2,5 méter széles volt, és benne számos kőlapokból összeállított Árpád-kori sír helyezkedett el. Egy ilyen sír maradványait a kerengőfal udvar felőli oldalán is megtaláltuk, de a 2000-es években kiásott dréncső-árok ennek nagy részét elpusztította. Ez az árok pusztította el a kerengő délnyugati sarkát is, így a kerengő nyugati falát nem tudtuk egyértelműen lokalizálni, a folyosó hátfala azonban előkerült. Ennek egy szakaszát, a rajta átvezető kapuval már Kozák Károly is feltárta. A tőle nyugatra feltárt másik, párhuzamos fal alapján mögötte szintén egy épületszárny húzódhatott. Kizárásos alapon feltételezhető, hogy ez előtt az épület előtt hózódó a nyugati folyosó szélesebb volt a többinél, fesztávja 7 méter lehetett. Feltételezésünk szerint ennek a nyugati kerengőnek az udvari falához kapcsolódott a kerengővel együtt, annak udvarára épült Szent István kápolna, amelynek nyugati kapuja a nyugati kerengőfolyosóból nyílott. 

 

 

A kerengő keltezése szempontjából is sikerült fontos építéstörténeti megfigyeléseket tennünk.  Már Kozák Károly 1966-os ásatási rajzain is világosan látható volt a székesegyház hosszházának északi alapfalán egy váltás, ráadásul a nyugatabbi falszakasz alatt egy L alaprajzú vékony téglafalat, feltehetően egy falazott sír maradványát is jelölte. A Kozák által dokumentált falszerkezeti váltás ma is látható volt az alapozás szintjén a fal belső oldalán. Ebből arra következtettünk, hogy a templom északi falának alapozása két szakaszban épült. A fal belső oldalán nyitott szelvényünk ezt a feltételezést megerősítette: a vékonyabb keleti falszakaszhoz utólag épült hozzá a vastagabb és más szerkezetű nyugati falszakasz, habarcsuk is világosan elvált egymástól. Ugyanakkor e falelváláshoz nem csatlakozott merőleges fal, és ilyennek visszabontott nyoma sem került elő. Ebből arra következtethetünk, hogy a románkori templom hosszháza két szakaszban épült fel, előbb a keleti része, majd a nyugati fele, de a korábbi szakaszban még nem képeztek ki nyugati homlokzatot, tehát a templomot eleve hosszabbra tervezték, így talán csak egy ideiglenes rekesztéssel zárhatták le a két fázis között a templom végét. A kerengő viszont már egyértelműen a meghosszabbított templomhoz illeszkedett, tehát a román kori székesegyház kiépítésének utolsó fázisához sorolható. 

A románkori katedrális legkorábbi része a nagyméretű kváderkövekből épült háromapszisos szentélyfej, ami a XII. század elején készülhetett. Erre a keltezésre engednek következtetni ugyanis a kőtárban őrzött XII. század eleji vállkövek, amelyek szerkezeti részleteik alapján egy törpegalériához tartozhattak. Ez a lombardiai eredetű román stílusú motívum valószínűleg a főapszis párkányzatát díszíthette. A szentélyfej elkészültét követően épült fel a háromhajós hosszház keleti része, majd végül a nyugati szakasz. Valószínűleg ehhez a nyugati szakaszhoz kapcsolhatóak kőtárból ismert koragótikus pillértörzsek és fejezetek, illetve boltozati bordatöredékek. A boltozat indokolhatta a nyugati rész vastagabb falalapozásait is. Ennek a nyugati résznek pontosan a közepén helyezkedik el az a falazott, boltozott sírkamra, amelyben a kutatás az 1204-ben az egri székesegyházban eltemetett Imre király sírját sejti. Szintén ehhez az 1200 körüli építési fázishoz kapcsolható az a díszes román stílusú szentélyrekesztő, amelynek a részletes elemzését a közelmúltban Havasi Krisztina készítette el. Az újabb ásatások alapján ugyanehhez az építési szakaszhoz köthetjük a székesegyház északi oldalán épült kerengőt és a hozzá tartozó Szent István kápolnát is.

A székesegyházi kerengő udvarára épült kápolna legjobb analógiája a regensburgi székesegyház kerengőjének az udvarára épült, és szintén a szélesebb nyugati szárnyához csatlakozó Mindenszentek kápolna. Ezt II. Hartwig regensburgi püspök (1155-1164) emeltette saját sírkápolnájaként. Hasonló funkciót sejthetünk az egri Szent István kápolna esetében is: az építtető itt minden bizonnyal II. Katapán egri püspök lehetett, aki korábban székesfehérvári prépostként III. Béla majd Imre király kancellárja volt, és kancellárként nyerte el 1198-ban az egri püspökséget is. Ő volt az aki 1204-ben Imre királyt eltemette Egerben, majd 1217-ben egri püspökként hunyt el. Feltehetően ő volt az építtetője az először 1222-ben említett Komárom megyei Koppány-, vagy Katapán-monostorának is, amelyet családi birtokán alapított.

 

 

Az egri székesegyház 1200 körül emelt káptalani kerengője a tatárjárás idején pusztulhatott el. A pusztítás után Lampert püspök a szentély kivételével az egész székesegyházat az alapozásig visszabontva gótikus stílusban építette újjá. A XIII. század második felében épült gótikus templom támpillérei már átvágták a kerengő déli szárnyának falait is. A kerengő területét azonban továbbra is temetőnek használták, a visszabontott alapfalakon is épület egy új, már a gótikus templom külső járószintjéhez igazodó kőlapokból összeállított sír. A kerengőfolyosó lebontásának indoka az lehetett, hogy ebben az időben már megszűnt a székesegyházi kanonokok közös élete. Ennek ellenére a terület a továbbiakban is a káptalan használatában maradt, és a kerengő épületszárnyainak egy része tovább is élhetett. A keleti szárnyban a régi sekrestyét ugyan lebontották és a helyére sokkal nagyobb új gótikus sekrestye épült a XIII. század közepén, az északi épületszárny helyén azonban talán a román-kori falak felhasználásával emeltek új épületeket későközépkorban, amelyek romjait 1935-ben ásták ki (és nagyrészt sajnos ekkor le is bontották). Talán részben a nyugati szárny is fennmaradhatott: a nyugati folyosó területén találtunk egy kelet-nyugati irányú falcsonkot amelyet a Szent István kápolna gótikus alapfalai vágtak el. Ennek északi párját 1937-38-ban tárták fel. E két párhozamos fal feltehetően a románkori Szent István kápolna előtti nyugati kerengőszárny-szakasz leválasztására szolgált, amelyet a kerengő bontsa után talán a kápolna előcsarnokaként használtak tovább. Az 1570-ben lejegyzett Liber Sancti Johannis szerint a Szent István templom előtt állt az éneklőkanonok háza, mellette pedig a székeskáptalan jegyzősége. Ezek szerint ezek az épületek talán az egykori kerengő nyugati szárnyában kaphattak helyet. 

 

 

Mint a fentiekből kiderült, a Szent István kápolnát sem bontották le a tatárjárás után, sőt Rozgonyi Péter püspök 1436-ban társaskáptalant is alapított mellé, és mivel a tatárjárás nyomán a kápolna javai elenyésztek és feledésbe merültek, az újvári főesperességgel egyesítette. Ekkor épülhetett a régi kápolna helyére a gótikus templom, melynek délnyugati sarkát most újra feltártuk. Az ásatás meglepetése volt, hogy az 1937-38-as ásatás során kiásott majd visszatemetett alapfalak mellett, az egykori ásatási szelvény visszatöltésében, egy kupacban nagy mennyiségű kerámia és kályhacsempe töredéket találtunk a későközépkortól a XX. századig terjedő időszakból. Nyilvánvalóvá vált, hogy 1938-ban az ásatás kiselejtezett leleteit visszaöntötték az ásatási szelvénybe, amikor a romokat visszatakarták.

Az egri káptalani kerengő felfedezésének különös jelentőséget ad, hogy a középkori Magyarország területéről eddig még nem ismertünk székesegyházi kerengőket. Ez az épülettípus ugyan szinte általánosnak nevezhető a középkori Európában, magyarországi léte mindezidáig vitatott volt. Az egri példa azonban igazolja, hogy a középkori Magyarországon éppúgy épülhettek kerengők a székesegyházak mellé, mint Európa többi részén.