Véget ért a visegrádi völgyzáró fal kutatásának első szakasza

Befejeződött a visegrádi középkori védelmi komplexum látványos elemének, a völgyzáró falnak a kutatása erre az évre. A Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Régészeti Intézete és a Mátyás Király Múzeum szakemberei a Várkapitányság Zrt. megbízásából tárják fel a város középkori emlékeit - adta hírül az NRI Régészeti Hírügynöksége.

 

 

A völgyzáró fal leglátványosabb része Visegrádon az alsóvárat köti össze a felsővárral, azonban a fal – ha kisebb magasságban is – egészen a Duna partjáig tart. Így valóban lehetővé tette, hogy a települést, amely I. Károly korától királyi székhely is volt, hatékonyan lezárják, hiszen ellenőrizhették, hogy kiket engednek át a később Salamon-toronynak nevezett lakótorony mellett elhaladó úton. Emellett természetesen reprezentatív célja is volt a meredek lejtőn a hegyre felkapaszkodó falnak, illetve az ott álló két toronynak. A várfal a felső szakaszon helyenként eléri a 2,5 méteres vastagságot és 8 méteres magasságot, míg a város felől védett oldalon alig 50 centiméteres vastagságú. Ennek ellenére a fal védelmét csak a kiemelt helyeken erősítették meg.

 

 

Az alsóvár és a fellegvár közötti szakasz mintegy 300-350 méter, ennek a kutatása volt az idei ásatási évadban a feladatunk – mondta el a Régészeti Hírügynökségnek Szoboszlay Gergely régész, a Nemzeti Régészeti Intézet munkatársa, a feltárás vezetője. Hozzátette: tizenhét kutatási területet nyitottak, meg, amelyeket a terepadottságok miatt (a hegyoldal lejtése 53 és 60 fok közötti) nem igazán lehet szondáknak nevezni, s mintegy négyszáz négyzetméteren folytattak ásatást.

A kutatás új eredmények sokaságát hozta, ami nem is csoda, hiszen szisztematikusan korábban nem kutatták a völgyzáró falat. Mint a leletanyag alapján kiderült, két ütemben építették, elsőként a tornyok készültek el még az Árpád-korban, a tatárjárást követően a 13. század vége előtt. Maga a fal a 14. század elején már szintén állt, azt azonban nem lehet egyelőre tudni, hogy a tornyok és a fal építése között mekkora szünet telt el. A tornyok és a kőfal anyagát részben a hegy oldalában, helyben bányászott mésztufa adta (amelyet részben a tornyok alapozása során termeltek ki), ám felhasználták a közelben álló Sibrik-dombi ispáni vár, korábban római erőd köveit is.

 

 

A völgyzáró fal már az Anjou-kor elején hadászati szerepet kapott, amikor 1317-ben sikeresen megostromolták a fellegvárral együtt I. Károly hadai, hogy visszavegyék Csák Mátétól. Ennek az ostromnak a maradványait azonosították a felső őrtoronynál. Itt a kapu mögött 13-14. századi kerámia mellett nagy számban kerültek elő középkori számszeríjhegyek, sarkantyúk és lópatkók, amik egyértelműen csatározásokra utalnak. Az átégett foltokkal tarkított rétegekből zsindely és iszkábaszegek bukkantak elő, amik arra utalhatnak, hogy itt leéghetett egy faszerkezet. Az őrtorony környezetében feltárt rétegekből az Árpád-ház kihalását követő zavaros időszakban az ország nyugati részén előszeretettel használt, jó nemesfém tartalmuk miatt közkedvelt bécsi ezüstpénzek és egy Anjou-liliomos veret került elő. A dénárok és pfenningek zömét II. Přemysl Ottokár osztrák herceg (1251-1276) uralma alatt verték, de a torony és a völgyzárófal alatt a hegyoldalban előfordult III. Szép Frigyes német király (1314-1330) Bécsben vert denárja is. A torony környezetében IV. Béla (1235-1270) korára utaló szlavóniai ezüst dénárok is előkerültek, amelyek szintén a korszak értékálló fizetőeszközei voltak.

 

 

 

A 16. században a vár több ostromot is megélt, egy ilyen alkalmával lőhették szét a völgyzáró fal egy részét, alkalmatlanná téve a katonai szerepre. Mindezek mellett a 16-17. század békésebb éveire utalnak azok a leletek, amiket az alsóvárba beköltöző oszmán hódoltság kori lakosság az egyik korai kitörőkaput szemétkiöntő nyílásként használva hagyott maga után. Ez a több ládányi mennyiségű tárgyi hagyaték már az Oszmán-török uralom időszakának hétköznapjait reprezentálja. Előkerültek étkezésél használt talpas tálak, török típusú korsók, konyhai kerámiák, I. Ferdinánd (1526-1564) és II. Mátyás (1608-1619) dénárok, gyűszű és iszlám imafüzér szemei is.

Jövőre mindenképpen érdemes lenne folytatni a kutatást, hiszen tisztázásra vár még, hogy pontosan hogyan közlekedtek a fal mentén az ott őrséget teljesítők – tette hozzá Szoboszlay Gergely. – A falban voltak kisebb kapuk, s az ösvény hol az egyik, hol a másik oldalon futott. A tornyoknál volt a legszélesebb a fal, itt lépcsőket is azonosítottunk. Szintén érdemes lenne feltárni az egyik tornyot, amelynél megállapítottuk, hogy egy pince húzódik alatta.