Kőről kőre megismerhető a visegrádi vár
A visegrádi vár és kőfaragványai – Bozóki Lajos összefoglaló műve teljes terjedelmében olvasható a portálunkon.
A visegrádi vár egyik olyan jelentős emléke a magyarországi uralkodói várépítészetnek, ahol a 13. századtól a 15. század végéig minden fontosabb építéstörténeti korszak nyomot hagyott.
A Fellegvár azon emlékek közé tartozik Visegrádon belül is, amelynek 14–15. századi faragványos anyaga viszonylag teljesnek mondható, így az eddig napvilágra került közel háromszáz faragott kőtöredék, illetve nagy mennyiségű leletanyag fontos adalék a középkori, késő középkori világi kultúra megismeréséhez.
A tatárjárás után épült, reprezentatív részletformákat mutató vár már a korai korszaktól királyi székhely, majd a korona őrzésének helye volt. Az Anjou-kortól a késő Mátyás kor végéig folyamatosan bővült, illetve épült át, végül a török háborúk többszörös ostroma során pusztult el. A várrom az egykori magyar királyi rezidencia történelmi emlékeként igen fontos szerepet játszott a 19. század nemzeti ébredésében, mint a független nemzeti múlt fontos szimbóluma.
A teljes könyv pdf-formátumban tölthető le
-
Fejlesztés Aquincumban, Veszprém: kutatás a Várhegyen, kirándult a kerámia szimpózium
2023-09-28 09:18:37 -
Szolnok: csak a nyitásra vár a kiállítás, feltárás a Sibrik-dombon, eredményes évad Zalaváron
2023-09-28 08:41:23 -
Ilyen a régészet laborja, Baláca: színház, programok, tervek, egy csehországi bronztárgy útja
2023-09-28 08:18:57 -
A palotában jártak a nemzetközi szimpózium résztvevői
2023-09-10 17:46:59 -
Sibrik-domb: az erőd belsejében folytatódott a feltárás
2023-09-05 12:41:35 - További cikkek megjelenítéséhez kattints ide!
-
Fejlesztés Aquincumban, Veszprém: kutatás a Várhegyen, kirándult a kerámia szimpózium
2023-09-28 09:18:37 -
Szolnok: csak a nyitásra vár a kiállítás, feltárás a Sibrik-dombon, eredményes évad Zalaváron
2023-09-28 08:41:23 -
Ilyen a régészet laborja, Baláca: színház, programok, tervek, egy csehországi bronztárgy útja
2023-09-28 08:18:57 -
A palotában jártak a nemzetközi szimpózium résztvevői
2023-09-10 17:46:59 -
Sibrik-domb: az erőd belsejében folytatódott a feltárás
2023-09-05 12:41:35
-
A palotában jártak a nemzetközi szimpózium résztvevői
2023-09-10 17:46:59 -
Sibrik-domb: az erőd belsejében folytatódott a feltárás
2023-09-05 12:41:35 -
Visegrád: Mozart és Brahms a palotában
2023-07-21 17:25:29 -
A legjobb helyen járt a nyári akadémia
2023-07-14 16:58:17 -
I. András kiállítás: nyitás két lépcsőben
2023-07-04 20:44:31