Könyvismertető: Mohács szimfónia
A csata ötszázadik évfordulójához közeledve úgy tűnik, nem lehet elég új könyvet megírni Mohácsról. A Mohács szimfóniát leginkább a reál tudományok kedvelői értékelhetik, s egyúttal jelentősen hozzájárul az ütközet szűkebb és tágabb értelmű megismeréséhez.
Ugyan az imént a reál tudományokról írtam a kötet kapcsán, azonban a szerkesztői előszót követően a Mohács szimfónia az egyik legszubjektívebb műfajjal, az interjúval kezd. Ugyanakkor, mivel a 2021-ben elhunyt Szűcs József, a mohácsi csatatér kutatása úttörőjének a visszaemlékezéséről van szó, rendkívül fontos dokumentumértékű az írás, gyanítom, ezért is került a kötet élére.
Ezután azonban valóban az éghajlat-, illetve klímakutatás, a történelmi botanika, történelmi vízrajz, úthálózat, domborzat témájában olvashatunk remek tanulmányokat, amelyek füzérét csak néhol akasztja meg egy-egy történeti jellegű írás. A kötet utolsó harmada kezdetben leginkább a Mohács-emlékezeté, így az emlékhelyek kérdése, a 450. évfordulóra rendezett kiállítás, az emlékezetpedagógia is szóba kerül. Itt sem maradunk azonban valódi „reál” téma nélkül: a csatarekonstrukció kérdése és még inkább a leginkább a III. számú tömegsír antropológia „előzetese” (hiszen a maradványok feldolgozása még épp csak kezdetét vette a szegedi Embertani Tanszéken), sorolható ide.
A végeredmény tehát egy roppant sokszínű kötet, amely sok-sok tanulság mellett azt is jól példázza, hogy a földrajztudományok milyen eredményesen járulhatnak hozzá ahhoz, hogy részben a konkrét ütközet körülményeit, részben a 16. század első harmadának tágabb geográfiai összefüggéseit érzékeljük. A tanulmányok „vegyes vágott jellegű” tematikája ékesen bizonyítja, hogy a mohácsi csatával kapcsolatos – és persze minden új eredmény után csak szaporodó számú – kérdéseinkre nem egy-egy tudományterület ad majd választ, hanem össze kell hangolni a különböző területeken örvendetes módon gyarapodó kutatási eredményeket.
A bevezetőben említettem, hogy az elmúlt néhány évben ugyancsak megszaporodtak a mohácsi csatát különböző szempontok alapján bemutató könyvek (maga a Mohács szimfónia is tulajdonképpen az Eke mentén, csata nyomában című kötet folytatása), látható tehát, hogy a szakma mindent megtesz azért, hogy kellő szellemi muníció gyűljön össze az évfordulóra. Hogy ezzel a döntéshozók miként fognak majd sáfárkodni, még rejtély, azonban a kutatók lelkiismerete – ahogy a Mohács szimfóniában publikálóké is – nyugodt lehet.
Mi olvasók pedig mindenképpen jól járunk, hiszen izgalmas összefüggések felfedezésére hív ez az új kötet is.
Kovács Olivér
-
Négy könyv, négy hős, egy történet
2025-07-21 12:14:51 -
Megmentésre vár a kánai apátság, muhi csata és a tatárjárás: a legújabb kutatások
2025-07-16 22:18:58 -
Egy olasz a Vármúzeumban, kortárs művészek a várkastélyban, régészetről nem csak régészeknek
2025-07-16 22:12:08 -
BTM: középkori falvak kutatása Budapest területén, Mohács: gyűlnek a leletek
2025-07-16 22:06:38 -
Közpark lehet Aquincum láthatatlan részéből, könyvek, hősök és a történelmi emlékezet
2025-07-16 22:00:14 - További cikkek megjelenítéséhez kattints ide!
-
Négy könyv, négy hős, egy történet
2025-07-21 12:14:51 -
Megmentésre vár a kánai apátság, muhi csata és a tatárjárás: a legújabb kutatások
2025-07-16 22:18:58 -
Egy olasz a Vármúzeumban, kortárs művészek a várkastélyban, régészetről nem csak régészeknek
2025-07-16 22:12:08 -
BTM: középkori falvak kutatása Budapest területén, Mohács: gyűlnek a leletek
2025-07-16 22:06:38 -
Közpark lehet Aquincum láthatatlan részéből, könyvek, hősök és a történelmi emlékezet
2025-07-16 22:00:14
-
Korszakos eredményeket is hoztak tavaly a feltárások Visegrádon
2025-02-04 16:50:47 -
Széchenyi Ferenc Emlékérmet kapott Buzás Gergely
2024-12-19 18:47:20 -
Látható a páratlan reneszánsz szoborlelet
2024-12-17 09:32:22 -
A kardok után bemutatkoznak a reneszánsz szobortöredékek
2024-07-13 00:37:38 -
Benedetto da Maiano visegrádi oltára
2024-05-27 18:49:47