Székesfehérvár: újabb fontos kutatási eredmények

Székesfehérvár eredetéről ma élénk történeti-régészeti viták folynak. E viták egyik metszőpontjában a belváros legmagasabb pontja, a mai Szent Péter székesegyház és környéke helyezkedik el, ezért a kutatás különös érdeklődéssel várta azokat az ásatásokat, amelyek tisztázzák az ezen a területen álló középkori épületek maradványait és építéstörténetét. A 2014-től, de különösen az ebben az esztendőben folytatott kutatások valóban fontos adalékokkal gazdagították Székesfehérvár korai középkori központjáról, a mai II. János Pál pápa tér történetéről az eddig ismereteinket.

A Szűz Mária-prépostságtól délnyugatra helyezkedett el az a korai települési egység, amely a város legmagasabb pontján (a mai Megyeház utca–Városház tér–Kossuth utca által határolt terület) jött létre. Kralovánszky Alán és Siklósi Gyula a királyi várrá kiépített fejedelmi központot lokalizálta erre a területre. A kutatók többsége (köztük Fügedi Erik, Kralovánszky Alán, Siklósi Gyula) szerint itt állt a II. János Pál pápa téren lévő mai székesegyház előzményének tartott Szent Péter plébániatemplom. 

Az elmúlt években végzett hitelesítő ásatásokkal a Kralovánszky Alán által 1971-ben megtalált négykaréjos templom falai mellett középkori, kora újkori sírok és újabb falmaradványok kerültek elő, melyek lehetővé tették az alaprajza pontosítását, és a későbbi építési periódusok felállítását. A székesegyházon belül folyó kutatások a négykaréjos templom és a székesegyház középkori előzménye között építéstörténeti kapcsolatot világítottak meg. Eszerint a románkori centrális épületet a keleti irányban egy hosszú, poligonális záródású, támpilléres szentéllyel hosszabbították meg. Ezeket a maradványokat a jelenlegi templom nyugati felében tárták fel, csekély mélységben a mai padlószint alatt. A sokszögzáródású szentély faragott falpillér-lábazatainak műformái szerint feltehetően a 14. században, az Anjou-korban kerülhetett sor a bővítésre. Ezt követően a gótikus szentély északi oldalához egy sekrestyét csatoltak, majd háromhajós épületté vált a templom a négykaréjos épület oldalait elbontva. Végül a szentély két oldalán álló kápolnák falait toronnyá emelték. Az épület a török kort is átvészelte mint dzsámi, a 18. században – ismét keresztény, katolikus templomként – azonban annyira leromlott az állapota, hogy visszabontották, egyedül a tornyokat meghagyva a felszín fölött, és tőlük keleti irányban lényegében új templomot emeltek, amely 1777-ben a székesfehérvári püspökség megalapításával székesegyházi rangot kapott.

A terület korai történelme szempontjából legalább ennyire érdekes a kutatásnak azon szakasza, amely nyár közepén a székesegyház északi oldala mellett zajlott. Templom körüli temető, egy leégett 13. századi faház maradványai mellett két, párhuzamosan észak-déli irányban futó fal, közöttük pedig pillérsorok alapozásai kerültek elő. Ezek minden bizonnyal egy nagyméretű épület maradványaihoz tartozhattak, de pontos alaprajzát nem lehet megrajzolni, mert ezt északon a Városháza és délen a székesegyház akadályozza meg. A csarnokszeű építmény funkciója bizonytalan, a keltezését sem lehet meghatározni a terület erős bolygatottsága miatt. 

A területen sikerült több korszakhoz tartozó várfalat is találni, melyek korát a korábbi ásatások során előkerült szakaszokkal történő összehasonlítás tisztázhatja.

Reich Szabina még dolgozik a területen. A munka befejeztével és az adatok kiértékelése után részletesebben ismertetjük meg a Székesfehérvár korai történelme szempontjából nagyon fontos kutatás eredményeit.

Fotó: Kovács Olivér