NKA 25: kitartás az elvek mellett, Füleki vár: feltárás és felfalazás, a vaskorról mindenkinek
Közkincs-kereső: műemlékvédelem, régészet, muzeológia. A 2018. október 17-i adás már az archívumban hallgatható.

A Nemzeti Kulturális Alap huszonötödik születésnapja alkalmából rendezett konferenciát az Örökségvédelem Kollégiuma. Múltunk jövője jelen időben volt a címe – erről és a jövő időről is beszélgetünk a műsor első perceiben Deme Péterrel, a Nemzeti Kulturális Alap Örökségvédelem Kollégiuma vezetőjével.
Ezután a szlovákiai Fülekre indulunk. Miközben a vár alatti területen a település múltját kutatták, elkezdték helyreállítani az egyik ágyúbástyát, amelyben látogatóközpontot alakítanak ki. Riport Titton Viktória régésszel, a vármúzeum igazgatójával.
A nemrég lezajlott Vaskor-Duna nemzetközi projekt rendezvénysorozatán belül ásatásokra, előadásokra, erdei sétákra is várták az érdeklődőket, s egy régészeti tanösvényt is átadtak Sopronban. Beszélgetés Jerem Erzsébettel, az Archeolingua Alapítvány és Kiadó, valamint a projekt vezetőjével.
-
Berzence: folytatódott a várásatás, Vasvár: kezdődik a helyreállítás, Aquincum római vécéi
2026-06-03 18:21:51 -
Kápolnafeltárás a Nagy-Egeden, Fertőd: a harcos herceg, ICOMOS, műemlékek, NKA
2026-06-03 18:02:53 -
Tovább kutatják a szőregi monostort, Nagy Lajos palotája Visegrádon, Szolnok: feltárás a városmagban
2026-06-03 17:53:39 -
Ez várható a műemlékvédelemben, ICOMOS: díjak citrom nélkül, Aquincum túlélő villája
2026-06-03 17:45:37 -
Békéscsabán a dinoszauruszaink, BTM: ékszerekkel indul a MindenKor, akvarellek Debrecenben
2026-06-03 17:40:04 - További cikkek megjelenítéséhez kattints ide!
-
Berzence: folytatódott a várásatás, Vasvár: kezdődik a helyreállítás, Aquincum római vécéi
2026-06-03 18:21:51 -
Kápolnafeltárás a Nagy-Egeden, Fertőd: a harcos herceg, ICOMOS, műemlékek, NKA
2026-06-03 18:02:53 -
Tovább kutatják a szőregi monostort, Nagy Lajos palotája Visegrádon, Szolnok: feltárás a városmagban
2026-06-03 17:53:39 -
Ez várható a műemlékvédelemben, ICOMOS: díjak citrom nélkül, Aquincum túlélő villája
2026-06-03 17:45:37 -
Békéscsabán a dinoszauruszaink, BTM: ékszerekkel indul a MindenKor, akvarellek Debrecenben
2026-06-03 17:40:04
-
Kiállítás is nyílt a Szent György lovagrendre emlékezve
2026-04-26 01:05:32 -
Visegrád műemlékeinek múltja, jelene és jövője
2026-04-20 09:12:16 -
Nagy Lajos 700: konferencia Visegrádon
2026-03-21 08:41:46 -
Nagy Lajos 700: kiállítás és konferencia a Nemzeti Múzeumban
2026-03-06 06:42:51 -
Nagy Lajos 700: a nápolyi kapcsolat
2026-02-17 18:32:03












