Hibáztak a bencések - megmaradt a 12. századi padló

A középkori templomok esetében általában megsemmisül a korai építési periódusok padlója az átépítések miatt. Miskolctapolcán azonban szinte érintetlen a valószínűleg 12. századi kőpadló – igaz a megmaradásához az kellett, hogy kissé meggondolatlanul jelöljék ki az épülő templom helyét.

Különösen a kis kiemelkedéstől délre fakadó, ma a Tapolcai Barlangfürdőt tápláló meleg vizű források lehettek csábítóak a 12. században, amikor kijelölték a nemzetségi monostor helyét. A templomtól északra hideg vizű források, míg délre meleg vizűek fakadtak, amelyek a meleg vizesekkel körülfolyták a területet, majd egyesültek, s a Hejő-patakként csordogált tovább a víz. A meleg forrásoknak hála sajátos mikroklímája lehetett a völgynek, s odébb, egy magasabb kiemelkedésen állhatott talán a Miskolc nemzetség udvarháza – a bencések így szokásuktól eltérően, bár egy kisebb kiemelkedésen, de nem egy dombtetőn, hanem a völgy közepén építették fel a templomot és az apátságot, egy olyan helyen, amely a korábban feltárt 10-11. századi temetkezések szerint már az építkezés megkezdése előtt „szent” helynek számíthatott. Nem számoltak azonban az apátság szomszédságának a környező dombokról folyamatosan lemosódó hordalék miatti feltöltődésével a hideg vizű források hozamának megnövekedésével és a talajvíz szintjének emelkedésével, így aztán később már nehezen használható és kevéssé komfortos lehetett a templom az állandó nedvesség miatt. A megoldás a templom belső terének feltöltése volt, majd egy méteres magasságban és azon egy új járószint kialakítása.

Az apátságot alapító Bors-Miskolc nemzetség egyike az Árpád-kor egyik nagyívű, ám viszonylag korán hatalmát vesztő családjainak. Anonymus krónikájában „terra Miskoucy” néven említi az eredeti szállásterületüket, a család első, forrásokban fennmaradt nevű tagja Jákó, aki Kálmán korában volt a megye ispánja. A kéthelyi apátságot alapító Domonkos bán említése III. Béla korából származik. Az ő fia (vagy talán az unokája volt) Bors, aki IV. Béla korában volt megyei főispán. A Bors-Miskolc család tagjai a 13. század során több hadjáratban is részt vettek, s az Árpádok kihalása után áldozott le a csillaguk: a 14. század elején „rossz oldalra” álltak, így I. Károly megtörte a hatalmukat.

Bár a családról kevés írott forrás maradt fenn, aktív hatalomgyakorlásuk miatt nyilván ugyancsak szükségét érezhették annak, hogy az „imádkozók” üdvösség tekintetében mentsék a menthetőt. Talán az első általuk alapított nemzetségi monostor lehetett az elsőként 1214-ben említett hévízi, később tapolcai monostor, amelynek az építésére az eddigi régészeti bizonyítékok alapján még minden bizonnyal a 12. században sor került.

Az apátság történetének kezdetét így kevéssé ismerjük – annál ismertebb viszont a vég. Bár a 16. század pusztításait szeretjük a törökök számlájára írni, itt is, mint sok helyütt az országban, a viszálykodó magyar családok prédájául esett a templom és a kolostor. 1532-ben a Bebekek ütöttek rajta az akkor már csak részben egyházi, részben katonai szerepet betöltő intézményen (az apátságba Mohács után horvát huszárokat telepítettek, akik kályhát is építettek a templom hajójában, nyilván maguknak kisajátítva azt, így egyházi szertartások valószínűleg már csak a szentélyben folyhattak). A támadók kifosztották, felgyújtották az épületegyüttest, az apátot pedig derékig a földbe ásva céltáblának használták. Hogy mi is lehetett eme kegyetlenkedés oka, arra a mostani feltárás derített némi fényt: a kolostorban egy kincsleletre bukkantak, a pénzek között a legkésőbbi érme 1531-ből származott, így valószínű, hogy talán maga a balszerencsés apát a Bebekek támadása előtt rejtette el a kolostor könnyen mozdítható javait, és a rablók ennek rejtekhelyét igyekeztek sajátos módszerekkel megtudakolni tőle – ezek szerint sikertelenül.

A kolostor és templom ezután romosodni kezdett. A 18. század elején borospincét ástak a toronyba és a hajó nyugati részébe, hogy onnan szolgálják ki az akkor már létező fürdővel szemben álló kocsma vendégeit. Az épületek kőanyagát a század végére termelhették ki teljesen, annyira, hogy jelenleg az alapozási szintig csak „negatívban” látható az egyhajós templom, hiszen a felmenő falakat elbontották.

A tapolcai bencés apátságot a miskolci Hermann Ottó Múzeum tárja fel Pusztai Tamás vezetésével. A templom feltárása még hónapokig eltarthat, hiszen a dokumentálás után el kell bontani a homogén, csaknem egy méter vastag feltöltést is, ami az Árpád-kori szinteket fedi. Az már az az eddig kiásott kutatóárkokban is látszik, hogy ez alatt valószínűleg nagyrészt érintetlen a 12. századi kőpadló, ami különleges lelet. Jó eséllyel feltárhatók lesznek a templomon belüli rangosabb temetkezések is, amelyek talán újabb adalékokkal szolgálnak az apátság alapításáról.