Citrom és savanyú szőlő

A héten két sajátos, a műemlékvédelemmel kapcsolatos díj talált gazdára hazánkban: egyrészt az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság Egyesület a Műemléki Világnap Alkalmából, a visegrádi Visegrád Hotelben tartott rendezvényén többek között a füzéri vár műemléki rekonstrukcióját "díjazta" saját Citrom díjával, másrészt Füzér Község Önkormányzata, az általa most alapított Savanyú Szőlő Díjra terjesztette elő az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság Egyesületet, különös tekintettel a füzéri vár műemléki helyreállításának "támogatására", valamint a műemlékvédelem területén elért és el nem ért eredményeire.

 

 

Régi bölcsesség, hogy a díjak és kitüntetések sokkal inkább az adományozókról szólnak, mintsem a díjazottakról. Egyesületek, alapítványok mindig is előszeretettel alapítottak és adományoztak díjakat, hogy saját értékrendjüket és ízlésüket ezáltal demonstrálják. Így a díjazottak listája elsősorban az adományozók megismeréséhez szolgáló lakmuszpapír. Ezzel nincs is baj, amíg e díjak pozitív tartalmúak: az adományozott általában örömmel fogadja, bár nem ritkán előfordul az is, hogy egy-egy kitüntetett olyannyira nem ért egyet az adományozó szellemiségével, hogy inkább visszautasítja a neki szánt kitüntetést, ám ezt méltósággal teheti: egy ilyen gesztus sokkal inkább az adományozóra vet rossz fényt, és nem rá. De amint megjelentek a negatív díjak, úgy ez az alapvetően tisztességes játék visszataszító fordulatot vett. Egy negatív díj leplezetlenül a "adományozott" megalázását célozza, így nehéz belőle bármelyik félnek is méltósággal kijönnie, a külső szemlélő előtt pedig egy ilyen méltatlan marakodás könnyen lejáratja azokat az értékeket, amelyeket az adományozó képvisel. 

A magyar műemlékvédelem terén a negatív díj zsákutcájába az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság Egyesületnek sikerült elsőként betévedni, azzal, hogy 2005-ben létrehozta a Citrom díjat. A kiírás szerint a díjat az alábbi szempontok szerint ítéli oda az ICOMOS MNB elnöksége:

 

1. A legsikertelenebb új beépítésért, átalakításért történeti környezetben.

2. A legtökéletesebben félresikerült műemléki helyreállításért, a méltatlan hasznosításért.

3. A legjobban kidolgozott, példaértékű épülethibáért (épületszerkezet, pótlás, kiegészítés, stb.)

4. A legmegragadóbban félresikerült épületszínezésért.

5. A élő műemlék (növényzet, kert, táj, tó stb.) leginkább maradandóra sikerült károsításáért.

6. A leginkább műemlék-szerű rekonstrukcióért: műemlék (citrom) pótlásért.

7. A leghosszabb ideje húzódó műemlék-helyreállításért.

8. A legmeggyőzőbb álműemlék építéséért.

 

 

E felsorolás ellenére az első, 2006-os évben a díjazottak elhanyagolt, vagy műemléki értékeket teljesen figyelmen kívül hagyó módon átépített műemlékek, illetve műemléki környezetben felépített új épületek voltak. 2007-ben viszont meglepő döntést hozott az egyesület elnöksége: ekkor ugyanis már kifejezetten műemléki helyreállításokat is pellengérre állítottak, olyan helyreállításokat, amelyek nem illeszkedtek a díjat kiosztó személyek ízléséhez, így többek között a nyírbátori reneszánsz kastély rekonstrukcióját kívánták ilyen módon bírálni. A következő években aztán alapvetően tartózkodott az elnökség az ilyen jellegű szubjektív értékítélettől, és a citrom díjat újra csak a műemlékek elhanyagolására, vagy a műemléki értékeket figyelmen kívül hagyó beruházásokra való figyelemfelhívásként alkalmazta, ám az idei döntésükkel, a Füzéri vár rekonstrukciójának megszégyenítési szándékával visszatérni látszanak a 2007-ben megnyitott veszélyes útra.

Természetesen mindenkinek joga van egyéni véleményét kifejezni, így minden egyesületnek is joga van a tagsága egyöntetű, vagy akár többségi véleményét nyilvánosan hangoztatni, aki pedig nem ért egyet ezzel a véleménnyel, az kilép, vagy be sem lép egy ilyen egyesületbe. Ugyanakkor az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság Egyesületet egy átlagos baráti körön túlmutató igényekkel lép fel, mint az UNESCO műemléki szervezetének az ICOMOSNAK hazai képviselője, és úgy is tekint magára, mint általában a hazai műemlékvédelem ügyének általános megtestesítőjére. Az egyesületet ilyen módon kezelte és kezeli is a mindenkori kormányzat, az állami hivatalok és intézmények, így helyet kapott és kap a műemlékvédelmi ügyekben illetékes hivatalos testületekben is. Ez olyan felelősséget ró az egyesületre, amely aligha engedhetné meg számára, hogy figyelmen kívül hagyja, sőt határozottan elítélje a műemlékvédelemmel foglalkozó szakma jelentős csoportjainak szakmai véleményét. Sokkal inkább azt tenné kötelességévé, hogy pártatlan módon fórumot biztosítson a műemlékvédelmen belüli szakmai viták lefolytatására, az egyes szakmai álláspontok világos kiérlelésére és megfogalmazására. Mert azt képzelni, hogy csak egy helyes megoldás van minden műemlék helyreállítására és csak egyetlen stílus, egyetlen gondolkodásmód lehet jó a műemlékvédelemben – aki pedig ezzel nem ért egyet azt pellengérre kell állítani és meg kell alázni – az nem naivitás, hanem tudatlanság és bűn. Nem lenne szerencsés, ha az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság Egyesületet végképp erre az útra tévedne.

 

 

A citrom díjjal 2007-ben illetve 2017-ben pellengérre állított két műemléki rekonstrukció: a nyírbátori kastély és a füzéri vár helyreállítása egy nagyon határozott irányvonalát képviseli a műemlékvédelemnek: egyaránt szembemennek a rom-romantikát képviselő, ne nyúljunk semmihez, mindent hagyjunk úgy, ahogy van elvét valló fatalista és a műemlék-helyreállítást kortárs művészeti alkotásként felfogó modernista szemléletű műemléki felfogással, és a romok épületként való helyreállítását, történeti állapotuk minél teljesebb rekonstrukcióját megvalósító restaurátori elvek legtisztább képviselői hazánkban. Bár sokan szeretik összevonni ezt a posztmodern műemlékvédelmi szemléletet a 19. század purizmusával, és bizonyos rokonság valóban fel is fedezhető köztük, azért alapvetően másról van szó: egy mindig is élő, és számos sikeres műemléki helyreállítást alkotó módszerről, amely a 19. század óta, végig a 20. századon keresztül számos pusztuló műemléket mentett meg és mindennél többet tett a múlt tudományos megismerése és e tudás közkinccsé tétele érdekében, a 21. században pedig érzékenyen reagált a kor forradalmian megváltozott történetfelfogására, vizuális kultúrájára és a műemlékvédelemmel szemben támasztott társadalmi elvárásaira. Nem célszerű egy, a műemlékvédelem egyetemes képviseletét önmaga elé célul tűző egyesület, illetve annak vezetői részéről adminisztratív eszközökkel, vagy nyilvános megalázó gesztusokkal lesöpörnie az asztalról a műemlékvédelem egy nagy múltú és ma is eleven, számos sikert magáénak tudó irányzatát, mert végeredményben ez az egyesület hitelességét rombolja majd le, sőt könnyen lehet, hogy még nagyobb bajt okoz, és általában a műemlékvédelem által képviselt értékeket fogja aláásni a társadalom szemében. Szerencsére eddig a második fokozatig még talán nem jutottunk el, de az első lépés már megtörtént, amit Füzér község "Savanyú Szőlő" díja jelez.

 

 

Aki ismeri a füzéri várrom modern kori történetét, jól tudja, hogy itt jóval többről van szó mint egy átlagos műemléki renoválásról. Az évszázadok óta omladozó füzéri vár sokáig csak egy volt hazánk oly sok pusztulásra ítélt rom-műemléke közül. Pár évtizede azonban egy történeti értékek iránt fogékony füzéri plébános meggyőzte a vár alatt elterülő falu lakóit, hogy a vár, amely évszázadokon át őseiket védelmezte, most az ő védelmükre szorul, hogy a végromlást elkerülje. A múlt tiszteletének és a műemlékvédelemnek a vírusával általa beoltott egykori füzéri fiatalok mára felnőttek és hozzáláttak közös gyermekkori álmuk megvalósításához. Idővel az is világossá vált számukra, hogy az ország peremére szorult kis falujuknak nincs más esélye a fennmaradásra, mint hogy legnagyobb értékét, a várat megmentik és vonzó idegenforgalmi célponttá teszik. Ehhez komoly szakemberekből álló csapatot szerveztek akik elvégezték a tudományos kutatásokat, kidolgozták a helyreállítás és a bemutatás terveit. Ezután megteremtették a helyreállítás a pénzügyi és jogi feltételeket, majd végigcsinálták az építkezés kemény munkáját, és végül kitartásukat siker koronázta: az egy éve megnyílott vár ez alatt az év alatt 80 ezer látogatót vonzott Füzérre, amely egy csapásra az ország egyik leglátogatottabb műemlékévé tette a mindentől távol eső, nehezen megmászható hegycsúcson emelkedő épületet. A helyreállított vár képei elárasztották az internetet. A helyreállítás szépsége és gondossága meggyőzte sok korábbi kritikusát is, legalábbis azokat akik el is mentek Füzérre, hogy megnézzék a kész várat. Ritka és régen hiányolt sikere lett Füzér a magyar műemlékvédelemnek. Ekkor érte a méltatlan támadás az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság Egyesületet részéről a 2017-es citrom díjjal. Ám a füzériek már hozzászoktak a küzdelemhez, és gyorsan reagáltak. Az általuk most alapított "Savanyú Szőlő Díj" mottója Phaedrus híres meséje a rókáról és a szőlőről:

 

A bortermő lugasban éhes róka járt,

Ugrált magasba egy szép szőlőfürt felé,

S hogy el nem érte, elkullogva így beszélt:

„Éretlen ez még: savanyút enni nem fogok”

Akik ócsárolják, mit megtenni nincs erejük,

Azokra írtam ezt a példabeszédemet.

 

 

Hogy egy másik mesére utaljak: végre kimondta valaki, hogy a király meztelen. A műemlékvédelem nevében tevékenykedő egyesület totális sikertelenségére tavaly már önmaga is felhívta a figyelmet, amikor saját citromdíját saját magának ítélte oda, de ezt a kétségkívül jogos döntést még úgy próbálta magyarázni, hogy a hiba abban volt, hogy véleményüket nem tudták elég hatékonyan érvényre juttatni a döntéshozók előtt. Az úgy tűnik, fel sem merült az egyesületben, hogy a saját szerepfelfogásuk és a tényleges teljesítőképességük között feszülő ellentmondásból adódik sikertelenségük. Az egyesület már régen nem képviseli a magyar műemlékvédelem egészét, ennek ellenére véleményét és ízlését általános érvényűnek kívánja elfogadtatni, anélkül hogy odafigyelne azokra a közösségekre, szakértőkre és emberekre akik a valódi műemlékvédelem napi harcait vívják, sokszor olyan sikerrel mint a Füzériek. De nem elég, hogy a szemüket, fülüket, orrukat befogva elzárkóznak a körülöttük zajló élettől, még gúnyolni, lejáratni is megpróbálják azokat, akik mást gondolnak a műemlékvédelemről és nem az sok évtizedes dogmákat, hanem a műemlék épületek és a társadalom érdekeit tartják inkább szem előtt. Kár volt kiásni a csatabárdot, mert aligha fog ez a harc sok jóra vezetni, legalábbis egy saját vélt kizárólagos igazságának tudatából épített légvárban élő egyesület számára.