Fény derülhet az Atyuszok történetére

Kezdetét vette az almádi monostor alapító kegyúri családjának, az Atyuszoknak az archeogenetikai vizsgálata. Ha eredményesen zárul, az övék lehet az első olyan kora-középkori eredetű főúri família, amely tagjainak családi viszonyait részletesen megismerhetjük.

 

 

Az első érintetlen kegyúri temetkezések még az almádi monostor 2017-es ásatási évadja során bukkantak elő az apátsági templom oldalkápolnájában. A két falazott, sírkővel lezárt sír összesen legalább négy ember maradványait rejtette, valamint további öt személynek a sírföldbe keveredett csontjai is előkerültek. Az egyik sírba egy idősebb nőt, a másikba eredetileg egy férfit temettek el. Az antropológia vizsgálatokat követően a földi maradványokat 2021 augusztusában újratemették a monostorapáti templomban a részükre kialakított szarkofágban. Tavaly szintén kerültek elő bolygatatlan temetkezések a háromhajós templom déli szentélye mellől, valamint feltártak három nagyméretű gödröt is, amelybe a bazilika közepén lévő nagyméretű, falazott sírban feldúlt temetkezésekből származó csontokat dobálhatták kincskeresők az újkorban az épület kirablása során.

 

 

 

Az érintetlenül több ütemben talált temetkezések már lehetőséget adtak arra, hogy feltételezéseket lehessen tenni az ott nyugvók családi viszonyaira. Éppen ezért néhány nappal ezelőtt felnyitották a monostorapáti szarkofágba helyezett sírládákat és mintát vettek az archeogenetikai vizsgálatokhoz, amelyekre Mende Balázs Gusztáv, az ELKH BTK Archeogenomikai Intézete kutatójának vezetésével kerül majd sor. A DNS-vizsgálatokon kívül radikarbon kormeghatározásokkal és izotópvizsgálatokkal is igyekeznek majd egyes maradványokat kutatni.

A végeredményre még várni kell, azonban érdemes már most megfogalmazni néhány olyan – a régészeti és történeti kutatásokban gyökerező – munkahipotézist, amelyekre az újabb természettudományos vizsgálatok, akár megerősítő, akár cáfoló válaszokat adhatnak.

 

 

De kezdjük a régészeti feltárások adataival.

A kolostor terültéről számos másodlagosan felhasznált római faragványon kívül két igényes, 11. század közepére keltezhető faragvány is ismert, ám egyelőre a hozzájuk tartozó templomépület régészeti maradványait nem találtuk meg. A római kövek a közeli monostorapáti római villából származhatnak, a 11 századi faragványok pedig arra vallanak, hogy a monostor helyén, vagy a közelében már a 11. században lehetett valamilyen jelentősebb templomnak. 

A legkorábbi általunk feltárt épület a bencés monostor háromhajós, háromapszisos románkori bazilikája. Ennek területén a legkorábbi leletek a 12. század első felére keltezhető anonim dénárok voltak.

 

 

A templom északi oldalán állt a sekrestye és a torony, délkeleti sarkához pedig utólag épült hozzá egy románkori kápolna, amit már a középkor folyamán lebontottak. A kápolna teljes területén temetkezések voltak. A kápolna félköríves apszisa előtt, a középtengelyben, egy kváderekből falazott női sír került elő. Mögötte egy valamivel későbbi, de hasonló falazatú férfisírt találtunk, amit egy felfelé fordított római sírsztélével fedtek le. 

A kápolna apszisához utólag épült hozzá egy szintén románkori, kívül kerek, belül hatkaréjos alaprajzú rotunda. Egy következő periódusban a rotunda, a bazilika és a délkeleti kápolna közé egy helyiség épült be, amit a kápolnától egy pilléralap választott el, tehát valóján a kápolna térbővítménye és egyúttal a rotunda előcsarnoka is lehetett. Ebben is falazott sírok sorakoztak. 

A kolostortemplom területén megfigyelhettünk még egy Árpád-kori átalakítást is: a kórus és szentély területén megemelték a padlószintet és egy márványpadlót, valamint egy gazdagon faragott márvány kórusrekesztőt és szószéket építettek. A szentélyrekesztő pilléreinek ornamentális díszére közeli analógia a zárai székesegyház 13. századi nyugati homlokzatáról ismert. Az ekkor készült szintemelésből egy 12. századi ólomfeszület és II. Eberhard salzburgi érsek friesachi dénárja került elő, ami alapján ez az átalakítás a 13. század első felére keltezhető. 

Később, feltehetően már a 15. században, a templom déli és nyugati részén végeztek javításokat és átalakításokat. 

 

 

A középkor végén épült fel a kolostorkerengő, illetve a vele egykorú nyugati kolostorszárny. Ekkor bontották le a templom délnyugati sarkánál álló kápolnát, amelyben a legutolsó temetkezés egy gyermeksírt volt, amit V. Károly 1521-es bécsi pfenningje keltezett.

A régészeti megfigyelések összhangban vannak a kolostor gazdag írott forrásanyagával. Almád monostorát 1121-ben alapította egy Atyusz nevű előkelő. A Zsigmond király 1420-as átiratban fennmaradt alapítólevél előadja, hogy a monostor alapítását már Atyusz atyja Bánd tervezte, de a megvalósításban a halála megakadályozta, ezért azt fiaira, Atyuszra és testvérére, Miskára bízta, ellátva őket az ehhez szükséges javakkal. A monostor templomának építését, atyja akaratából 1117-ben Atyusz kezdte meg, és az adománylevelet a felszentelés alkalmából 1121-ben adta ki II. István király jóváhagyásával. Ekkor átadta az atyja által e célból ráhagyott birtokokat, valamint saját birtokaiból is adományozott a monostor javára. Előadja, hogy mostohaanyja, Gyönyörű úrnő is adományt tett a monostornak, mielőtt jeruzsálemi zarándoklatra indult. 

1164-ben Miska fia, a fiú utód nélkül maradt István végrendeletében jelentős birtokokat hagyott a monostorra. Talán ehhez az adományhoz lehet kapcsolni a nagyméretű rotunda létesítését. 

Később Istvánhoz hasonlóan járt el a szintén fiú örökös nélkül maradt Sal ispán is 1221-ben, majd 1227-ben kiadott végrendeleteiben, amelyekben vagyonát a monostornak adta. Erre az időszakra keltezhető a templom új márvány-kórusának az építése, aminek finanszírozásában így talán Sal ispán öröksége is szerepet játszhatott.

A monostor történetének utolsó korszakából is fennmaradt egy figyelemreméltó adat, ami segít értelmezni a feltárásunk eredményeit. Az 1508-as bencés vizitációja alkalmával említettek egy, a monostorban álló Szent Domonkosnak szentelt kápolnát, amelynek tetejét Tolnai Máté főapát korábbi intése ellenére sem javította meg a részeges almádi apát, így annak falai ekkor már romladozni kezdtek. Minden bizonnyal ez a romos kápolna lehetett az, amit valamivel később, az új kerengő építése során lebontottak, és a maradványait mi a templom délkeleti sarka mellett, a kerengő alatt találtuk meg.

A kápolna Szent Domonkos titulusa elég különös egy bencés apátságban. Amennyiben valóban az templom délkeleti, románkori kápolnájáról van szó, akkor védőszentjeként szóba sem jöhet az 1234-ben kanonizált dominikánus rendalapító Guzmán Szent Domonkos. Viszont 1200 előtt viszonylag kevés Szent Domonkos ismert, akik közül mindössze egyetlen hozható esetleg kapcsolatba Almáddal. Ő sorai Szent Domonkos, aki a 10-11. századi bencés reform fontos alakja volt Itáliában. Számos monostort alapított, de a legjelentősebb közülük a latiumi Sora, ahol 1031-ben el is temették. 1104-ben a Során átutazó II. Paschalis pápa Domonkos apátot hivatalosan is szentté avatta. Szent Domonkos apát sírja hamar zarándokhellyé vált, amiben az is közrejátszhatott, hogy Sora az Itálián át Jeruzsálembe vezető zarándokútnak, a Via Francigenának az antik Via Latinán vezető egyik ága közelében fekszik, márpedig ez az út az első keresztes hadjárat sikere után igen forgalmassá vált. Ráadásul sorai Szent Domonkos apátot a mérges kígyók marása és veszett kutyák harapása, valamint a vihar és jégeső, de láz és fogfájás ellen is gyakran segítségül hívták a hívek, márpedig ezek a csapások egy zarándok számára mind komoly veszélyt jelentettek.

Almádnak sorai Szent Domonkossal való esetleges kapcsolata is a jeruzsálemi zarándokúttal függhet össze. Mint az almádi monostor alapítóleveléből tudjuk, Gyönyörű úrnő, Bánd második felesége még valamikor 1121 előtt, vélhetően férje halála után, azaz talán 1117 körül jeruzsálemi zarándoklatra indult. Ebben az időben, 1116 és 1119 között a dalmáciai városok birtoklása miatt háború dúlt Magyarország és Velence, valamint a Velencét támogató Bizánc között. Márpedig ilyen háborús körülmények között egy előkelő magyar úrnőnek nemigen lehetett más választása, minthogy megkerülve a csatatereket, Itálián át utazzon el a Szentföldre. Az itáliai út ugyanis jobbára Magyarország szövetségeseinek földjén: a pápai államon és a szicíliai normann királyságon át vezetett. Ezt annál is inkább megtehette, mert éppen az 1120 előtti években folyt a II. István magyar király és Róbert capuai normann herceg lánya közötti házasság diplomáciai előkészítése, így Gyönyörű talán még egy Capuába tartó magyar követséghez is csatlakozhatott zarándokútja első felében, márpedig Sora éppen a capuai hercegség határán feküdt. Gyönyörűnek így volt lehetősége arra, hogy hozzájusson sorai Szent Domonkos valamilyen ereklyéjéhez, ezért hazatérve felépíthetett az almádi apátságban e szent tiszteletére egy kápolnát, amelynek oltárába elhelyezhette az ereklyét később pedig ő maga is ez elé az oltár elé temetkezhetett.

 

 

Az Almád monostorában feltárt kegyúri sírok világosan két csoportra tagolódnak: a templom közepén lévő kriptára és a Szent Domonkos kápolnára. E két sírcsoportra a magyarázatot talán a kegyúri család két ágra való tagolódásában kereshetjük. 

Egy 1223-as magánoklevélben a nemzetség négy tagja szerepel: László fia László ispán esküvője alkalmából ugyanis egy birtokot ajándékozott új hitvesének, és ezért megegyezett a birtok tulajdonjogában érdekelt atyafiaival: Atyusz fia Atyusz bánnal, Miska ispánnal és Sal ispánnal, hogy az asszony halála után eme birtok rájuk fog majd szállni. Ez az egyezség azt mutatja, hogy a négy férfi meglehetősen közeli, minden bizonnyal unokatestvéri és talán testvéri kapcsolatban állhatott egymással. Ezt a feltevést erősíti meg, hogy később, mikor az oklevélben szerepkő Miska ispán fia Salamon bán fiú utód nélkül halt meg, birtokait Atyusz fiai Atyusz bán örökölte.

Az almádi monostor egy 1249-ben kiadott hiteleshelyi oklevelében viszont feltűnik a nemzetség egy másik ága is. Az oklevél Dénes fiait, Bándot, Dénest és Miskát az almádi monostor patrónusainak nevezi. Az a körülmény, hogy sem Dénes, sem le- vagy felmenői nem szerepeltek az 1223-as egyezségben, arra vall, hogy ő László ispánnal csak távolabb rokonságban állhatott. 

Ennek a Dénesnek egyik unokája, Bánd 1274-ben, Henrik almádi apáttal együtt a Szentföldre készült, és ez alkalommal visszaadta a monostornak azokat a birtokokat, amelyeket még őse Atyusz bán a monostor alapítója adományozott az apátságnak. Minden bizonnyal I. Atyuszra gondolhatott, hiszen ő volt a monostor alapítója, bár hogy miért nevezte bánnak, azt nem tudjuk. 

Ezen adatok alapján talán nem túlzott merészség azt a feltételezést megfogalmazni, hogy Dénes és utódai valóban a monostoralapító I. Atyusz egyenesági leszármazottai lehettek, míg az 1223-as oklevélben szereplő atyafiak I. Atyusz öccsének, I. Miskának az ágából származhattak, amint ez utóbbit már Holub József történész, a Magyar Nemzeti Múzeum kézirattárának egykori őre is feltételezte. Ez esetben lehetséges, hogy I. Atyusz és leszármazottai a monostortemplomba, míg I. Miska és leszármazottai a Szent Domonkos kápolnába temetkeztek. 

Ez utóbbit az indokolhatta, hogy bár Atyusz az alapítólevélben azt állította, hogy a monostort ő és testvére Miska, valamint atyjuk közösen alapították, ám csak saját és Gyönyörű adományait sorolta fel, arról nem szólt, hogy mi lett a Bánd által az alapítás céljából Miskára hagyott javakkal. Minden bizonnyal azért, mert az oklevél kiadásának időpontjában Miska még kiskorú lehetett, így ekkor még nem is állt módjában adományt tenni a monostor számára. Ha valóban így volt, úgy Miskáról joggal feltételezhetjük, hogy Atyusszal ellentétben Bánd második feleségének, Gyönyörűnek a fia lehetett. 

Annak azonban semmi nyoma, hogy Miska később átadta volna a monostornak az apjától erre a célra neki adott birtokokat. Ha ezt valóban elmulasztotta, akkor különösen indokolt lehetett, hogy nem a bátyja által emelt apátsági templomba, hanem az anyja által építtetett kápolnába, az anyja sírja mellé temessék el, majd később leszármazottai is ide temetkezzenek. 

 

 

Almád monostora a jó állapotú építészeti maradványai, kivételes gazdagságú és kőfaragvány-leletei, nagyszámú, a kegyúri családhoz kötődő sírja, s azok antropológiai, archeogenetikai vizsgálata, valamint gazdag írott forrásanyaga egyedülálló lehetőséget kínál egy Árpád-kori előkelő úri nemzetség egyházi reprezentációjának és családi viszonyainak vizsgálatára.