Sibrik-domb: feltárult egy középkori kapu
Egyre több részlet derül ki az ásatásoknak hála, hogy miként változott a középkorban az egykori római tábor a visegrádi Sibrik-dombon. Boruzs Katalin ásatásvezető régész írt az idei eredményekről összefoglalót.

A Mátyás Király Múzeum munkatársai immár nyolcadik alkalommal végeztek tervásatást a visegrádi Sibrik-dombi római kori tábor és Árpád-kori ispáni központ területén. Az idei kutatás célja az volt, hogy az erőd délnyugati sarkát feltárva minél több adatot szolgáltasson az egyes korszakok építkezéseiről és az itt élők mindennapjairól.

Éppen 70 éve, 1951-ben kezdte meg a tábor régészeti kutatását Soproni Sándor az akkor még mezőgazdasági művelés alatt álló területen. A délnyugati saroktoronyra nyitott kutatóárkait és szelvényeit újra kitisztítottuk, így lehetővé vált a mai igényeknek megfelelő térinformatikai felmérésük. Önkéntes múzeumbarát fémkeresőseinknek köszönhetően erről a területről mintegy 100 darab római érme is napvilágra került.

A tavalyi évben megtalált, nagy kváderekből épített, 11-12. század fordulójára datálható falszakasz környékének feltárása újabb meglepetéssel szolgált: az erődítmény (egyik?) középkori kapuja tárult a szemünk elé. A kaputorony kialakításához a római kori saroktorony alapozását és a déli tárborfalat is felhasználták.

A Nemzeti Kulturális Alap támogatásának, az évek óta visszajáró önkénteseknek, egyetemi hallgatóknak, valamint az Újbudai Széchenyi István Gimnázium és az ELTE Apáczai Csere János Gimnáziumának 32 régésztáboros diákjának köszönhetően nemcsak a délnyugati saroktorony környékét, hanem az erődfal belső oldala mentén futó, római kori épület újabb helyiségét is kitisztítottuk.

A feltárt jelenségek helyszíni vezetéssel a Kulturális Örökség Napjai alkalmából 2021. szeptember 18-án, szombaton 11 órakor tekinthetők meg.
Fotó: Boruzs Katalin
-
Megismerhetjük az ötezer éve élt hódító pásztort, megjelent a Budavár török korát bemutató könyv
2025-03-13 17:18:19 -
BTM: így kutattak tavaly Budapesten a régészek, feltárás a vasvári domonkos kolostorban
2025-03-13 16:52:45 -
Rendkívüli kutatási eredmények Visegrádon, Mátyás Napra várnak a BTM Vármúzeumába
2025-02-28 16:13:03 -
Túlélő villa Aquincum határában, BTM: Garády Sándorra emlékeznek
2025-02-13 10:59:20 -
Mindenki Mohácsa: források és válságok
2025-02-09 18:27:03 - További cikkek megjelenítéséhez kattints ide!
-
Megismerhetjük az ötezer éve élt hódító pásztort, megjelent a Budavár török korát bemutató könyv
2025-03-13 17:18:19 -
BTM: így kutattak tavaly Budapesten a régészek, feltárás a vasvári domonkos kolostorban
2025-03-13 16:52:45 -
Rendkívüli kutatási eredmények Visegrádon, Mátyás Napra várnak a BTM Vármúzeumába
2025-02-28 16:13:03 -
Túlélő villa Aquincum határában, BTM: Garády Sándorra emlékeznek
2025-02-13 10:59:20 -
Mindenki Mohácsa: források és válságok
2025-02-09 18:27:03
-
Korszakos eredményeket is hoztak tavaly a feltárások Visegrádon
2025-02-04 16:50:47 -
Széchenyi Ferenc Emlékérmet kapott Buzás Gergely
2024-12-19 18:47:20 -
Látható a páratlan reneszánsz szoborlelet
2024-12-17 09:32:22 -
A kardok után bemutatkoznak a reneszánsz szobortöredékek
2024-07-13 00:37:38 -
Benedetto da Maiano visegrádi oltára
2024-05-27 18:49:47