Augusztus 30-án adták át kevesebb mint egy éves kivitelezői munka után az újjászületett diósgyőri várkastélyt. Gáspár Ibolya riportjának első része.

 

 

„A Sajó folyó alatt dél felé […] Diósgyőr tűnik szemünkbe, a királynő vára az azonos nevű mezővárossal, mely alatta fekszik, szép inkább, mintsem erős; Kassától dél felé terül el, szép fekvését és általános bőségét méltán említhetjük. Egy keletről és délről erdőkkel övezett hegy lejtőjén épült. Tavasz idején a szomszédos fák ágain zengő fülemilék és más piciny madarak éneke a várszobákban lakók fülének csodálatos gyönyörűséget szerez. A vár alatt egy hegyi patak folyik, rengeteg benne a pisztráng s más finomabb hal. Innen fél mérföldre van Miskolc mezőváros (némely lakosainak egykori táncai miatt már akkoriban híre volt), a várhoz tartozik, kiváló borokban, és mindenféle élelemben bővelkedik.” 1536-ban Oláh Miklós vetette papírra a fenti sorokat Hungária című traktátusában, amelyet Mária királynő, II. Lajos özvegye számára készített Brüsszelben. 

Oláh közel félévezredes leírására gondolok útban a miskolci pályaudvarról Diósgyőr felé a villamoson. Egyszerre daruk, majd a vár tornyai tűnnek elő az alacsony házak fölött. Magam mögött hagyom a főút forgatagát, és egy nyugodt kertvárosba érkezem. Bár az eltelt ötszáz év során szinte teljesen megváltozott a környezet, a királynék várpalotája ma is méltóságteljesen vigyázza a lillafüredi völgy bejáratát a Bükk lábánál. A környék csendjét a rekonstrukciós munkálatok zaja töri meg, amely során a várat 16. század eleji állapotában építik újjá. 

Falai között a XVIII. század végén szűnt meg az élet, az elhagyott épületet benőtte a gyom, köveit a közeli házak építéséhez hordták el. Még 1873-ban is bontatták azokat az uradalmi gazdatisztek számára épülő lakásokhoz. A teljesen gazdátlanul maradt várat lassanként teljesen benőtte a sűrű bozót, a rom látképét 19. századi festmények és rajzok örökítették át az utókornak. Ekkor alakult ki a sokakban ma is élő romantikus kép: a hegyek között, tavacska fölé magasodó négy vaskos torony, közöttük csonka falszakaszokkal. Bár 1856-ban Henszlmann Imre már felfigyelt a kápolna még látható, szép részleteire, csak 1892-ben kezdődött a romok felmérése a Műemlékek Országos Bizottsága megbízásából. Az 1890-es évek a vár iránti érdeklődés jegyében teltek: a régészet és a műemlékvédelem hőskorában egyre-másra kerültek elő a várból elhurcolt faragott kövek. A pálos kolostor kerítéséből például az a reneszánsz márvány oltártöredék, amely „diósgyőri Madonna” néven vált ismertté. És leletek, amelyek egy része mára nyomtalanul eltűnt. Újabb felmérések, kutatások születtek, a levéltári, történeti források összegyűjtése következett, az első, tudományos igényű feltárásra pedig 1934-1936-ban került sor. A rom azonban konzerválatlanul maradt, a II. világháború idején tovább pusztult, egészen 1953-ig, amikor megindultak a munkálatok és az újabb feltárások.

 

 

 „Orgonabokros domboldal. 1956 nyarán az észak-magyarországi tanszéki kiránduláson abszolút romként láttuk” – összegezte az első találkozást budapesti otthonában Dr. Czeglédy Ilona régész, aki 1963 és 1973 között az ásatását irányította. „Eredetileg római koros voltam, és nem is sejtettem, hogy egyszer a diósgyőri vár feltárásán dolgozom majd. Egy ideig nem volt állandó munkám, később azonban az Országos Műemléki Felügyelőséghez kerültem. Akkoriban a helyzet szülte a megoldásokat. 1962-ben engem jelöltek ki Diósgyőrbe, ahol én lettem a 17. régész, aki ásatást vezetett.” Addig nem látott nagyságrendű feltárás vette kezdetét: összesen 30 ezer köbméter földet mozgattak meg és félmilliónyi leletanyagot hoztak felszínre a belső vár 2500 és a külső vár 50 000 m2-es területén (az intenzív ásatás 1963 és 1967 között folyt). „Olyan léptékű lett a feltárás, hogy tiszta lapot kellett nyitni. Túl sok mindent találtunk, az új kutatási eredmények pedig az akkori helyreállítás alapvető változását idézték elő: a rekonstrukciós elképzelések helyett a romkonzerválással egybekötött kiegészítés valósult meg, eltérő anyagok segítségével csak a legszükségesebb funkcionális kiegészítéseket alkalmaztuk. Egységes volt a kutatás, a tervezés, és a kivitelezés, ez egy nagyon jó évtized volt.” – idézte fel Czeglédy az első műemléki helyreállítás időszakát. A terveket – a múzeummá alakítással együtt, először kollégaként, később második férjeként – Ferenczy Károly Ybl-díjas építész készítette, és a komplex kutatómunka során forrás-, térkép- és ábrázolásgyűjtést is végeztek. „Összefogott a város, a minisztérium, a szakmai felügyelet, a diósgyőri várból sokak számára személyes és közös ügy lett. A maga idejében – a szakma véleménye szerint – ez volt a legkiemelkedőbb magyar romhelyreállítás.” – hangsúlyozta a vár feltárója, aki A diósgyőri vár című, 1988-as kötetében publikálta kutatásának eredményeit.

 

 

Most, 2014 augusztusában újabb átalakulásnak lehetünk tanúi Diósgyőrött. A múzeum kapuján belépve majdnem egykori teljes tömegében magasodik fölém a későközépkori várpalota. Dr. Lovász Emese, a Herman Ottó Múzeum régésze fogad, aki 1994-től vezeti az ásatásokat és a jelenlegi rekonstrukció muzeológiai terveit készíti. Amikor azt kérdezem, miért is került sor erre a rekonstrukcióra, Pap János várkapitány 1662. december 29-én kelt levelének részletét idézi: „ „…én is látja Isten, eluntam az nyomorgást, mert az nyakamban hullton hull mind eső, mind kő, elannyira, hogy dézsákkal hordatom ki a vizet házamból, kegyelmetek mentül hamarébb lehet lásson hozzá, mert az töröktül nem félek úgy mint az kőtül, azt sem tudom honnan szakat nyakamban vagy pedig házam népének nyokokban…”. Akárcsak akkor, amikor ez a levél a végvár felmérésekor született, ránk is potyogtak már a kövek. Hiába konzerváltuk évről évre a falakat, a védelmüket nem sikerült tartósan megoldani.” – hangsúlyozza Lovász.

 

 

„1999-ben kaptunk először megbízást a vár felújítási terveinek elkészítésére, ez tulajdonképpen változatlanul hagyta volna az 1968-as helyreállítást.” – mondja Cséfalvay Gyula építész, a vár felelős tervezője, aki Botos Judit vezető tervezővel 1999 óta dolgozik a vár helyreállításának építészeti tervein. „Ezeket a falakat rétegesen építették annak idején: van két külső, szépen, nagyobb kövekből rakott réteg, amelyek közé kitöltő falazatot raktak. A legtöbb baj a téli hőmérsékletingadozásból adódott, hiszen a beszivárgó nedvesség állandóan megfagy és kiolvad, ez pedig pusztította a falakat. Mire a megerősítéseket befejeztük, kezdhettük az egészet elölről. Erre a problémára pedig hosszú távon a tető jelenthetett megoldást.” Időközben a megrendelő – a vár állami tulajdonú műemlék, de Miskolc megyei jogú város önkormányzata kezelésében van – részéről is felmerült az igény bizonyos térrészek helyreállítására a várban. 2002-től egy megvalósíthatósági tanulmány keretében kezdték meg annak vizsgálatát, hogyan lehetne egy másfajta szemléletmóddal, hitelesen tereket létrehozni Diósgyőrött. Hosszú kutatómunka, falkutatás kezdődött, amelynek során hatalmas anyag gyűlt össze.

 

 

Szekér György építész-művészettörténész, a jelenlegi rekonstrukció engedélyezési terveinek társtervezője veszi át a szót: „A négy torony magasan állt, rajta a védőfolyosók, az úgynevezett gyilokjárók konzolsorai jelezték az egyes palotaszárnyak párkánymagasságait, tehát, ha egy laikus látogató odament, egy félórás nézelődéssel nagyjából el tudta képzelni a négy körbefutó szárnyat és a középudvart. Ugyanakkor a nyílásokat, az ablakokat, a faragványokat nem ismertük, erről nagyon kevés információ volt. Mintha egy koponya üres szemüregekkel lett volna előttünk.” Azonban 2002-ben a külső, úgynevezett Huszárvár területén álló barokk épület, a Déryné-ház felújítását megelőző falkutatás során kiderült, hogy gyakorlatilag az egész a vár köveiből épült fel. Ezekből több mint 400-at tudtak regisztrálni a falakban, 195-öt pedig ki is lehetett emelni. „Ezen kőtöredékek elemzése során kiderült, hogy ezek szinte kizárólag a vár palotaépületének bontásából valók és főként az északi szárnyból származnak. Így a mostani kutatások eredményeképpen annyival több az adat, hogy nem csak a koponyát látjuk, amelyből adott esetben egy antropológus művész rekonstruálja az arcot, hanem azt is meg tudjuk mondani, hogy mondjuk kék volt a szeme.” Így sikerült például azonosítaniuk az északi ún. lovagterem kapujának a köveit – a keret 70%-a előkerült. „Kiderült, hogy az északi szárny lovagterméből több adat van, mint amennyiből Gerő László annak idején a budai nagytermet megalkotta. Tehát azt mondtuk, hogy hitelesebb helyreállítást lehetne csinálni, mint a műemlékvédelem aranykorának nevezett korszakban.”

 

 

Miskolc városa anyagi forrásokat keresett a rekonstrukció megvalósításához. Mindez a Diósgyőr-Lillafüred komplex kulturális és ökoturisztikai fejlesztése projekten belül valósulhat meg az Új Széchenyi Terv keretében, az Európa Unió támogatásával. „2012. június 10-én írtuk alá a támogatási szerződést az EU-s projektre vonatkozóan és ennek első ütemeként 2013. szeptember végén adtuk át a lillafüredi függőkertet. A várra vonatkozó szerződést 2013. augusztus 7-én kötöttük és a munkaterületet másnap adtuk át a kivitelezőnek. A projekt egészének költségvetése 2,7 milliárd forint, amiből megközelítőleg 2,3 milliárd forint támogatást kaptunk. Ebből a diósgyőri vár kivitelezése eszközbeszerzéssel, belsőépítészettel együtt körülbelül 1,2 milliárdos beruházás.” – mondja Urbán-Csohány Orsolya projekt- és műszaki menedzser, aki időközben csatlakozott hozzánk.

Miközben áthaladunk a várárok fölött átvezető hídon a belső vár felé, Cséfalvay Gyula a falak stabilizálására alkalmazott módszerről mesél: „Hosszan, akár a fal teljes szélességében furatokat készítettünk, amelyekben ragasztóval acél spirálokat helyeztünk el. Ezek olyan térhálót képeznek, amelyek összefogják a falazatot. Kovács Csaba statikus állapította meg, hogy egy-egy falnál milyen sűrűn kellett ezeket befúrni.”

Anonymus, III. Béla király névtelen jegyzője említi először Diósgyőrt Gesta Hungarorum című krónikájában a XII-XIII. század fordulóján: „A vezér Böngér fia Borsnak adományozta a nagy földet a Tapolca folyó vizétől a Sajóig, amelyet most Miskolcnak neveznek, és neki adta a várat, amelyet Győrnek mondanak és ezt a várat Bors a saját várával Borsoddal egy vármegyévé tette.” Ekkor tehát már vár állott a természetes árokrendszerrel körülvett sziklabércen, amelyet a régészeti feltárások is megerősítettek. Majd a XIV. század elején Ákos nembéli Ernye bán emeltetett itt egy szabálytalan alaprajzú erősséget, de az újonnan épített várat I. Károly felségárulás miatt hamarosan elkobozta. 

 

 

Diósgyőr felvirágzása I. Károly fia, I. (Nagy) Lajos uralkodása alatt kezdődött, hiszen a Budáról Krakkóba vezető egyik fontos útvonal közelében helyezkedett el. „A köztudatba Diósgyőr a királynék váraként vonult be, de I. Lajos építette. A lengyel orientáció következtében vált a kiváló fekvésű Diósgyőr központi szerepűvé, vadászterületként egyébként is jelentős volt. Az 1360-as évek közepén szerezte meg a király a birtokokat, ezt tulajdoníthatjuk e nagyszabású koncepció, a szabályos várpalota kiépítése kezdetének.” – hangsúlyozza Szekér György. I. Lajos 1370-es lengyel királlyá koronázása után itt rendezte be egyik mellékrezidenciáját. Lebontatta a korábbi várat, és szabályos, téglalap alaprajzú új épületet emeltetett, amely az ekkor már Európa-szerte elterjedt, középudvaros, gótikus vártípus képviselője lett. Udvarát négy oldalról emeletes épületszárnyak övezték, négy sarkán egy-egy karcsú torony magasodott és sokszorosan tagolt védelmi gyűrűk vették körül. „A forrásokból ismert Ambrus mester tervezhette meg a falak tömegét, aki murátor volt, tehát kőműves és valószínűleg erődítési szakember. Egyébként nagyon érdekes, hogy a diósgyőri várkápolna és a budai királyi palota kápolnájának a részletei, méretei nagyon hasonlóak, szinte centire megegyeznek. A budai építkezések egyik mesterét ismerjük: az a bizonyos János mester, aki Budán házat is kap, a későbbi források pedig említenek egy Pocakos János mestert, tehát elképzelhető, hogy ő volt az a Nagy Lajos-kori építőmester, aki az egyik jelentős résztvevője volt ennek az építkezésnek.” – meséli a kutató, aki kiemeli, hogy a középkori nagyszabású királyi építkezések megindulásakor mindenhonnan összesereglettek a mesterek, akiknek a központi koncepció kivitelezése érdekében több vezetőjük is volt.

Szekér György szerint a palota koncepcióját több építészeti minta is befolyásolta. Az itáliai hadjáratok révén érkezhetett a szabályos kompozíció, és a lovagrendi építészet, tehát a Baltikum, illetve a Közép-Rajna-vidék építészete is hatott rá. Mivel a vár egyes építészeti elemei megelőzik az említett német területek művészetét, elképzelhető, hogy Erzsébet anyakirályné aacheni látogatását követően mestereket hozott magával, akik később Diósgyőrben is dolgoztak. 

 

 

Így született a pompás diósgyőri várpalota, vagyis a belső vár, amelynek bejárata az északi palotaszárnyon vezetett keresztül, amely kétszer olyan széles volt, mint a többi. Földszinti szobasora előtt boltozott árkádsor húzódott, a másik három palotaszárny földszintjén pedig különbejáratú szobák nyíltak az udvarról, amelyekben valószínűleg az udvarnép lakott. A keleti szárny középső ajtaja azonban a kétszintes kápolna földszintjére vezetett, amelynek sokszögű szentélye bástyaszerűen kiugrott a várfal síkjából. A kápolna két szintjét egy nagyméretű nyílás kötötte össze a hajó közepén. Az emeleti szentély két oldalán egy-egy imafülke is nyílott, amelyből rá lehetett látni a kápolna főoltárára. Az udvarból két lépcső vezetett az emeletre: egy szélesebb az északi árkádsor előtt és egy keskenyebb a déli oldalon, amelyet a fölötte magasodó torony miatt szinte soha nem ért a napfény. Az északi palotaszárny első emeletén kapott helyet a nagyterem, vagy lovagterem. Több mint 300 négyzetméteres terét három középoszlop két hajóra tagolta, így nyolc boltszakaszból állt. A keleti szárny első emeletén, a reprezentatív uralkodói magánkápolna két oldalán alakították ki a király és a királyné magánlakosztályát, amelyek egyforma elrendezésűek voltak. A kor szokásának megfelelően mindkettő három helyiségből állt. Bejáratuk a középső, legnagyobb terembe vezetett, amelyekből két kisebb szobába juthattunk. A lakosztályok legbelső részét, a hálószobát a saroktornyokban rendezték be. A vár harmadik, nagyobb lakosztályát a déli szárnyban helyezték el, amely négy helyiségből állt és valószínűleg az anyakirályné, Erzsébet számára rendezték be. A nyugati szárny az északihoz hasonlóan reprezentatív célokat szolgált: itt kapott helyet a másik, egyhajós nagyterem és egy kisebb kamra. Az összes emeleti teret bordás keresztboltozat fedte.

Czeglédy Ilona kutatásai szerint „I. Lajos egyre többet tartózkodott Diósgyőrben és környékén, különösen az őszi vadászatok idején, majd a karácsonyi ünnepeken. […] itt lépett fel Magyarországon először mint lengyel király, az 1370. november 17-i megkoronázása után.” Az itt játszódó legjelentősebb történelmi esemény is I. Lajoshoz köthető: 1381 őszén a genovai és a velencei küldöttség tagjai érkeztek Diósgyőrbe, hogy a palota falai között írják alá a torinói békét. „Maga a békekötés augusztus 24-én Torinóban történt, a ratifikáló okmány azonban szeptember 26-án kelt Diósgyőrben. Az okirat egyik érdekes és jellemző rendelkezése: Velence kötelezte magát, hogy – függősége jeléül –, minden vasárnap és az ünnepnapokon a Szent Márk téri zászlórúdra felvonja a magyar király Anjou-liliomos lobogóját.” A latinul írt okmány vonatkozó sorainak fordítása így hangzik: „…Készült Diósgyőrben, a királyi várban, ezen vár egy kamrájában a kis szoba mellett.” A delegációkat a palota legfontosabb, egyben legnagyobb helyiségében, az északi szárny lovagtermében fogadhatta I. Lajos, míg a békeokmányt a nyugati szárny kis kamrájában hitelesíthették.

 

 

A diósgyőri vár I. Lajos halála után, illetve Luxemburgi Zsigmond uralkodása alatt vált a királynék palotájává. Először Lajos özvegye, Erzsébet királyné, és lánya, Mária királynő rezidenciája lett. Miután Mária 1395-ben lovasbalesetben életét vesztette, Zsigmond újra megházasodott és Cillei Borbálát vette feleségül. „Zsigmond korában született a később hagyománnyá vált szokás, miszerint Diósgyőr a királynék jegyajándéka lett. Borbála hűtlenségbe keveredett, ám úgy tűnik, Zsigmond sem volt szent ember.” – idézi fel Szekér György a középkori históriát. „Mindenesetre toleráns volt és az országnagyok egyetértésével 1424-ben Diósgyőr a királyné birtoka lett. Gyakorlatilag oda száműzte hűtlen feleségét.” 

A magyar királynéknak több gyönyörű birtokuk is volt, mivel különösen fontos volt, hogy azon az életszínvonalon éljenek, amely méltó hozzájuk. Így lett a gazdag diósgyőri birtok Luxemburgi Erzsébet, Podjebrád Katalin, majd Aragóniai Beatrix, később Candale-i Anna, végül pedig Habsburg Mária jegyajándéka. „Erzsébet anyakirálynéval együtt legalább nyolc olyan hölgy bírta egykor a diósgyőri várat, akiknek az anyagi forrásai lehetővé tették a palota átépítését. Bonyolult a vár építéstörténete, több átépítést is meg lehet határozni mind régészetileg, mind falkutatásban. Nagyon markáns azonban a későközépkori, 1522 és 1526 közé tehető átalakítás, amikor Habsburg Mária igazi királynői lakosztályt épített ki. Gyakorlatilag a teljes Magyar Királyság összes népének nyelvén, például latin, illír és német nyelvű feliratokkal tudatta, hogy ez az ő rezidenciája.” Korábban az egyes tereket csak a folyosóról lehetett megközelíteni, a királyné viszont azt a fajta reneszánsz térszervezést építtette meg, amelyet enfilade-nak nevezünk. Vagyis az átjárást biztosító ajtók tengelyei egy vonalba esnek, ezáltal végig lehet ezeken a tereken vonulni.