Folytatódik az ispáni vár feltárása
Félidejénél tart a Visegrád Sibrik-dombi római erőd és ispáni vár idei régészeti kutatása. A cél a valószínűleg Szent László király korában épült torony eddig ismeretlen részének és a hozzá csatlakozó várfalaknak a feltárása.

A tavalyi ásatási évad során a már évtizedekkel korábban feltárt és bemutatott római korban épült torony mellett alig néhány lépésnyire egy 11-12. században épült, némiképp kisebb torony egyik felét azonosították és kutatták meg a Visegrádi Mátyás Király Múzeum szakemberei Boruzs Katalin vezetésével. A római korból származó és még a középkor elején is használt toronyról már a korábbi ásatások alapján tudjuk, hogy egy tűzvészben pusztult el, amelyet egy I. (Szent) László pénz datált. A tavaly azonosított tornyot ennek részleges visszabontása után, a kialakítása alapján még a 11. század végén, legkésőbb a 12. század elején építették mellette, egy kisebb római torony helyén.


Az idei feltárási évad célja, hogy megismerjék a középkori torony másik felét, valamint a hozzá csatlakozó várfalat is. Az első eredmények alapján úgy tűnik, hogy ezt a várfalszakaszt az alapozásával együtt elbontották, feltehetően még a középkor folyamán, valószínűleg a tatárjárás után létesített alsóvár, illetve a ma Salamon-toronyként ismert lakótorony építéséhez.

Az ismét a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával megvalósuló feltárás augusztus második hetéig tart a tervek szerint.
-
Kiállítás is nyílt a Szent György lovagrendre emlékezve
2026-04-26 01:05:32 -
Visegrád műemlékeinek múltja, jelene és jövője
2026-04-20 09:12:16 -
Nekünk tényleg Mohács kell?
2026-04-11 10:06:29 -
Kastélyokról Gyulán, BTM: helytartói palota a Hajógyári szigeten, avar temetők Szegeden
2026-04-11 09:29:57 -
Nagy Lajos emlékezete, Nagykanizsa múzeuma, egy hajdúváros emlékei és egy avar kovács
2026-04-11 09:14:09 - További cikkek megjelenítéséhez kattints ide!
-
Kiállítás is nyílt a Szent György lovagrendre emlékezve
2026-04-26 01:05:32 -
Visegrád műemlékeinek múltja, jelene és jövője
2026-04-20 09:12:16 -
Nekünk tényleg Mohács kell?
2026-04-11 10:06:29 -
Kastélyokról Gyulán, BTM: helytartói palota a Hajógyári szigeten, avar temetők Szegeden
2026-04-11 09:29:57 -
Nagy Lajos emlékezete, Nagykanizsa múzeuma, egy hajdúváros emlékei és egy avar kovács
2026-04-11 09:14:09
-
Kiállítás is nyílt a Szent György lovagrendre emlékezve
2026-04-26 01:05:32 -
Visegrád műemlékeinek múltja, jelene és jövője
2026-04-20 09:12:16 -
Nagy Lajos 700: konferencia Visegrádon
2026-03-21 08:41:46 -
Nagy Lajos 700: kiállítás és konferencia a Nemzeti Múzeumban
2026-03-06 06:42:51 -
Nagy Lajos 700: a nápolyi kapcsolat
2026-02-17 18:32:03




