Új emléktábla a kőtár bejáratában
Új emléktábla került fel a visegrádi királyi palota kőtára bejáratának falára. Mint a már korábban elhelyezett, ez is a Visegrádi Nyilatkozat 1991-es aláírásának állít emléket, cseh, lengyel és szlovák nyelven.

Mivel a közép-európai térség középkori történelmét évtizedeken át meghatározta, s az ehhez kapcsolódó egyezményekkel a benne részt vevő országokat tevékeny politikai erővé tette az 1335-ben rendezett királytalálkozó, nem volt kérdés, hogy a berlini fal leomlása, a rendszerváltás és a szovjet befolyás megszűnése után az évszázadokkal korábbi megállapodás szellemét felújítani kívánó országok Visegrádot válasszák közös nyilatkozatuk aláírására. A ceremóniára végül 1991. február 15-én került sor a visegrádi királyi palota nemrég kialakított kőtárában, az egykori borospincében.

A fontos diplomáciai eseményről, amely tulajdonképpen a V4-ek születésének a kezdete, eddig csak egy 2008-ban állított magyar nyelvű emléktábla tudósított a Mátyás Király Múzeum kőtárának előterében. Most Visegrád önkormányzata, a magyar külügyminisztérium és az érintett államok nagykövetségei együttműködésével egy új táblát állítottak, amely immár a többi résztvevő nyelvén is megemlékezik a nyilatkozat harminc évvel ezelőtti aláírásáról.
A járvány miatt az ünnepélyes avatására csak szűk körben kerülhetett sor, de a résztvevők feltett célja, hogy még ebben az évben megemlékezzenek a Visegrádi Együttműködés születéséről.
-
Egy hiánypótló fegyverrekonstrukció
2023-05-24 18:48:46 -
Nemzetközi konferenciák Budapesten és Visegrádon, győzedelmes Campona
2023-05-24 18:31:02 -
BTM: újabb felfedezés a belvárosi plébániatemplomban, Csongrád: Feketevár, Szolnok: épül a fal
2023-05-14 17:55:05 -
Konferencia nyitotta az Anjou-évfordulót
2023-05-04 17:44:25 -
Megtalálták Csongrád várát, Bélapátfalva: középkori templom, barokk falak, Műemléki Világnap
2023-05-02 17:44:35 - További cikkek megjelenítéséhez kattints ide!
-
Egy hiánypótló fegyverrekonstrukció
2023-05-24 18:48:46 -
Nemzetközi konferenciák Budapesten és Visegrádon, győzedelmes Campona
2023-05-24 18:31:02 -
BTM: újabb felfedezés a belvárosi plébániatemplomban, Csongrád: Feketevár, Szolnok: épül a fal
2023-05-14 17:55:05 -
Konferencia nyitotta az Anjou-évfordulót
2023-05-04 17:44:25 -
Megtalálták Csongrád várát, Bélapátfalva: középkori templom, barokk falak, Műemléki Világnap
2023-05-02 17:44:35