Feltárulhatnak a reneszánsz erőd részletei

Bár a győri erőd Dunakapu téren „felejtett” szakaszának a feltárása, léte és sorsa tavalytól fuldoklik a város belpolitikai csatározásaiban, mélygarázs ide, komplett helyreállítás oda, érdemes végiggondolni, hogy miért is fontos ez a feltárt torzó, netán mire lehet számítani az idei ásatási szezonban.

Mint a reneszánsz hadi építészeti objektumok szinte mindegyike a Kárpát-medencében, a győri erőd is évtizedekkel Mohács után született meg, ám kifejezetten korainak számít az ország szívéből Ausztria felé vezető felvonulási útvonal mentén létrehozott védelmi rendszerben. Két Bécs ellen intézett oszmán offenzíva után 1539-ben született döntés az egyébként középkori – ám mint ilyen, a korszakban komoly tüzérséggel szemben szinte hasznavehetetlen – várral is védett város megerősítéséről. 1542-ben – Buda eleste után – láttak ténylegesen munkához, de kezdetben jobbára fa-föld sáncokat emeltek. 1555-ben született meg a döntés a régi várat és az egész várost magában foglaló korszerű, kőből-téglából építendő erőd létrehozására, amely 1562-re a török elleni védelmi rendszer kulcspontjává, az egy főkapitányság székhelyévé vált.

Ha ma bejárjuk Győr belvárosát, még a modern beépítés dacára is szembeötlő a városmag harcászatilag kimagasló értéke. A püspökvárat, s vele a tőle keletre fekvő városmagot északon a Mosoni-Duna, nyugaton a Rába védi: így elegendő volt elsősorban a keleti és déli védelemre koncentrálni. A falakat gyorsan felhúzták: az erőd az 1560-as években már állt, de teljes befejezése, például a mellvédek kiépítése még újabb évtizedeket vett igénybe. 1594-ben ezért is eshetett el a vár kéthavi török ostrom után. Mikor négy év múlva a keresztény seregek kiűzték a törököket, újabb hosszadalmas helyreállítási munkák kezdődtek. Az 1660-as években pedig nagyszabású bővítési tervek készültek, amelyekből azonban kevés valósult meg.

Az erődváros – a körülkerített terület akkora volt, hogy Győr csak a 18. század végére nőtte ki –, egyébként mesterséges szigeten állt, hiszen délről és keletről is vizesárok kerítette. A lehetséges ostromnak leginkább kitett szakaszon csupán egy, a fehérvári kapu nyílt, a bécsi kapu nyugaton, a Duna kapu északon volt: utóbbi a jelenlegi tér nyugati sarkában, a ma álló híd táján, így ebben az évben van esély a maradványainak azonosítására. Hogy mennyi maradt a kapuból, amelyet torony is védett, és a falakat megtámasztó széles sáncon átvezető alagútszerű kapualjon lehetett bejutni a városba, legfeljebb remények lehetnek, hiszen a híd alapozása nagyrészt megsemmisíthette.

A 18. századra az erőd – hasonlóan a Kárpát-medence északi részén lévő társaihoz – inkább nyűg lett a városnak, hiszen a stratégiai szerepe megszűnt, védelmi rendszere pedig a bővítések ellenére egyre korszerűtlenebbé vált, ugyanis egykor hatalmasnak tűnő méretei a fejlődő tüzérség miatt ebben a korban már túl kicsinek számítottak. Ám mivel kincstári tulajdon volt, s a katonaság fennhatósága alatt állt, a bontásáról szó sem lehetett egészen 1820-ig, amikor az uralkodó a győrieknek ajándékozta. A lelkes polgárok hamar eltüntették a keleti és a déli szakaszt, ám az az erőd északi részlete még haladékot kapott, különösen mivel új funkciót kapott: miután a 18. század közepén a bástya déli részén felépültek az úgynevezett pattantyúsházak, a kazamaták pincéül szolgáltak, míg maga a bástya és az erődfal árvízvédelmi védmű lett. A felszín feletti részek teljes visszabontására csak az 1930-as években, a tér kialakításakor és feltöltésekor került sor. Ekkor szüntették meg a déli házsort is.

A tér feltárását tavaly kezdte el a Xantus János múzeum, Deák Andrea régész vezetésével. A tervezett mélygarázs építését megelőző feltárást idén a tér egészén, 5 méteres mélységig folytatják, feltehetően egész az év végéig.

A dunai kapu mellett számítani lehet esetleg belső támfalak, kazamatafolyosók előkerülésére is. Műemléki védelmet azonban csak a várfalak és az ágyúlejáró kapott, így például a pattantyúsházak padlóját, már csak a feltárás folytatása miatt is, el kell bontani. Így azonban esetleg lehetőség nyílik a római kori és középkori város maradványainak, esetleg a kőerődöt megelőző palánkerődítések nyomainak felfedezésére is.

Bár az eddigi leletanyag nem volt túlságosan bőséges – aligha lehetett másra számítani –, az újkori kerámiatöredékeken, két, feltöltési rétegben talált ágyúgolyón kívül érdekes, hogy viszonylag nagy számban kerültek elő érmék, köztük római koriak is. Természetesen ezek is a feltöltésben voltak, így a rétegek datálására nem alkalmasak.