Kincseket rejtett az Erdélyi bástya, Kiscell: Párhuzamos különidők, lúzsoki tájház: az NKA segített
Közkincs-kereső: műemlékvédelem, régészet, muzeológia. A 2018. november 28-i adás már az archívumban hallgatható.

Az elmúlt évtizedek egyik legjelentősebb ásatása a budai várban – már ami az előkerült falmaradványok monumentalitását illeti. A végéhez közelít a kutatás az Erdélyi bástyában – itt járunk a műsor első perceiben. Megtudjuk azt is, hogy a kincset érő falak mellett valódi kincseket is találtak. Riport Terei Györggyel és Takács Ágostonnal, a Budapesti Történeti Múzeum régészeivel
Ezután a Kiscelli Múzeumban az 1971. Párhuzamos különidők című kiállításon járunk. A tárlat megidézi két művészgeneráció történetét, valamint a hatalom és a művészet viszonyát is. Beszélgetés Róka Enikő művészettörténésszel, a Fővárosi Képtár igazgatójával, a tárlat egyik kurátorával
Önerőből nem volt remény a tájház felújítására, ezért az NKA Örökségvédelem Kollégiumának segítségét kérték a lúzsokiak. A pályázat sikeres volt, hamarosan a munka végére érnek. Riport Farkas Mihállyal, a település polgármesterével.
-
Temetők az űrből: lelőhelyek sokasága, BTM: török kori kiállítás készül a Vármúzeumban
2025-12-24 12:10:31 -
BTM: Középpontban a Középkor a Vármúzeumban, pusztul Losonc református temetője
2025-12-24 12:04:12 -
BTM: feltárás a Vörösvári útnál, Szekszárd: palotát a múzeumnak, Érzelem és politika
2025-12-24 11:59:08 -
Törökkoppány törökfürdője, Pusztamarótot kutatják, BTM: állatcsontok a Vármúzeumban
2025-12-24 11:53:29 -
Folytatódik a szőregi monostor feltárása, űrkorszak a Vármúzeumban, Vasvár: kutatás a kolostorban
2025-12-24 11:46:41 - További cikkek megjelenítéséhez kattints ide!
-
Temetők az űrből: lelőhelyek sokasága, BTM: török kori kiállítás készül a Vármúzeumban
2025-12-24 12:10:31 -
BTM: Középpontban a Középkor a Vármúzeumban, pusztul Losonc református temetője
2025-12-24 12:04:12 -
BTM: feltárás a Vörösvári útnál, Szekszárd: palotát a múzeumnak, Érzelem és politika
2025-12-24 11:59:08 -
Törökkoppány törökfürdője, Pusztamarótot kutatják, BTM: állatcsontok a Vármúzeumban
2025-12-24 11:53:29 -
Folytatódik a szőregi monostor feltárása, űrkorszak a Vármúzeumban, Vasvár: kutatás a kolostorban
2025-12-24 11:46:41
-
Korszakos eredményeket is hoztak tavaly a feltárások Visegrádon
2025-02-04 16:50:47 -
Széchenyi Ferenc Emlékérmet kapott Buzás Gergely
2024-12-19 18:47:20 -
Látható a páratlan reneszánsz szoborlelet
2024-12-17 09:32:22 -
A kardok után bemutatkoznak a reneszánsz szobortöredékek
2024-07-13 00:37:38 -
Benedetto da Maiano visegrádi oltára
2024-05-27 18:49:47













