A 11. század végétől 1241-ig tulajdonképpen nem folyt kiterjedt háború a magyar királyság területén. A páratlanul békés másfél évszázad elképesztő tárgyi kultúrát, gazdagságot hagyott maga után.

 

 

Legalábbis nyomokban azt hagyott. Furcsamód kellett hozzá a tatárjárás esetenként mindent elsöprő tragédiája is: ahol végleg derékba törte az addigi életet, nagyobb az esély, hogy a korszak tárgyi emlékeire lehet bukkanni, hiszen ahol maradtak olyanok, akik eltemessék a halottakat, azok újrakezdték a romokon, az újrakezdés pedig mindig részben a korábbi emlékek elpusztításával, megsemmisülésével jár.

A Bugactól nem messze lévő hajdani Péteri/Pétermonostor azonban éppen az előbbi időzárvány. A 12. században alapított monostor (melynek az első ismert említése 1219-ből származik) a mellette lévő településsel ugyan nem pusztult el mindenestül és végleg a tatárjárás során, azonban a kiirtott lakosság helyére kunokat költöztettek be – ahogy arról már írtunk tavalyi cikkünkben –, akik nem sokra becsülték az itt talált tárgyi kultúrát: egy részét tűzre vetették, de általában ügyet sem vetettek rá.

A hajdani Péteri feltárása – amelyet Rosta Szabolcs vezetésével végeznek – éppen a rengeteg tárgyi lelet miatt unikális. Ezek közt éppúgy találhatóak kegytárgyak – nagy számban limouges-i festett zománc keresztek és lemezek, vagy azok töredékei, amelyek a település és tágabb értelemben az Alföld kiterjedt kereskedelmi kapcsolatairól tanúskodnak –, mint a mindennapi gazdaság emlékei: a többi közt mérlegek, súlyok, amik felvetik a lehetőségét, hogy a településen királyi pénzváltó működött volna (amire nincs okleveles bizonyíték). A bőséges leletanyag azonban nem köthető csupán az apátsághoz, így a teljes település általános prosperitását és jólétét kell feltételeznünk. Ami nem is lett volna csoda, hiszen a Dunával nagyjából párhozamos, de annak mocsaraitól, árterétől védett, Pest, a túlparton pedig Óbuda és Esztergom irányába tartó út mellett feküdt, s kapcsolata lehetett az erdélyi sóbányák nagy átrakó helyével, Szegeddel is. Vélhetően a legkiterjedtebb települése volt a homokhátságnak – amely településhálózatot, a mezővárosiasodás reményét a mongol pusztítás, majd a kun betelepülés semmisítette meg.

A tatárjárás és a kunok érkezése megakasztotta Péteri fejlődését, teljesen azonban csak a török korban néptelenedett el (igaz, már a 13. században jelentőségét veszthette, legalábbis a kolostorát nem élesztették újra). Később se telepítették be újra, az apátsági templom sittjéből emelt dombot azonban még a 20. században is temetkezésre használták (a plébániatemplom romja a 18. században is állt). A mélyszántás ugyan megsemmisítette a felső rétegeket, de így is sikerült az apátsági templom és a hozzá tartozó kolostor maradványait feltárni, s azok konzerválását, bemutatását elkezdeni. A település teljes feltárása azonban még évtizedekig eltarthat.