Várja a régész az érdeklődőket a visegrádi Sibrik-dombra
Véget ért a 2022. évi ásatási idény a visegrádi Sibrik-dombon. A Kulturális Örökség Napjai keretében ismét megtekinthető lesz a feltárás Boruzs Katalin kalauzolásával, s ezt kiállításmegnyitó, majd hagyományőrző rendezvény követi.
Néhány napja fejeződött be a MNM Mátyás Király Múzeumának tervásatása, amelyet immár kilencedik éve folytatnak a múzeum munkatársai önkéntesek és diákok segítségével. Az idei feltárás célja az volt, hogy a tavaszi tereprendezés során csak részben kibontott római kori kaput és környékét napvilágra hozza. A két U-alakú torony között kialakított, mintegy 3 m széles bejárat feltárása tudományos szempontból jelentős eredmény, hiszen a tábor 70 éves kutatástörténete során eddig nem derült fény az erődítmény római kori kapujának helyére.
A tavaszi és a nyári munkálatoknak köszönhetően napvilágra került a délnyugati saroktoronytól induló 13 m hosszú római kori táborfal és két U-alakú torony. A tornyok belsejében sárga agyagpadlót és tüzelőhelyek nyomát figyeltük meg. A két torony között 2-2 pillér segítségével alakították ki a kapuszerkezetet. A római kori út felszíne teljesen lepusztult, alapozásának kövekből, téglatöredékekből és habarcsból kialakított 30-40 cm vastag részlete maradt csak ránk. Ezt a kaput az államalapítás időszakában már biztosan nem használták, mert a bejárattól mintegy három méterre, a római kori útfelszínbe ásva, a 10-11. században földbe mélyülő, cölöpszerkezetes, kőkemencés házat alakítottak ki. A tábor belsejében, az erődfal közelében római kori tárológödrök, a táborfalon kívül Árpád-kori földbe mélyített ház részlete látott napvilágot. A mindennapi használati tárgyak (fazekak, kések, érmék) mellett a kapu és az út környékén több, mint tíz darab, különböző formájú nyílhegyet is találtunk.
A kulturális szférát érintő megszorítások miatt a korábbi pályázati lehetőségek megszűntek, ezért különösen nagy jelentőségű, hogy a tavaszi földmunkák elvégzését a Pilisi Parkerdő Visegrádi Erdészete finanszírozta. Ugyancsak pótolhatatlan segítséget nyújtottak a Nemzeti Régészeti Intézet munkatársai, évek óta visszajáró önkénteseink mellett az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem régészhallgatói, a Pest megyei Közösségi Régészeti Egyesület tagjai, illetve a Berzsenyi Dániel Gimnázium 12/a osztályának régésztáboros diákjai Mészáros Mónika és Csimár Csaba vezetésével.
Boruzs Katalin, ásatásvezető régész
A feltárás eredményei helyszíni vezetéssel szeptember 17-én, szombaton, 11 órától tekinthetők meg. Ezt 14 órakor az Egyszer fent, egyszer lent című fotókiállítás megnyitója követi a királyi palotában, majd 17 órától a Qadrimburgium Játékokra kerül sor a Soproni Sándor Egyesület rendezésében.
-
Széchenyi Ferenc Emlékérmet kapott Buzás Gergely
2024-12-19 18:47:20 -
Látható a páratlan reneszánsz szoborlelet
2024-12-17 09:32:22 -
Vác világhírű múmiái, könyv mutatja be a gödöllői kastély templomát
2024-12-17 09:18:54 -
BTM: a Kard Napja a Vármúzeumban, Esztergom: kiállítás mutatja be a középkori székesegyházat
2024-12-09 11:35:15 -
BTM: konferencia a régészet határáról, megnyílt az avar kiállítás Kecskeméten
2024-12-09 11:26:51 - További cikkek megjelenítéséhez kattints ide!
-
Széchenyi Ferenc Emlékérmet kapott Buzás Gergely
2024-12-19 18:47:20 -
Látható a páratlan reneszánsz szoborlelet
2024-12-17 09:32:22 -
Vác világhírű múmiái, könyv mutatja be a gödöllői kastély templomát
2024-12-17 09:18:54 -
BTM: a Kard Napja a Vármúzeumban, Esztergom: kiállítás mutatja be a középkori székesegyházat
2024-12-09 11:35:15 -
BTM: konferencia a régészet határáról, megnyílt az avar kiállítás Kecskeméten
2024-12-09 11:26:51
-
Széchenyi Ferenc Emlékérmet kapott Buzás Gergely
2024-12-19 18:47:20 -
Látható a páratlan reneszánsz szoborlelet
2024-12-17 09:32:22 -
A kardok után bemutatkoznak a reneszánsz szobortöredékek
2024-07-13 00:37:38 -
Benedetto da Maiano visegrádi oltára
2024-05-27 18:49:47 -
Bemutatták Benedetto oltárát Visegrádon
2024-05-27 18:26:37