Római erőd és középkori falu a Dagálynál, feltalálók Aquincumban, Óbudai Kult.Éj
Közkincs-kereső: műemlékvédelem, régészet, muzeológia. A 2020. július 29-i adás már az archívumban hallgatható.

Egy római erőd a Dagály utcánál, amelynek a létezéséről már korábban tudtak, most viszont feltárták egy jelentős részét. Az ezerhatszáz évvel ezelőtt valószínűleg Contra-Aquincumként ismert erődben járunk a műsor első perceiben. Hallhatnak a mellette feltárt középkori településről is. Riport Beszédes Józseffel és Benda Judittal, a Budapesti Történeti Múzeum régészeivel.
Ezután a Duna túlpartjára, Aquincumba indulunk. Csütörtökön nyitják meg a Zseniális találmányok – Innovatív ötletek című kiállítást, amely az ókor mérnökeinek világába kalauzol. Beszélgetés Fényes Gabriellával, a Budapesti Történeti Múzeum régészével, a tárlat kurátorával.
Végül szó lesz a szombati Kult.Éjről, amelyen Óbuda kulturális intézményeibe invitálják az érdeklődőket. Kiderül az is, hogyan tud minél hitelesebb lenni egy hagyományőrző csapat. Interjú Abonyi Zsanettel, az Aquincumi Múzeum művelődésszervezőjével és Lenár Vilmossal, a Colonia Rostallo Kulturális és Hadtörténeti Alapítvány kuratóriumi elnökével.
-
Temetők az űrből: lelőhelyek sokasága, BTM: török kori kiállítás készül a Vármúzeumban
2025-12-24 12:10:31 -
BTM: Középpontban a Középkor a Vármúzeumban, pusztul Losonc református temetője
2025-12-24 12:04:12 -
BTM: feltárás a Vörösvári útnál, Szekszárd: palotát a múzeumnak, Érzelem és politika
2025-12-24 11:59:08 -
Törökkoppány törökfürdője, Pusztamarótot kutatják, BTM: állatcsontok a Vármúzeumban
2025-12-24 11:53:29 -
Folytatódik a szőregi monostor feltárása, űrkorszak a Vármúzeumban, Vasvár: kutatás a kolostorban
2025-12-24 11:46:41 - További cikkek megjelenítéséhez kattints ide!
-
Temetők az űrből: lelőhelyek sokasága, BTM: török kori kiállítás készül a Vármúzeumban
2025-12-24 12:10:31 -
BTM: Középpontban a Középkor a Vármúzeumban, pusztul Losonc református temetője
2025-12-24 12:04:12 -
BTM: feltárás a Vörösvári útnál, Szekszárd: palotát a múzeumnak, Érzelem és politika
2025-12-24 11:59:08 -
Törökkoppány törökfürdője, Pusztamarótot kutatják, BTM: állatcsontok a Vármúzeumban
2025-12-24 11:53:29 -
Folytatódik a szőregi monostor feltárása, űrkorszak a Vármúzeumban, Vasvár: kutatás a kolostorban
2025-12-24 11:46:41
-
Korszakos eredményeket is hoztak tavaly a feltárások Visegrádon
2025-02-04 16:50:47 -
Széchenyi Ferenc Emlékérmet kapott Buzás Gergely
2024-12-19 18:47:20 -
Látható a páratlan reneszánsz szoborlelet
2024-12-17 09:32:22 -
A kardok után bemutatkoznak a reneszánsz szobortöredékek
2024-07-13 00:37:38 -
Benedetto da Maiano visegrádi oltára
2024-05-27 18:49:47








